DR. VEJKEY IMRE

Teljes szövegű keresés

DR. VEJKEY IMRE
DR. VEJKEY IMRE (KDNP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ezékiel próféta könyvében olvashatjuk, hogy ha az őrálló látja jönni a fegyveres ellenséget, de nem fújja meg a kürtöt, és nem figyelmezeti a népet, akkor Isten tőle kéri számon az elveszett emberi életeket. Isten őrállókká rendelt bennünket, és mi megfújtuk a kürtöt. Rávilágítottunk arra, hogy nem egyszerű menekültválság van ma a világban s benne Európában, hanem arról van szó, hogy a világ átrendeződése zajlik.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Európa biztonságát, kultúráját és hitét ma olyan veszély fenyegeti, ami veszedelmesebb szinte minden eddigi erőnél. Ma a világtörténelem eddigi legintenzívebb népvándorlása és Európa szervezett megszállása zajlik. Milliók menetelnek Európa felé keletről és délről. Ma már azt is tudjuk, hogy a valódi üldözöttek mellett megélhetési bevándorlók, bűnözők, katonák és terroristák is vannak. Sokakat közülük az európai élet és a pénz, másokat a hódítás, a gyűlölet és a pusztítani akarás vezérel. Félő, hogy a migránsinvázió következtében nemcsak a határok átjárhatósága válik kérdésessé, hanem egyidejűleg a második világháború óta a legsúlyosabb veszély fenyegeti a humánumot, a toleranciát, az európai nemzetek, hívők és ateisták, különböző vallásúak és világnézetűek együttélését.
(9.40)
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A történelem során idegenek soha ilyen könnyen nem jutottak be Európába. Európa mai vezetői feltétel nélküli szolidaritást, befogadást és béketűrést követelnek az emberektől. Európa mai vezetői megsértik a nemzetek szuverenitását, amikor felhatalmazás nélkül, önhatalmúlag milliónyi idegent hívnak meg és osztogatnak szét országok között. Európa mai vezetői elfelejtették megkérdezni az európai embereket arról, akarják-e, hogy Európa lakossági összetétele, kultúrája, rendje és hite mindörökre megváltozzon - pedig nem kisebb a tét, mint az európai civilizáció és kultúra fennmaradása.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Míg Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke továbbra is a migránsok kötelező betelepítését írja elő, addig nemzettársa, a Német Szövetségi Alkotmányvédelmi Hivatal elnöke, Hans Georg Maassen már arról nyilatkozik, hogy a migránshelyzet miatt beköszöntött terrorveszély sokkal magasabb fokú, mint amilyen veszélyt a szélsőbaloldali Vörös Hadsereg Frakció vagy akár a szélsőjobboldali Nemzetiszocialista Illegalitás bármikor jelentett.
Hans Georg Maassen szerint ez már háború. Hogy miért? Mert a RAF és az NSU politikai okokból bizonyos személyek, döntéshozók vagy a lakosság valamely csoportjának tagjai ellen hajtottak végre merényleteket, amíg az ISIS arra törekszik, hogy minél több embert öljön meg, lehetőleg kamerák előtt, és erről az egész világ értesüljön.
Tisztelt Martin Schulz! Ön hatalmas erőkkel együtt abba az irányba mozdult el, amely a nemzetek feletti európai integráció egyre szorosabbra fűzésében keresi a megoldást. Ez nem jó út, elnök úr, mert ön a társadalmi fejlődés lidérctüzeit világítótoronynak tekinti. Kérem, hallgasson nemzettársára, és hallgassa meg az embereket, mint ahogyan azt Magyarország is megteszi. Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem