HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Államtitkár úr, önnek itt arra kellett volna válaszolnia, hogy miért csinálnak elfekvőt a marcali kórházból azután, hogy 3,5 milliárd forintot költöttek rá. Önöknek Marcali és környékén nem lakossági fórumokat kellene tartani arról, hogy Juncker-képletet hazudjanak bele az emberek szemébe, és nem gyűlöletkampányt kellene folytatnia azért, hogy eltereljék a figyelmet ezekről az igen súlyos problémákról. Összeomlik az egészségügy azért, mert egy orvos meghalt? Be kell zárni egy osztályt? Nem szégyelli magát, hogy erre ilyen válasszal jön ide?!
Államtitkár úr, tudja, miről kellene önöknek beszélni? Hogy a most megjelent KSH-statisztikák szerint Somogy megyében az egészségügyi fizikai dolgozóknak a nettó átlagkeresete 57 564 forint. Ezzel a szégyennel kellene valamit kezdenie; és azzal, hogy hiába tette bele a város a pénzt ebbe a kórházba, önök hiába hazudoznak nekik összevissza, hogy milyen nagyszerű egészségügyet fognak csinálni, leépítenek, tönkretesznek mindent, és hazugságokkal próbálják meg elfedni. Szégyellje magát, nem fogadom el a válaszát! (Taps az MSZP soraiból.)
(17.00)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem