DR. VEJKEY IMRE,

Teljes szövegű keresés

DR. VEJKEY IMRE,
DR. VEJKEY IMRE, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Mi, kereszténydemokraták elkötelezettek vagyunk a tekintetben, hogy a több évtizedes fölösleges bürokráciát leépítve az emberek hivatali ügyeinek az intézését leegyszerűsítsük, vagyis elérjük azt, hogy a magyarok kevesebb időráfordítással, hatékonyabban tudjanak eljárni a hatóságok, illetve a hivatalok előtt.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A 2015. év végén a kormány javaslatára a parlament elfogadta a közigazgatási rezsicsökkentéssel kapcsolatos törvénycsomagot. Az intézkedés nyomán 2016. január 1-jétől összességében 10 milliárd forinttal csökkentek az eljárási illetékek. Egyes alkotmányos jogok érvényesítése, kötelezettségek teljesítése, a társadalmi igazságosság érdekében pedig ingyenes lett számos közigazgatási eljárás, erkölcsi bizonyítvány és cégkivonat is.
A közigazgatási bürokráciacsökkentés keretében egyes adminisztratív kötelezettségek megszüntetésével összefüggő törvénymódosításról szóló T/10096. számú törvényjavaslat a fentiek folyományaként az adminisztratív terheket kívánja tovább csökkenteni, sok tekintetben pedig teljes egészében megszüntetni.
Ennek egyik lényeges eleme a bejelentési kötelezettségek csökkentése, vagyis az ügyfélnek a jelenleginél kevesebb alkalommal legyen kötelezettsége a hatósághoz fordulni, ezáltal csökkentve az ügyfél-hatóság kapcsolatok, kölcsönhatások számát. A törvényjavaslat a többszörös bejelentési kötelezettséget úgy váltja meg, hogy a bejelentőnek csak egyetlen szerv számára kell az adatváltozást bejelentenie, és ez a szerv fogja az információt továbbítani az adatváltozással érintett többi, nyilvántartást vezető szervnek.
Engedjék meg, hogy felhívjak egy egyszerű példát, melyről érintőlegesen már államtitkár úr is beszélt. Amennyiben megváltozik a lakcímünk, jelen pillanatban számos egyéb helyen is ezt be kell jelentenünk. Ezen törvénymódosítással azonban lehetőségünk lesz arra, hogy csak a lakcímigazolványt kiállító hatóságnál nyilatkozzunk arról, hogy a hatóság értesítse az adatváltozással érintett többi szervet is, nem kell különböző hivatalokban a továbbiakban eljárnunk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A T/10096. számú törvényjavaslat a magyar állampolgárok életét könnyíti meg, ezért kérem, támogassák a törvényjavaslatot. A KDNP parlamenti frakciója támogatja. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem