GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, hogy komoly egyébként a téma, tehát most mindentől függetlenül.
Hörcsik Richárd képviselőtársam a felvezető gondolataiban 60-70 ezer ember érintettségéről beszélt, Csepreghy Nándor államtitkár úr 200 ezerről. Most az igazságot nem fogom elkezdeni keresgetni (Csepreghy Nándor: Számtani közép!), én úgy tudom, hogy 50-70 ezer ember az, aki érintett a dolog kapcsán. Most nem is a számszerűség a lényeg, de a kormányoldalon legalább azért ebben egyezséget kellene kötni az előterjesztő és az államtitkár viszonylatában. Már csak azért sem árt, mert akkor nagyjából világos és tisztán látjuk, hogy mi az érintettségi kör e tekintetben. De akár 50, akár 70, akár 200 ezer fő, azt gondolom, hogy fontos, hogy ezzel a kérdéssel foglalkozzunk. Fontos azért, mert nyilván kihatással van a kérdéshez való viszonyulás a munkavállalók dolgát érintően.
Ideiglenes nyilván az a munkatevékenység, amit ők végeznek, hiszen nem véletlenül kiküldetésről van szó. Tehát általában véve átlagosan egy ilyen 4-5 hónapos időintervallumot ölel fel ez a tevékenység, és mint ahogy elhangzott, nagyjából az európai munka világa színpadán gyakorlatilag a 0,7-0,8 százalékát érinti a munkavállalóknak, közel 2 millió embert, 1,9 millió embert érint.
Vannak nagy befogadó országok e tekintetben, és érdekes módon a kiküldetés viszonylatában azért azok, akik befogadók, azok adott esetben a kiküldött munkavállalók tekintetében is élen járnak. Ismert és tudott, hogy gyakorlatilag három ország az, aki a nagy befogadók körébe tartozik: Németország, mint általában minden tekintetben Franciaországgal karöltve és Belgium. Ők a nagy befogadó országok. Ők hárman gyakorlatilag ennek a közel 2 millió embernek - mármint a befogadottságot értsük a kiküldött munkavállalókra - több mint az 50 százalékát foglalkoztatják ebben a 4-5 hónapos, időszakos jellegű kiküldetés kapcsán, átlagos időszakos kiküldetés kapcsán.
És vannak megint csak - mint ahogy mondtam - olyan országok, akik mértékadó módon szerepet vállalnak a kiküldés tekintetében, ebben is benne van egyébként Németország a lengyelekkel karöltve, de más országokkal, a franciákkal kiegészítve is.
Nem is ez a lényege a történetnek, hanem valójában az, hogy egyrészt milyen típusú tevékenységeket érint elsődlegesen a kiküldetés. A legmértékadóbb, a legmarkánsabb az építőipar. Az építőipar ismereteim szerint 44-45 százalékos mértékű részaránnyal jelenik meg az egészen belül, a feldolgozóipar is jelentős szerepet játszik, és az egészségügyi, oktatási szektor együttes léte is 10 százalék feletti mértéket ölel fel, de az üzleti szolgáltatás is nagyjából ezt az értéket, részarányt szakítja ki az egészből.
(22.20)
Ami ettől talán még fontosabb, arra Józsa képviselőtársam már részben rávilágított, az valójában az, hogy bizonyos ágazatokban és bizonyos tagállamokban, tehát külön-külön is nézhetjük és együttesen is kezelhetjük, a kiküldött munkavállalók akár 50 százalékkal is kevesebbet keresnek, mint az adott ország helyi munkavállalói. Hogy ez rendben van-e vagy nem, itt kezdődik el a kérdés körüli gondolkodás nyilván. Ez a változási szándék gyakorlatilag a bérszintet érinti alapvetően, annak az alakítását, formálását helyezi a fókuszba. A mozgástér az, hogy ma a minimálbér megfizetési kötelme van meg, és itt pedig az átlagbér megfizetéséről beszél maga az előterjesztés is. Fontos hangsúlyozni, hogy persze mindig az adott szakmai átlagbér, tehát nem az adott ország összes keresőjének átlagbéréről, hanem az adott szakterületen munkatevékenységet végző emberek szakmához kapcsolt, a régi megfogalmazás szerint FEOR-szám szerinti átlagbérét értik. Hogy jó-e, szabad-e, kell-e az, hogy például a Magyarországról kiküldetésben külföldön, az Európai Unió más országaiban munkatevékenységet végző emberek ezt az adott ország szakmai átlagbérét kapják meg? Ez abból az aspektusból nézve jó, hogy nyilván több pénzhez, javadalomhoz jutnak. Abból a szempontból nézve is jó, ami a mi alaptörekvéseink között az egyik legfontosabb, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér megfizetésére kerüljön sor. De azt nyilván tudjuk mindnyájan, hogy a munkaerőpiacon, legyen az szűkre szabottan egy adott ország munkaerőpiaca, vagy tágabb értelemben vetten, mondjuk, az Európai Unió munkaerőpiaca, a bérek és a munkahelyek egymással szoros összefüggésben vannak. A bérekért való „harc” - idézőjelbe tetten -, küzdelem bizonyos értelemben adott esetekben a munkahelyek sérülésével is párosulhat. Ezzel a kockázati tényezővel számol a kormány és az előterjesztő, úgy látom, amikor a szubszidiaritás elvére való hagyatkozással mondja, hogy nem biztos, hogy ezt a törekvést célszerű és észszerű érvényesíteni, mert ennek az lehet a következménye, hogy bizonyos értelemben munkafelületeket veszítenek el a vállalkozások, és ezáltal kiküldetési munkalehetőségeket is veszíthet az ország.
Van ennek igazságtartalma, csak nem direkt módon való megközelítés formájában megítélésem szerint. Tehát nem úgy, hogy az eddigi viszonyok fennállása kell hogy jellemezze az elkövetkezendő időszakot, tehát a jövőt. Azt gondolom, ha nincsenek serkentő hatások a háttérben arra vonatkozóan, hogy a munkaadó, akár a magyarországi vállalkozás, aki kiküldte munkatársait egy adott tevékenység ellátására, szolgáltatás végzésére, abban legyen érdekelt bizonyos értelemben, hogy a munkavállalót magasabb szinten fizessék meg, vagy valamifajta kötelmi háttér húzódik meg a történet mögött, akkor ez nem fog bekövetkezni. Mondok erre önöknek egyszerű példát, csak azért, hogy teljesen világos legyen, Magyarország keretei között, nem kell kilépni a határvonalak közül. Amilyen egzakt számadatra emlékszem, azt használom. Magyarország keretei között a 2012. évi vállalkozási eredményekből fakadóan például Mészáros Lőrinc vállalkozási körébe tartozóan 800 millió forint osztalékot sikerült kapnia Mészáros Lőrincnek - az ország gázszerelőjéről beszélek - és a feleségének, aki utána, úgy tudom, le is mondott Mészáros Lőrinc javára. Tehát egy személyben Mészáros Lőrinc 800 millió forint osztalékhoz jut hozzá a 2012-es gazdasági tevékenységét érintően, és foglalkoztat abban az esztendőben 225 embert, ennek a 225 embernek meg fizet 157 millió forint bért, bérjellegű kifizetést.
Értik a számokat, hogy mit mondok? Még egyszer elmondom, hogy világos legyen, mert Csepreghy Nándor államtitkár úr néz, néz, néz, és úgy látom, hogy ő is dermedt szemekkel figyel, hogy mi van. (Csepreghy Nándor: Igyekszem nem dermedten nézni!) Igen, az van, államtitkár úr, csak hogy világos legyen, hogy 800 millió forintos osztalék felvételét megteszi egy vállalkozó, miközben 225 ember foglalkoztatása mellett 157 millió forint bérjellegű kifizetést eszközöl. Ezt a példát nem véletlenszerűen mondtam most el. Egyszerűen azért, mert ha nincsenek olyan típusú serkentő hatások, amelyek abba az irányba hassanak, hogy a dolgozó ember megfizetett legyen, és ez törvényi hátterekkel megerősített formában következik be, akkor a kizsákmányolás az, ami uralkodóvá válik. Jellemző példa erre az, amit elmondtam.
Ilyen értelemben - és visszajövök az eredeti gondolkodásba - azt gondolom, arra is figyelni kell, hogy a külföldön, mindegy, hogy az építőiparban, szolgáltatási tevékenység területén feladatot kapott, elnyert munkaadók alapból ne úgy gondolkodjanak, hogy a munkát végző emberek a kiküldetés keretei között a lehetőség szerinti legkisebb bért kapják meg. Tehát azon is el kell kezdeni gondolkodni, értve a logikát, mondom, a szubszidiaritás elvére való hagyatkozással, amit önök vallanak, de azon is el kell gondolkodni, hogy hogyan lehet olyan helyzetet teremteni, hogy a munkavállalók, mindegy az, hogy kiküldetésben vagy nem, de ne kiszolgáltatott helyzetbe kerüljenek. Szerintem ez a legfontosabb része a történetnek.
A változások keretei között azért vannak olyan tételek is, amelyek szerintem nem zsigerből elutálandóak, mert a kollektív szerződés keretei közötti jogosítványok és lehetőségek, vagy épp a másik oldalról nézve, a kötelezettségek fennállása, működtetése, érvényesítése is benne van ezekben a gondolkodásokban. És az is igaz, hogy ha hosszabb futamidejű kiküldetésről van szó, tehát nem a 4-5 hónapos átlagos időintervallumban tartozó, hanem mondjuk, másfél éves nagyságrendű kiküldetésről, vagy inkább úgy fogalmazok, ami egzaktabb, egyértelműbb, hogy a két évnél rövidebb futamidejű ilyen típusú munkatevékenység kapcsán a hazai, tehát a kiküldő országbéli társadalombiztosítási dolgok, társadalombiztosítási rendszerben való maradások érvényesülnek, és csak a két év utáni, két évet felülmúló kiküldetések hosszúságát követően van az a rendszer, amikor már nem a hazai társadalombiztosítási eljárási metódusok érvényesülnek, hanem a befogadó országé, tehát azon országé, ahol a munkatevékenységet végzik a kiküldetésben lévő emberek, ezek érvényesülnek.
So-so, ha összegezni kell ezt a történetet, akkor három gondolatban tenném meg ezt. Az egyik az, hogy az én személyes hitvallásom az, hogy mindenképpen törekedni kell arra, hogy azonos munkáért egyenlő bért kapjanak az emberek. Legyen az bárhol, Magyarországon vagy Magyarországon kívül. Nehezen képzelhető el az, hogy ne gondolkodjunk és ne cselekedjünk ebbe az irányba, ha nem kiküldetésről van szó, hanem egyszerűen elhagyják Magyarországot az emberek. Az a törekvésünk, hogy ha már más országokban dolgoznak - az Egyesült Királyságban, Németországban, Ausztriában, döntő többségükben ott végeznek munkatevékenységet -, akkor ugyanazt a bért kapják, mint amit az adott szakmafelülethez tartozó adott ország polgárai. Az a törekvésünk így egyértelmű és elfogadott mindenki részéről. Ha nem kiküldetésről van szó. Ha kiküldetésről van szó, akkor viszont másfajta szempontok alapján közelít a kormány és az előterjesztő ebben a kérdésben. Értem ennek a közelítésnek a módját is, de azt szeretném kérni, hogy valamifajta olyan biztosítékrendszert, valamifajta olyan motivációs hátteret is teremtsen mindezek mellé, ami viszont arról szól, hogy azok, akik a kiküldetés keretei között nem Magyarországon, hanem másutt végzik a munkatevékenységüket, azok ne válhassanak ilyen értelemben a munkaadók foglyaivá, tehát ne válhassanak teljes értelemben vetten kiszolgáltatottá.
A harmadik dolog ebben a kérdéskörben, az pedig az, hogy nyilvánvalóan mindig a szemünk előtt kell hogy lebegjen: a bérek és a munkahelyek biztonságának a kérdésköre. Ez nemcsak a munkaviszony keretei között, nemcsak a szolgáltatási tevékenységek ellátása mellett, hanem kézzelfoghatóan ebben az esetben a kiküldött munkavállalók munkavégzéséhez illesztetten is fontos.
(22.30)
Tehát azt gondolom, hogy amellett, hogy a kormány látható módon egy egyértelmű álláspontot rögzít ebben a kérdésben, ezeket a felvetéseket is érdemes megfontolni, egyszerűen annak érdekében, hogy a munkavállalók védettsége is és a munkavállalók mindennapi megélhetése is jobb legyen, mint a jelen időszakban. Mondom, ez igaz nemcsak a kiküldetési tevékenységet végző munkavállalók esetében.
Az utolsó gondolatom pedig az, hogy azért az nem lenne baj, államtitkár úr, hogyha Hörcsik képviselőtársammal azért nagyjából - hogy mondjam - egy platformra kerülnének a tekintetben, hogy önök szerint mennyi a Magyarországról kiküldetésben az Európai Unió keretei között munkatevékenységet vállalók száma. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)
