VONA GÁBOR,
VONA GÁBOR,
VONA GÁBOR, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Vendégeink! A kormánypártok tegnap ünnepelték az Alaptörvény 5. születésnapját. Egyedül ünnepelték, az ellenzéki pártoknak nem volt ünnepi hangulata. Nekem erről a csonka ünneplésről eszembe jutott az egyik humoristánknak az egyik alakja, gonosz, herpeszes Ödönke, aki meghívta a szülizsúrjára az osztálytársait, de senki nem ment el a születésnapi zsúrra, és gonosz, herpeszes Ödönke csodálkozott, hogy miért nem. Nos, amikor a kormánypárti képviselők csodálkoznak azon, hogy mi miért nem voltunk tegnap ünnepi hangulatban, azért, mert nem volt mit ünnepelni. És annak, hogy az önök Alaptörvénye az elmúlt öt évben nem tudta megerősíteni az országot, nem tudta jobbá tenni a magyar emberek életét, annak az egyik legjobb és legszomorúbb példája az egészségügy állapota.
Van két olyan terület, az egészségügy és az oktatás, amelyik az elmúlt hetekben, az elmúlt hónapokban folyamatosan lázban tartotta a közéletet, a sajtót, itt a parlamenti üléseket is, sok esetben az utcát is, két olyan terület, amelynek önmagán túlmutató jelentősége van, hiszen az egészségügy sem csak az egészségügyről és az oktatás sem csak az oktatásról szól. Mind a két ágazat a gazdaság szempontjából is meghatározó szereppel rendelkezik, mondhatnánk úgy is, hogy a gazdasági versenyképesség tekintetében ez az a két ágazat, amely döntő jelentőséget visel.
A gazdasági versenyképességhez versenyképes munkaerő kell, és ahhoz, hogy egy társadalom munkaereje versenyképes legyen, ahhoz a munkaerőnek jól képzettnek és egészségesnek kell lennie. A jól képzett munkaerőért az oktatás, az egészséges munkaerőért pedig az egészségügy felel. És pont ez az a két terület, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, amit önök magára hagytak, sorsára hagytak. És ha megbocsátanak, én nem fogok az elmúlt nyolc év szocialista kormányainak bűneivel foglalkozni, hat év kormányzás után, azt gondolom, most már önökről kell beszélni.
(12.50)
Az önök társadalom- és gazdaságpolitikája a jól képzett és egészséges munkaerővel szemben sokkal inkább az olcsó munkaerőt tekinti a gazdasági versenyképességünk alapjának. Ezzel a hívó szóval próbálja Magyarország gazdaságát erősíteni, ezzel a hívó szóval próbál Magyarországra külföldi tőkét csalogatni, és ezzel ér el egy függő társadalmat. Egy olyan függő társadalmat, amely Magyarország működését megbénítja és menthetetlenül XX. századivá teszi, ahol a korrupció igazgat mindent, ami az államigazgatásban zajlik, ahol a hatalmi önkény bárkit bármikor megtörhet, ahol az egzisztenciális kiszolgáltatottság az emberek millióit tartja folyamatos félelemben. Ez nem polgári társadalom, tisztelt kormánypárti képviselőtársaim, ez tényleg csak egy kommunikációs termék az önök részéről.
Egy függő társadalom nem polgári társadalom. A polgári társadalom önálló véleményalkotással és önálló egzisztenciával rendelkező állampolgárokból kell hogy álljon. A magyar társadalmat önök nem ilyenné tetté, és az elmúlt hat évben nem is ilyen irányban mozdultak. Nincs középosztály sem. Önök rendszeresen a középosztályról beszélnek. De az a társadalom, ahol a középosztály folyamatosan alsó középosztállyá csúszik le, és mindennapi küzdelmet folytat a megélhetéssel, az esetleges végleges lecsúszással, az nem egy polgári társadalom, és nem egy széles középosztály. Ezért azt gondolom, a Jobbiknak - mint a legerősebb magyar ellenzéki pártnak - szükséges mind a polgári Magyarország megvédését a zászlajára tűznie önök helyett, mind pedig a középosztály megerősítését zászlajára tűznie, célként kitűzni, és ezeket a fontos célokat megvédenie. Egy XXI. századi nemzeti néppártnak ez a feladata.
Ehhez viszont, hogy ezeket a célokat elérjük, erős egészségügy kell, és meg kell hogy mondjam, nem az első olyan vitanap, ahol elszomorodva hallgatom azt a vitát, amely folyik a Fidesz és az MSZP között, amelynek a lényege, a döntő szempontja az, hogy melyikőjük az, amelyik jobban hibás, kinek van több bűne, kinek van több mulasztása. Ez egyébként egy fontos szempont lehet, hogy ezt a vitát lefolytassuk, de ha csak ebben merül ki a közöttünk lévő közéleti vita, akkor ne csodálkozzunk azon, ha nem lesz fejlődés.
Egy XXI. századi pártnak, mint amilyennek mi magunkat tartjuk, jobbikosok, nem csupán az a feladata, és nem csupán az a célja, hogy akár az MSZP, akár a Fidesz mulasztásait, bűneit meghatározza, hanem hogy megpróbáljon előretekinteni és a probléma megoldására fókuszálni. Emlékezzenek vissza önök is 2008-ra, egy népszavazásra, egy olyan népszavazásra, ahol két egészségügyi és egy oktatási kérdéssel tették biztossá úgymond a 2010-es győzelmüket, vagy akár mondhatnám úgy is, hogy a kétharmados többségüket a parlamentben ezzel a csapással tették egyértelművé, két egészségügyi és egy oktatási kérdéssel. Ugye, milyen érdekes a sors, hogy pont olyan területeken biztosították be a győzelmüket, amely területeken aztán kormányra kerülve nem tettek semmi érdemit? Sőt, nemhogy nem tettek semmi érdemit, hanem még képesek voltak a helyzeten is rontani. A bizalommal is visszaéltek és a hatalommal is, amit kaptak.
Nem azt tartom problémának, szeretnék nagyon korrekt lenni az önök irányában, nem azt tartom problémának, nem az a helyzet, hogy önök megpróbálták az egészségügyet megmenteni, megpróbálták az egészségügyet jobbá tenni, de nem sikerült, mert olyan nehéz külső és belső körülmények adódtak, amelyekkel nem tudtak megbirkózni, ez még egy elfogadható emberi és tisztességes magyarázat volna. Sőt, még azt is mondom, hogy nem csak az a baj, hogy önök megpróbálták volna, de látván a sok akadályt, inkább nem vágtak neki, visszafordultak. A helyzet az, és ezzel kell hogy szembesítsem önöket innen, erről a helyről, hogy önök meg se próbálták, nem is akarták, nemcsak hogy meg sem próbálták, nem is akarták az egészségügyet megmenteni. Ez már nem hiba, ez már nem politikai hiba, nem kormányzati hiba, hanem bűncselekmény.
Az a minisztériumi struktúra, amit 2010-ben és 2014-ben is kialakítottak, amelyben összegyömöszöltek számtalan olyan ágazatot, amelyek adott esetben akár külön minisztériumot érdemelnének, önmagában bebizonyítja azt, amit állítok. Hiszen nem az volt ezzel a minisztériumi struktúrával az önök célja, hogy ezek az ágazatok esetleg a különféle egymáshoz kapcsolódásukat belül megoldva jobban érvényesíthessék az érdeküket, hanem pont az ellenkező volt az érdekük. Az volt az érdekük, hogy ezeket az ágazatokat közösen fojtsák le, egy minisztériumba gyömöszöljék, és közösen fojtsák le őket, az egészségügyet és az oktatást is.
Ezért kellett nekünk a valódi nemzeti konzultációt meghirdetni 2016. január 30-án, hiszen már az érdemi vita, a konstruktív vita, a tisztességes párbeszéd lehetőségei is eltűntek. Akár az egészségügy, akár az oktatás tekintetében megvizsgáljuk a kormány munkáját, azt látjuk, hogy nem tud érdemi és hasznos munkát, párbeszédet kialakítani a szakszervezetekkel, az érdekképviseletekkel, a szakmával, az érintett szervezetekkel. Jelen pillanatban ott tartunk, hogy ha bármilyen eredményt el akarunk érni az egészségügy területén, akkor egyáltalán a bizalmat és a reményt kell visszaadni az érintett szereplőknek. Óriási bizalmi hiány van a kormány és a kormánypártok irányába, miközben az ágazat pedig nagyon igényelné a konstruktív szakmai vitát, hiszen az ágazat tele van problémával, tele van felkiáltójelekkel.
A következő területeken vagyunk sereghajtók az európai országok között, néhányat hadd emeljek ki a teljesség igénye nélkül: az ellátáshoz való hozzáférés, az elérhető szolgáltatások, a kezelések sikeressége, a megelőzésben tett erőfeszítések, betegjogok és a betegek informáltsága. Miközben 2014-ben ezeken a területeken javult az európai átlag, a harmadik Orbán-kormány tovább tudott rontani ezeken a területeken is. Szó volt arról Selmeczi Gabriella képviselőtársunk felszólalásában, hogy az orvosképzésben milyen nagyszerű eredményeket ér el a kormány, illetve a terület. Csak az már nem hangzott el, hogy a hazai orvosok több mint 80 százaléka gondolkodik már azon, hogy elhagyja az országot, és a felük már meg is tette az ehhez szükséges előkészületeket.
Miközben a Fidesz arról beszél, hogy megállította, mérsékelte az orvosok elvándorlását, ennek pont az ellenkezője igaz, és az ápolók esetében sem tapasztalunk pozitív jeleket, sőt az ápolók és az egészségügyi szakdolgozók területén egy hármas nyomás nehezedik az érintettekre. Egyrészről itt is vannak sokan, akik külföldre menekülnek, másrészről vannak, akik az ágazatban és a szakmájukban lévő körülmények miatt elhagyják a szakmát és egészen más területen kezdenek el dolgozni. Végül van egy harmadik nyomás, ami időben ugyan később fog jelentkezni, de talán annál súlyosabb lesz, az utánpótlás hiánya. Ilyen körülmények között, ilyen adottságok között ki az a fiatal, aki majd az egészségügyben akar dolgozni, miközben akár a hivatástudat megvan benne? Manapság nem kell ahhoz kalandvágy vagy bátorság, hogy egy egészségügyi dolgozó külföldre menjen - vagy egy orvos -, igazából ahhoz kell kalandvágy és bátorság, hogy itt maradjon Magyarországon. Szóba került már a háziorvosi ellátás, az alapellátás. Jelen pillanatban 307 olyan háziorvosi praxis van Magyarországon, amely betöltetlen több mint fél éve. Szintén elhangzott már egy másik ellenzéki párt vezérszónokának a szájából, de én is megismétlem, tíz éven belül - ha ez a tendencia folytatódik - az ország fele az alapvető egészségügyi ellátás nélkül fog maradni.
A társadalom egészségügyi állapotával kapcsolatban most nem fogom magunkat még jobban lehangolni: a daganatos betegségek, a szív- és vérkeringési betegségek, a cukorbetegség, a magyar társadalom fogászati állapota, az önpusztítás különféle formái, szinte sajnos azt kell mondjam, a negatív bőség zavarában van az ember, ha negatív példákat akar hozni az egészségügy magyarországi állapotáról.
Önök gyakran hivatkoznak a sportra, mondván, hogy a sport az önök sikerágazata, és a sport végül is az egészségügynek egy valamilyen speciális, de mégis az egészségügyhöz tartozó formája. Ebben van is igazság. Azt is hallottuk már az önök érvelésében, hogy minden sportra fordított forint az egészségügyi ellátásban 3 forintot takarít meg. Felteszem a kérdést, hogy ha el is fogadjuk, hogy ez az állítás, ez a tétel igaz, ez a képlet valóban működik, önök a sportnak valóban arra a területére fordítják-e a pénzt, ahol ez a tétel működhet. Önök szerint valóban javult Magyarországon az emberek egészséges életmódjának a helyzete? Valóban többet sportol a magyar társadalom? Vagy pusztán arról van szó, hogy önök a sportot is bizonyos kirakatszempontok és személyes politikusi hóbortok alapján tartják fontosnak.
Nem beszélve a társadalom lelkiállapotáról, ami persze nagyon áttételesen kapcsolódhat az egészségügyhöz. Ha azt az orvosi igazságot elfogadjuk, hogy amennyiben az ember lelke megbetegszik, könnyen megbetegszik a teste is, és ha ezt a társadalomra is kivetítjük, mondván, ha egy társadalom lelke megbetegszik, akkor a társadalom testileg is, fizikailag is meg fog betegedni, akkor érdemes azon is elgondolkodni, hogy az elmúlt hat évben, mióta önök kormányoznak, a Gyurcsány-Bajnai-kormányokhoz képest, amikor a magyar társadalom lélektani, lelkiállapota rettenetes volt, ahhoz képest javult-e az önök hat éve alatt a magyar társadalom lelkiállapota. Szerintem nem. Ugyanolyan fullasztó Magyarországon élni az önök kormányzása alatt is, mint annak idején volt. Ennek nyilvánvalóan meglehetnek az egészségügyi következményei is.
Az egészségügyi rendszert ma Magyarországon különféle nemkívánatos vagy nem feltétlenül normális körülmények tartják fenn vagy biztosítják, gondoljunk a hálapénzre, vagy gondoljunk a magánkiadásoknak az európai szinten, európai összehasonlításban is magas arányára. Vagy hadd mondjak egy pozitívumot, ami az egészségügyi rendszert ennyi anomália, ennyi probléma ellenére is összetartja: ez az egészségügyben dolgozók hivatástudata, szeretete, a munka iránti alázata.
(13.00)
Ha ezeket kivennénk az egészségügyből, akkor az egészségügyi rendszer lényegében összeomlana. A nemzeti egészségügyi kerekasztal legutóbbi ülésén volt alkalmam, szerencsém részt venni, és ott hallhattunk egy szakértői előadást az egészségügy állapotáról, ahol az előadó hosszú diákkal bizonyította és mutatta be az egészségügy problémáit. Végül azt mondta, hogy három súlyos probléma van az egészségügyben. Az első súlyos probléma az alulfinanszírozottság, a második súlyos probléma az alulfinanszírozottság és a harmadik nagyon súlyos probléma pedig az alulfinanszírozottság.
Ezzel azt szeretném mondani, és majd képviselőtársaim is a rendelkezésünkre álló időben beszélni fognak erről, hogy igen, szükség van strukturális reformokra, igen, szükség van takarékossági intézkedésekre. Igen, szükség van hatékonyságnövelő intézkedésekre. De mindaddig, amíg az egészségügybe nem teszik bele, nem tesszük bele a szükséges forrásokat, amíg az európai átlagot, vagy maradjunk csak a visegrádi 4-ek regionális átlagánál, nem tesszük bele az egészségügyi ágazat forrásigényébe, addig ne várjuk azt, hogy bármilyen strukturális hókuszpókusz, bármilyen öt pont vagy bármilyen hatékonyságnövelő álmodozás javítani fog az egészségügyi állapoton. És nem csodát kér az egészségügyi ágazat, hanem csak annyi forrást, mint amit más országok is beletesznek, akár GDP-arányosan, a központi ráfordításokat tekintve, akár költségvetés-arányosan.
Ma a magyar egészségügyet annyi pénzből akarják működtetni, amennyiből nem lehet. Az első és legfontosabb feladat ennek az alulfinanszírozottságnak a megszüntetése. Az, hogy ezen kívül és ezen túl milyen egyéb intézkedésekre van szükség, ahogy azt mondtam, képviselőtársaim és szakpolitikus képviselőtársaim el fogják majd mondani.
Amit a vita kapcsán én is kérnék magunktól, magamtól, önöktől, mindannyiunktól, hogy ne süppedjünk bele a XX. századnak abba a tendenciájába, ami az elmúlt vitanapokon és az eddigi vitanapon is jellemző volt. Tehát ne az egymásra mutogatás legyen jellemző, ne az, hogy ki hibázott nagyobbat, ne az legyen a döntő szempont, hogy kinek a múltja sárosabb. Ne az legyen a szempont, és ne az legyen a cél, hogy falakat építsünk a különféle szereplők közé, hogy a beteget szembefordítsuk az egészségügyi dolgozóval és fordítva. Próbáljunk XXI. századi vitát és vitakultúrát kialakítani, amelyben a problémára vagyunk érzékenyek, nem csupán a másik hibáira és bűneire, hanem a probléma megoldására, ha egyáltalán hiszünk abban, hogy értelmes vitát lehet Magyarországon folytatni egy olyan súlyos kérdésről, mint amilyen az egészségügy.
A másik pedig, ne falakat építsünk, hanem hidakat építsünk az egészségügy különféle szereplői közé. Mert ha falakat fogunk építeni ebben a kérdésben a különféle szereplők közé, akkor ugyanott fogunk maradni, ahol jelen pillanatban vagyunk. Ha hidakat építünk, akkor talán el tudunk indulni előre. Én ezzel a reménnyel szerettem volna hozzájárulni a mai vitához, és kívánom minden hozzászólónak, hogy hozzá tudjon ő is járulni ehhez a vitához, és a magyar egészségügyet előbbre tudjuk vinni. Köszönöm szépen a figyelmet. (Szórványos taps a Jobbik soraiban. - Szilágyi György, Pócs János és Soltész Miklós hangosan átszólnak egymáshoz.)
