CSERESNYÉS PÉTER

Teljes szövegű keresés

CSERESNYÉS PÉTER
CSERESNYÉS PÉTER nemzetgazdasági minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A kormány egyik kiemelt célja a foglalkoztatás bővítése, ezért messzemenően elkötelezett a munkahelyek számának növelésében, illetve, ahogy ön is a Dunaferr kapcsán felemlítette, megtartásuk elősegítésében, ha erre gazdasági és gazdálkodási szempontok figyelembevételével reális lehetőség van, és így ok is van rá.
A lehetséges intézkedések közül, figyelembe véve a gazdasági szempontokat, elsőként indokolt kiemelni azokat a munkahelymegőrző támogatásokat, amelyek a vállalkozások foglalkoztatási kapacitásának megtartása, a csoportos létszámcsökkentések megelőzése, a meglévő munkahelyek megtartásának elősegítése érdekében állnak rendelkezésre.
(8.50)
A munkahelymegőrző támogatás mértéke a felmondással érintett munkavállaló munkabére és a kapcsolódó szociális hozzájárulási adó együttes összegének 25-től 90 százalékáig terjedő mértékben állapítható meg.
A támogatás egyik nagyon fontos feltételét szeretném kiemelni: a munkaadónak vállalni kell a munkavállalónak a támogatás folyósítása alatti foglalkoztatását, valamint azt követően legalább a támogatott foglalkoztatás időtartamával megegyező időtartamú továbbfoglalkoztatását. Emellett a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat széles tárházat biztosít mindazoknak a támogatásoknak és szolgáltatásoknak, amelyek az álláskeresők mielőbbi újrafoglalkoztatásának elősegítésére irányulnak abban az esetben, ha véletlenül változtatni kell a munkahelyükön.
Az elmondottak alapján is nyilvánvaló, hogy a kormány minden egyes munkahelyet értéknek tekint, és érdekelt a megmentésükben, így a Dunaferr esetében is ez állt fenn, és ezért tart az a folyamat, ami 2013 óta az ön által is említett módon történik, hisz a Dunaferr befektetői 2004-ben még azt vállalták, hogy öt évre továbbfoglalkoztatják az ott dolgozó embereket, 2013-ban viszont gondok jelentkeztek, és úgy, ahogy ön is említette, felvetődött az, hogy több száz, összességében ezer fölötti létszámot is el akartak küldeni a cégtől.
Az NGM, a Nemzetgazdasági Minisztérium éppen ezért munkacsoportot hozott létre a helyzet megoldása érdekében, és a tárgyalások eredményeképpen ezt a létszámot sikerült 400 főre csökkenteni. A munkahelyek megőrzése, a foglalkoztatás stabilitásának biztosítása érdekében az NGM munkaerőpiaci programot működtetett és működtet, amely az akkori tárgyalások eredményeképpen 2017. december 31-ig biztosítja az emberek továbbfoglalkoztatását a munkahelyek védelme érdekében.
A kormány többször jelezte időközben, a tárgyalások során, az elmúlt időszakban, hogy érdekelt a Dunaferr megmentésében, ezért tárgyalásokat kezdett a gazdasági társaság visszavásárlásáról is, azonban a tulajdonosok ezelől elzárkóztak. A cég vezetése jelezte a kormány felé, hogy az eladás helyett a társaság hosszú távú működtetésében, stabil működtetésében érdekelt. Lehet látni, hogy a tárgyalások régóta tartanak, úgyhogy dőreség lenne azt gondolni, hogy egy-két nap alatt lehet ezt megoldani, hisz a jelen események is abba az irányba mutatnak, hogy hosszú távon érdekelt az állam is a Dunaferr további működtetésében.
Tehát akkor, amikor a kormány felismerte a problémát, újra tárgyalásokat kezdett, és jelezte 2016 elején, hogy hajlandó részt venni, részt vásárolni a vállalatban, ami segítené a Dunaferr pénzügyi helyzetének és gazdasági helyzetének normalizálását. A tulajdonosok ezúttal sem zárkóztak el ettől a tárgyalástól, viszont jelezték, hogy ez most véleményük szerint nincs napirenden, ugyanis egy hosszú távú fejlesztési programba kezdenek bele, a holding őszi igazgatótanácsi ülésén az ISD-csoport fejlesztésére kívánnak egy koncepciót elfogadni. Jelezték, hogy a cégcsoporton belül a Dunaferr helyzete a jobbak közé tartozik, így mindenképpen érdekeltek a Vasmű magyarországi fejlesztésében. Ennek jó példája az új vaskohó júliusi átadása, ami komoly minőségi fejlődést eredményezett a Dunaferr számára. Azt hiszem, hogy az elmúlt időszak történései, az a folyamat, amelyet mind a képviselő úr, mind pedig én hozzászólásomban elmondtam, azt bizonyítja, hogy a kormányzat eltökélt abban, hogy a Dunaferr hosszú távon tudjon működni, és biztos munkahelyet biztosítson azoknak a munkavállalóknak, akik a Dunaferr berkein, keretein belül, a cégen belül dolgoznak.
Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem