KONTRÁT KÁROLY

Teljes szövegű keresés

KONTRÁT KÁROLY
KONTRÁT KÁROLY belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Legelőször is szeretném megköszönni a rendőrség, a magyar emberek melletti kiállását, azt, hogy megfogalmazta, hogy ez a támadás, amely szombat éjjel a Teréz körúton történt, a rendőrök, a rendőrség és a magyar emberek biztonsága ellen irányult.
Tisztelt Országgyűlés! Legelőször is szeretnék itt, a tisztelt Ház falai között is jobbulást és gyógyulást kívánni a rendőr járőrpár tagjainak, akiknek gyógyulása érdekében az orvosok mindent megtesznek, és szeretném azt is kihangsúlyozni, hogy a rendőrség, a Belügyminisztérium és a kormány minden segítséget megad a súlyos sérült rendőröknek a gyógyulásuk érdekében, és visszavárjuk őket a szolgálatba. Köszönjük frakcióvezető úr támogató szavait.
(13.10)
A nyomozás eddigi adatai szerint egyértelmű, hogy a támadás célpontjai a rendőrök voltak. Ez nemcsak a rendőrök, hanem a rendőrség elleni támadás és a magyar emberek elleni támadás is volt. Tájékoztatom a tisztelt Országgyűlést, hogy a rendőrség folyamatosan óriási erőkkel, mondhatom, hogy minden erejével dolgozik a bűncselekmény felderítésén. Eddig 145 kamerafelvételt már lefoglalt a rendőrség, a felvételek kiértékelését a Nemzeti Nyomozóiroda és a Terrorelhárítási Információs és Bűnügyi Elemző Központ munkatársai közreműködésével folyamatosan végzik.
Az eljárás során kiterjesztett helyszíni szemlére, majd szakértői szemlére, tanúkutatásra, adatgyűjtésre, szakértők bevonására került sor. A rendőrség szorosan együttműködik a Terrorelhárítási Központtal, a polgári titkosszolgálatokkal, a Nemzeti Védelmi Szolgálattal, és az ügy felderítésén - még egyszer mondom - óriási erőkkel dolgozik a rendőrség.
A nyomozást nagyban segítheti, hogy egy utcai kamerafelvételről látszik az elkövető. Ezt a felvételt a rendőrség még a mai nap folyamán, ma délután közzé fogja tenni a honlapján, és arra kéri a lakosságot, arra kéri a magyar embereket, hogy segítsenek, hogy az elkövető mielőbb kézre kerüljön. Úgy gondolom, hogy ez Magyarország érdeke, ez minden magyar ember érdeke. Ezért kérem a magyar embereket, hogy a segítséget adják meg.
Tisztelt Országgyűlés! Az ügy további részleteiről ennél többet most nem szeretnék mondani a nyomozás érdekeire tekintettel. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, a rendőrség mindent megtesz, hogy az elkövetőt elfogja. S ezúton is szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik a nyomozást bármilyen módon eddig is segítették. Szeretném hangsúlyozni, hogy a helyszínen a bűncselekmény elkövetését követő pillanatokban nagyon sok segítséget kapott a rendőrség. Az emberek segítettek, információt adtak, együttműködtek a rendőrséggel, hiszen érezték, hogy ez a súlyos támadás nemcsak az áldozatul esett és súlyos sérülést szenvedett rendőr járőrpárt érinti, hanem ez valamennyiünket veszélyezteti és valamennyiünket fenyegeti.
Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Szeretném önt is és a tisztelt Országgyűlést is tájékoztatni arról, hogy a rendőrség elszánt, és mindent megtesz annak érdekében, hogy az elkövetőt minél hamarabb kézre kerítse és törvény elé állítsa. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypárti és az LMP-s padsorokban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem