HARRACH PÉTER,
HARRACH PÉTER,
HARRACH PÉTER, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mielőtt az egészségügy helyzetéről, az elvégzett feladatokról, illetve a ránk váró jövőbeli feladatról szólnék néhány szót, azt hiszem, elismeréssel kell kezdenem a magyar egészségügy múltját, történetét és teljesítményét illetően. Olyan nagy magyar orvosok állnak a mai orvosok előtt példaképül, mint például a névadó Semmelweis Ignác, vagy olyan, az orvosetikában kiemelkedő képviselők, mint Batthyány-Strattmann László. Tehát van az egészségügynek szép múltja. S azt is látnunk kell, hogy a képzés magas színvonala, a kutatások eredményei vagy a gyógyszergyártás nemzetközileg elismert területek.
De a mai valóságról kell beszélnünk. Kezdjük az egészségügy személyi kérdéseivel! Az orvosok száma vajon megfelelő, kevés vagy sok-e Magyarországon? Azt látjuk az adatokból, hogy az egészségügyben dolgozó 30 ezer orvos lakosságarányos száma a nemzetközi átlagnak megfelelő. Ami az ápolók számát illeti, az viszont tragikusan alacsony, fele a szükségesnek, 4 ezer új ápolóra lenne szükség a kórházakban.
A bér természetesen alacsony, nagyon alacsony, hiszen a szakorvosok közalkalmazotti bére kortól függően 200-300 ezer forintos nettó jövedelmet jelent. Az is igaz persze, hogy az orvostársadalom jövedelme differenciált, hiszen olyan kiegészítéseket keresnek sokan, mint a vállalkozói szerződések - az ügyeleteket sok helyen nagyrészt így oldják meg -, a magánrendelések, illetve a magánintézményekben történő munkavállalás - klinikák, diagnosztikai központok -, és a hálapénz rendszere is egyfajta fizetéskiegészítés.
De számunkra az a terület fontos, amit befolyásolni tudunk, vagyis a közalkalmazotti bér. Elhangzott már, hogy ennek a növelésére különböző lehetőségek voltak eddig is, és lesznek ezután is. Gondoljunk arra, hogy 300 milliárd forintos bérnövekedési lehetőséget ragadott meg a kormányzat az elmúlt öt évben; ez 18 százalékos átlagos emelkedést jelentett. A rezidensösztöndíj-program után a fiatal szakorvosok most 151 ezer forintos kiegészítést kapnak. Ez az orvosok számára az első lépések egyike volt. Az ápolóknak is volt egy béremelése, ez azonban messze nem éri el azt, ami szükséges. És ha a magyar egészségügyben valamit sürgős és fontos intézkedésnek kell látnunk, az az ápolók bérének a növelése, ami talán a létszámukat is növelni fogja.
(12.40)
De szóljunk a tárgyi feltételekről is néhány szót; én kérdéseket tennék fel, a választ mindenki adja meg. Az a 160 kórház sok vagy kevés Magyarországon? Hosszú-e a kórházban töltött napok száma? És: rossz-e a tb-finanszírozás módja? Gondolom, ezek költői kérdések. (Rig Lajos: Nem költői, betegség…)
Mi történt eddig, és minek kell történnie ezután? Az a forrásnövekedés, amiről az előbb szóltunk, az elsősorban a beruházásokban jelent meg, 500 milliárd forintos fejlesztés, ami főleg a vidéki kórházakban történt. Sajnos, ez az uniós támogatási rendszer sajátossága miatt van. Mi, akik Pest megyei képviselők vagyunk, ezt azért is megszenvedjük, mert nemcsak az egészségügy területén, hanem az élet minden területén a Budapesthez kötött Pest megye mint központi régió része, elszenvedője ennek a jelenségnek. Egyetlen reménye van ennek a megyének, hogy a hazai forrásokból kiegészítést kaphat. De tény, hogy 500 milliárd forint jutott a nagyrészt vidéki kórházak fejlesztésére. Az is tény, hogy az előbb említett 300 milliárdos béremelés is jelentett forrásnövekedést.
A Mentőszolgálatról viszonylag kevés szó esett még eddig. 27 új mentőállomás létesült, és 467 új autó van, amely ’17 végéig még 130-cal fog kiegészülni. Ilyen fejlesztés a Mentőszolgálatnál nem volt még. Úgy gondolom, hogy a sürgősségi ellátás területén ez nagy lépést jelent. A rövidebb várólistáról is volt már említés, ez gyakorlatilag a felére csökkent.
Ezek történtek az elmúlt időszakban. De a háziorvosi rendszer fejlesztésére szintén egy komoly erőfeszítés történt és a háziorvosoknak az a havi 130 ezer forintos juttatása talán az első lépés volt. De hadd hívjam fel a figyelmet arra, hogy pénzzel nem minden esetben oldható meg a hiányzó háziorvosoknak a vidéki egészségügyi ellátásba való bevonása, hiszen nagyon sok betöltetlen - különösen kistelepüléseken - háziorvosi praxis létezik. És látva megint csak a saját képviselői tapasztalatomat, nem mindig jár eredménnyel az a külön juttatás, amit megígérnek nekik. Nagyon fontosnak tartom azt a százmilliárdos, ’17-re tervezett forrásbővítést, ami lehetőséget ad nagyrészt a béremelésekre.
Ha belegondolunk abba, hogy abból az ötpontos javaslatból, amit államtitkár úr megfogalmazott, mik a legfontosabbak, akkor a fekvőbeteg-ellátásnak a sajátos helyzetéből kell kiindulnunk, hiszen ehhez kapcsolódik a háziorvosi rendszer fejlesztése is, azért, mert ez a rendszer, mármint a fekvőbeteg-el-látó rendszer kissé túlhizlalt, túlsúlyos, nyilvánvaló, hogy itt strukturális változásokra van szükség. Ennek egyik lényeges eleme a szociális rendszerbe való áttelepítése azoknak az ágyaknak, amelyek nem a gyógyítást, hanem a gondozást szolgálják. Tudom azt, hogy ez egy nagyon veszélyes és sok ellenérdeket kiváltó gondolat, de éppen a nemzetközi példák mutatják azt, hogy krónikus ellátás gyakorlatilag nincsen a kórházakban, és az aktív ágyaknak a működőképessége az, amire koncentrálni kell egy fekvőbeteg-ellátó intézményben. Ismerve a szociális ellátórendszer helyzetét, először azt a rendszert kell erre a fogadásra alkalmassá tenni, úgy, hogy a krónikus betegek ne csupán gondozást, hanem ápolást is kapjanak, és a számukra szükséges egészségügyi ellátás is biztosítva legyen. Nem könnyű feladat, csak fokozatosan lehet ezt megtenni, de meg kell tenni, hiszen a kórházi ellátás a legdrágább nemcsak Magyarországon, hanem világszerte, és a megfelelő arányt mindenképpen biztosítanunk kell.
Ehhez kapcsolódik természetesen a gazdálkodásnak a megújítása és az a kancelláriarendszer, ami gyakorlatilag 6-10 intézmény közös gazdasági irányítását jelenti, az megoldásnak látszik, még akkor is, ha nem feltétlenül kancelláriarendszernek fogják ezt nevezni.
A budapesti egészségügyi rendszer megreformálása egyértelműen szükséges, már csak azért is, mert az előbb említett finanszírozási rendszer hátrányát ez a terület szenvedte el. Én úgy gondolom, hogy mindenképpen két dologra kell koncentrálni, amikor az egészségügy további támogatásáról beszélünk. Az egyik az előbb említett fekvőbeteg-ellátó rendszer strukturális változtatása, hiszen forrásnövekedést csak akkor lehet a rendszerbe juttatni, hogyha ezek a szervezeti változások megtörténtek, illetve a bérrendezés. Elsősorban az ápolók bérére gondolok.
Államtitkár úr öt pontja ezekre a kérdésekre megoldást kínál, és úgy gondolom, hogy eddig, az elmúlt öt évben tett erőfeszítések ezzel az említett öt ponttal kiegészítve meghozzák azt az eredményt, ami ugyan talán a sok évtizedes lemaradást nem fogja teljesen pótolni, de jelentős lépést jelent majd az egészségügy rendszerében és a betegek ellátása érdekében. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
