CSEPREGHY NÁNDOR,

Teljes szövegű keresés

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen a lehetőséget, hogy a kormány egyik legfontosabb vidéki programjáról, a „Modern városok” programról beszélhetek. Ön megelőlegezte a miniszterelnök úr jövőbeni tetteit, mert a 23 megyei jogú város közül eddig csak 19-be látogatott el, de év végig a hátralévő négy város, Salgótarján, Szeged, Győr és Hódmezővásárhely is sorra fog kerülni.
A programok tekintetében a beruházások teljes költsége várhatóan mintegy 1700 milliárd forintot tesz ki. Ezek részben tartalmazzák azokat a beruházásokat, amelyek azokat a megyei jogú városokat, amelyek nem rendelkeznek gyorsforgalmi úthálózattal, nem kapcsolódnak autópályákhoz, bekötik ebbe a hálózatba; jelent egy olyan fejlesztési csomagot, amely az ipari parkokat fejleszti többek között, és számtalan olyan beruházást tartalmaz, ami az adott településeken, így például a Zalaegerszegen vagy Nagykanizsán élők életminőségét javíthatja, akár például egészségügyi vagy szociális ellátórendszert érintő beruházásokról beszélünk.
Zalaegerszeg esetében azonban született egy másik kormánydöntés is, amely szerint létrejön egy olyan autóipari tesztpálya, ami az autonóm, úgynevezett önvezető autók kiszolgálására, működésének a tesztelésére jön létre. Ez azért fontos Magyarország esetében, mert 500 kilométeres sugarú körben nincs Magyarországhoz viszonyítva ilyen típusú beruházás, annak ellenére, hogy Magyarországon három, illetve négy nagy autóipari gyártó is jelen van. Ez egy 40 milliárdos beruházás, amely tekintetében az önkormányzat múlt hét csütörtökön hozott támogató döntést, és felhatalmazta a polgármestert a szükséges támogatói okirat aláírására.
1700 milliárd forint támogatás azonban részben uniós, részben hazai költségvetésből valósul meg. Amikor a miniszterelnök úr aláírta ezeket a megállapodásokat konkrét projektekre vonatkozóan, akkor azt a pénzügyi forrást nem determinálta a kormány, hogy ez európai uniós vagy költségvetési forrás. Arra tett garanciát, hogy ennek a beruházásnak mindenképpen meg kell történnie. Az illetékes tárcáknak pedig az a feladatuk, hogy ezeket a beruházásokat úgy finanszírozzák, hogy figyelembe veszik az ország költségvetési érdekeit is, tehát mindig a legoptimálisabb finanszírozási szerkezetben.
Tehát meg tudom erősíteni, hogy a miniszterelnök úr által vállalt programok az ott vállalt határidőkben egytől egyig megvalósulnak. Köszönöm szépen a figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem