LUKÁCS ZOLTÁN,

Teljes szövegű keresés

LUKÁCS ZOLTÁN,
LUKÁCS ZOLTÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Képviselőtársaim! A kormány ebben az ügyben fülét-farkát behúzva vonult vissza. A kormány ebben az ügyben kapitulált, meghajlott az emberek akarata és ereje előtt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Természetesen hazug szólamok azok, amikor önök arról beszélnek, hogy tulajdonképpen csak meghallották az emberek hangját. Az emberek már kezdetben sem értettek egyet ezzel a törvénnyel. És hogyha mi nem visszük végig azt a népszavazási kezdeményezést, amit önök és az önök pártkatonái a Nemzeti Választási Bizottságban és a Nemzeti Választási Irodában megpróbáltak minden módon megakadályozni, akkor ennek a kormánynak esze ágában nem lett volna ezt visszavonni. Most azért vonta vissza, mert mint általában a despotikus hatalmak, mint általában a despoták, nem mernek szembesülni az emberek ítéletével, ezért inkább, ha átmenetileg is, de elmenekülnek ez elől. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból.)
(10.20)
Pedig mindent megtettek azért, hogy ebből a kezdeményezésből ne lehessen semmi. Jogi, technikai trükkökkel és aztán a végén fizikai erőszakkal próbálták megakadályozni, hogy ez a kezdeményezés célhoz érjen. A Nemzeti Választási Iroda vezetője, a Nemzeti Választási Bizottság elnöke és a Fidesz által delegált pártkatonái esküjüket megszegve, a magyar népet semmibe véve megtettek mindent, hogy ebből a kérdésből ne lehessen népszavazás. Csakhogy nem sikerült nekik!
Pontosan hét hete történt, hogy szélsőséges verőlegények jelentek meg a Nemzeti Választási Iroda előtt, és megakadályoztak egy embert abban, hogy jogait érvényesítse. Jelzem, azóta sem jutott semmire ebben az ügyben az önök rendőrsége, nem jutott semmire ebben az ügyben az önök ügyészsége, a kormányuk pedig még vizsgálatot sem volt hajlandó elrendelni, nyilvánvalóan azért, mert ezek az emberek ott más érdekét nem szolgálhatták, csak az önök érdekét. Igaz, hogy kicsit itt is túltolták a biciklit, tisztelt hölgyeim és uraim, de ha azt gondolják, az emberek nem tudják, honnan ered ez az ügy, akkor óriási tévedésben vannak. Szóval, nem sikerült megakadályozniuk ezt az ügyet.
Most pedig visszavonják ezt a törvényt. Úgy vonják vissza, ahogy bevezették: mindenféle egyeztetés, mindenféle átgondoltság, gyakorlatilag ész és értelem nélkül vezették be, és ész és értelem nélkül vonják vissza. Megint úgy csinálják az ügyeket, ahogy szokták: ész és értelem nélkül, a maguk módján. De, tisztelt hölgyeim és uraim, azért arra még figyelnek, hogy ha már vissza kell vonniuk ezt a törvényt, akkor rúgjanak még egyet a munkavállalókba Magyarországon. Arról beszéltek a kormány és a Fidesz részéről is, hogy milyen fontosak a munkavállalói érdekek és ez az egész tulajdonképpen a munkavállalók miatt történt. Csak, tisztelt hölgyeim és uraim, önök most arra készülnek, hogy visszavonják ezt a törvényt, és ezzel együtt visszavonják azt a törvényt is, amelyik arról rendelkezik, hogy vasárnapi munkavállalás esetén 100 százalékos bérpótlékot kell fizetni a dolgozónak. Önök ezt is visszavonják. (Németh Szilárd István: Ha elvisszük népszavazásra! Erről szól, barátom!) És amikor azt mondja a Fidesz vezérszónoka (Németh Szilárd István: Milyen csökött agyúak vagytok! - Az elnök megkocogtatja a csengőt.), hogy ezt azért kell visszavonni, illetve azért nem tehetik meg, hogy a 100 százalékos bérpótlékot is megtartsák, mert ez ennek a törvénynek a része, akkor azt kell mondanom, hogy el kellene olvasniuk a saját maguk által elfogadott törvényeket. Mert, tisztelt hölgyeim és uraim, a vasárnapi boltbezárással kapcsolatban a 2014. évi CII. törvény rendelkezik, a 100 százalékos bérpótlékról pedig a 2015. évi XVII. törvény rendelkezik. Ebből adódóan, ha önök csak a vasárnapi boltzárról szóló törvényt vonnák vissza, az nem eredményezné azt, hogy a 100 százalékos bérpótlék 50 százalékra csökken. De nem így tesznek, hanem önök a vasárnapi boltbezárásról szóló törvény mellett még vissza akarják vonni a 2015. évi XVII. törvényt is, ami pedig a 100 százalékos bérpótlékról rendelkezik.
Hölgyeim és Uraim! Önök már megint át akarják verni az embereket! Önök ezt a törvényt visszavonják, de kicsinyes, bosszúálló módon vonják vissza, úgy, mint egy sértődött kisgyerek, akinek elvették a játékát (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Így van!), ezért összetöri a másikét is, hogy annak se legyen. Önök kénytelenek visszavonni ezt a törvényt, de egy másik törvényt is belevonnak, hogy kevesebb pénzt kelljen adni a munkavállalóknak. És eközben mindenféle cinikus, hiteltelen módon megjátsszák itt magukat úgy, mint a munkavállalók nagy védelmezői. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból: Így van! - Szégyelljétek magatokat!)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Hadd tegyek hozzá annyit: ha önök annyira védelmezni szeretnék a magyar munkavállalókat, akkor meg kell magyarázniuk, hogy miért verték szét a munka törvénykönyvét úgy, hogy gyakorlatilag az összes munkavállalói és munkavállalói érdekképviseleti jogot elvonták, és azokat mindet áttették a munkaadói oldalra. A sztrájkjogot, a különböző szabadságolási jogokat, de önök miatt nincs délutános pótlék, önök miatt lett 30 százalék az éjszakai pótlék, és órákon keresztül sorolhatnám, hogy milyen módon rúgtak, rugdostak bele a hazai munkavállalókba. Most meg kiállnak itt könnyes szemmel, és sírdogálnak, hogy senki nincs a munkavállalók oldalán! És maguk mondják azt, hogy egyébként ki védi itt a multinacionális cégeket. Maguk csináltak olyan munka törvénykönyvét, hogy a multinacionális és a nem multinacionális cégek is azt csinálnak a magyar munkavállalóval, amit akarnak! Maguk itt ne sírdogáljanak, hanem csinálják vissza azt a munka törvénykönyvét, ami ezt lehetővé tette!
Azonkívül pedig azt szeretném mondani, hogy ha igaz az, amit a Fidesz vezérszónoka mond, hogy önök csak a Szocialista Párt kezdeményezése miatt akarják visszavonni a törvényt, akkor miért vonják vissza a másik törvényt. Mi nem kértük! Mi azt kértük, hogy ki lehessen nyitni az üzleteket! Azt nem kértük, hogy maguk vegyék el az emberek 50 százalékos bérpótlékát! Azt maguk saját maguktól veszik el, hogy az embereken bosszút álljanak, mert egész egyszerűen képtelenek belátni, hogy nem úgy gondolkodnak, ahogy önök szeretnék!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az a mondat is elhangzott, hogy azért kell (Németh Szilárd István: Mozog a szád, tehát hazudsz! Ilyen egyszerű ez!) most kibújni ez alól, mert nagyon sokba kerül a népszavazás, hogy drága a népszavazás. A népszavazás egyébként drága, én ezt elhiszem, hogy drága a népszavazás, de hát a demokrácia általában ilyen típusú költségekkel jár, hogy szavazásokat kell tartani. Ebből a szempontból azt kell mondanom: kicsivel kevesebbe kerül ez a népszavazás, mint Andy Vajna, Habony Árpád meg az összes senkiházi, akik ott maguk körül lebzselnek (Németh Szilárd István: Hát még a nyolc évnél mennyivel kevesebb!), kimentik a pénzüket offshore birodalmakba (Révész Máriusz: Boldvai, Simon! - Dr. Répássy Róbert közbeszólása.), nem fizetnek áfát meg adót, és egyébként hülyének nézik a magyar embereket. Ez egy kicsivel többe kerül, mint egyébként egy népszavazás. Répássy úrnak valaki hozza be a gyógyszerét! Köszönöm szépen. Mert már nagyon-nagyon rosszul néz ki. (Taps az MSZP padsoraiból. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.)
De egyébként az, hogy önök visszavonják ezt a törvényt, nem jelenti azt, hogy ez így is marad. Hölgyeim és Uraim! Ha megnézzük a fideszes és KDNP-s politikusok napokban tett nyilatkozatait, amelyek egyrészt zavarról árulkodnak, másrészt egymásnak teljesen ellentmondó nyilatkozatokat tesznek, akkor azt láthatjuk, hogy ezt a törvényt csak átmenetileg szeretnék visszavonni, és egyébként szándékukban áll újra bezáratni vasárnap az üzleteket. Ezt már le is nyilatkozta ma Semjén Zsolt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt mondja Lázár János először, hogy ha lesz itt ilyen népszavazás, azt a szocialisták meg fogják nyerni, illetve azt a kormány el fogja veszíteni. Utána azt mondják, hogy egyébként ők állnak a megmérettetés elé, nincs ezzel semmi baj. Utána azt mondja a miniszterelnök, hogy sőt, a vasárnapi munkavégzés tilalmát más ágazatokra is ki kell terjeszteni. Ezt nem tudta pontosan elmondani, hogy mely ágazatokat akarják vasárnap leállítani. Esetleg az erőműveket, az egészségügyet, a tömegközlekedést? Vagy bezárják a mozikat, a színházakat, az éttermeket? Mert hogy még mire tudnák kiterjeszteni ezt, én nem tudom. (Németh Szilárd István: Menj gyógyszertárba! - Zaj. - Az elnök megkocogtatja a csengőt.) Mindenesetre a miniszterelnök azt mondta, hogy szeretné kiterjeszteni ezeket a dolgokat. Majd pedig eltelt két nap, és hirtelen azt mondják, hogy visszavonják ezt a törvényt, utána még egy nap eltelik, és Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes azt nyilatkozza, hogy majd ha jobb lesz a társadalmi támogatottság, újra be fogják ezt vezetni, és újra be fogják zárni az üzleteket.
Hölgyeim és uraim, önök összevissza hazudoznak ebben az ügyben! Egy dolog biztos: most a néptől való félelmükben visszavonták, viszont elszólta magát a miniszterelnök is, elszólta magát a helyettese is, hogy amint önöknek lehetőségük lesz, abban az esetben önök újra be fogják záratni ezeket az üzleteket, és még egyszer meg fogják tenni ezt a magyar néppel. Ezt természetesen mi nem fogjuk tétlenül nézni. Ha azt gondolják, hogy mi leszálltunk erről a kérdésről, mert nyilván ez volt az önök célja, akkor azt kell mondanom, hogy természetesen ez nem így van.
Azonkívül természetesen az is volt az önök célja, hogy az önök népszavazási kezdeményezése elől eltakarítsanak minden más népszavazási kezdeményezést. Ebben nem tudok szolgálni jó hírekkel, mert továbbra is ott leszünk, és ezekben az ügyekben el fogunk járni.
(10.30
Hölgyeim és Uraim! Azt kell hogy mondjam önöknek, hogy az emberek egészen pontosan jól látják, hogy mi történt itt. Az történt, hogy önök hoztak egy rossz törvényt, ahhoz végig ragaszkodtak (Boldog István: Én ragaszkodom most is!), aki azzal szembe akart menni, azzal szemben mindent megengedtek maguknak, hogy ne tehesse ezt meg. Utána pedig, amikor látták, hogy a népakarat esetleg érvényre juthat, esetleg mégiscsak szembesülniük kell egy népszavazással, akkor önök ezt visszavonják most, de a visszavonás közben egyébként még munkavállaló-ellenes törvénymódosítást is betesznek azért, hogy bosszút álljanak azokon, akik máshogy gondolkodnak, mint önök. Utána pedig kiderül az, egy napon belül, hogy önök csak átmenetileg akarják ezt megtenni, és vissza akarják hozni újra ezt a szabályozást. Hölgyeim és Uraim! Önöknek már réges-régen nem lehet hinni, nem is nagyon hisznek sokan (Dr. Répássy Róbert: Bezzeg az MSZP-nek sokan hisznek!), de ebben az ügyben már megint elárulták magukat, hogy megint csak próbálnak trükközni, megint át akarják verni az embereket, megint bosszút akarnak állni az embereken, megint az emberekkel szemben vannak.
Még egy mondatot engedjenek meg, ha már ezt szokták önök mondani, hogy önök bölcsek, és meghallgatják az emberek hangját, és azért tették ezt most, mert meghallották az emberek hangját, és az emberek ezt mondják. Hölgyeim és Uraim! Egy spirálfüzetet tele tudnék most itt írni tíz perc alatt, hogy még milyen hangokat kéne önöknek az emberektől meghallani, hogy milyen törvényeket kellene még visszavonniuk (Dr. Répássy Róbert: 2008-ban kellett volna teleírnod!), hogy milyen szabályozással nem értenek még egyet az emberek, hogy milyen módon gondolkodnak az önök politikájáról trafikügytől földügyig, az egészségügytől az oktatásig, és sorolhatnám tovább. De önök, úgy látszik, ezekben az ügyekben nem hallják meg az emberek hangját, önök csak abban az ügyben hallották meg az emberek hangját, amikor az a veszély fenyegette önöket, hogy konkrétan önökkel szemben, nyilvánvalóan szavazáson állást tudnak foglalni az emberek.
Úgyhogy nem kell eljátszani egyrészt önöknek itt a nagy munkavállaló- és érdekvédőt, mert hiteltelen, nem kell eljátszani azt, hogy önök bölcsességükben változtatták ezt meg, mert nem igaz, félelmükben változtatták meg, és be kell látniuk, az is kiderült, hogy önök átmenetinek gondolják ezt az ügyet, és újra az emberek ellen akarnak tenni, ahogy elmondta azt a KDNP-s Semjén úr, hogy ahogy társadalmi támogatottságot éreznek emögött, újra be fogják záratni az üzleteket.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azt kérjük önöktől, hogy a módosító javaslatunkat fogadják el, a 100 százalékos bérpótlékot ne csökkentsék 50 százalékra, ne mossák össze a két törvényt, mert a visszavonandó törvénynek nem része az 50 százalékos bér-pótlékcsökkenés, az egy másik törvényben van, vegyék azt ki ebből a törvényből, szavazzák meg ebben az ügyben a mi módosító javaslatunkat, és próbáljanak már veszíteni emelt fővel (Dr. Répássy Róbert: Azt nektek kellene gyakorolni!), és fejezzék be, hogy azokba rugdosnak, akik miatt ezt a törvényt vissza kellett volna vonniuk. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem