DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Egyrészt folytatnám azt, amit az idő hiányában abbahagyni kényszerültem, hogy mi a problémánk ezzel a törvényjavaslattal, de előtte, engedjék meg, hogy reflektáljak egyrészt államtitkár úrnak, másrészt Vejkey képviselőtársamnak a felszólalására.
Először is szeretném mondani, hogy nem állt szándékomban a rektor urat megsérteni vagy megbántani. Ha ez így történt volna, ezért én is elnézést kérek tőle. Ha jól emlékszem, azt a szót használtam, de lehet, hogy tévedek, hogy polihisztor vagy reneszánsz ember, és ezt most is tartom, tisztelt képviselőtársaim (Dr. Kovács Zoltán: Szövegkörnyezetben kell nézni.), és ebben talán még degradáló sincsen, talán egy pici cinizmus valóban van.
Ugyanis úgy gondolom, hogy nem feltétlenül szerencsés az, ha valaki egyszerre tölti be Magyarország talán legnagyobb állami egyetemének rektori posztját, egyszerre tölti be az Államreform Bizottság elnöki posztját, és egyszerre tölti be a Nemzeti Választási Bizottság elnöki posztját, azon kívül, hogy szerintem egyébként összeférhetetlen ez a három funkció, hiszen az Államreform Bizottság tagjaként igenis tartozik lojalitással a magyar kormány felé, addig mondjuk, a Nemzeti Választási Bizottság elnökeként meg függetlennek kéne maradnia.
Ez a kettő biztos összeférhetetlen, de megmondom őszintén, hogy nem én, hanem jobbikos kollégáim szokták emlegetni az álláshalmozást. Szóval, ez már magunk közt szólva, nekem is sok. Az, hogy valaki egy nagy egyetem rektora, választási bizottsági elnök és államreform bizottsági elnök, szerintem ez túlzás. Talán a kormányoldalon tudtak volna más kiváló jogászokat is találni. Ha önök nem tudnak, szívesen mondok konzervatív beállítottságú és kiváló jogászokat, akik egyébként alkalmasak lennének hasonló pozíciók és feladatok betöltésére. Mindösszesen erre utaltam, amikor Patyi rektor úrral kapcsolatban megszólaltam.
Az pedig, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem káderképző lenne, igenis fenntartom, tisztelt képviselőtársaim. Ez a politikai szakma is viszonylag szűk körű, a tudományos szakma sem tágabb körű ennél. Azért az ember, ha egy picit is benne van ebben, akkor hallja az információkat, és bizony a kormány iránti lojalitás az NKE-n elvárt. És ezt nyugodtan merem mondani itt, a parlament plénuma előtt. Nem nagyon találkoztam olyan NKE-s oktatóval vagy olyannal, aki ott is oktat, aki ezt ne mondta volna. (Dr. Kovács Zoltán: Lamperth Mónika!) Van, akit ez zavar, van, akit ez kevésbé zavar, de hogy ez így van, azt gondolom, ténykérdésként ki lehet jelenteni.
Ha ebben a légkörben működik egy egyetem, és önök erőszakosan próbálnak jogszabályi felhatalmazások által gyakorlatilag mindenkit oda beterelni, aki a közigazgatásban él és mozog vagy a jövőben itt kíván elhelyezkedni, az legalábbis bizalmatlanságra ad alapot az én meglátásom szerint. Ugyanis ezeket a képzési formákat más egyetemen is ragyogóan el lehetne végezni.
Például, hogy tényleg ne menjek messzebbre, a jogi egyetemeknek gyakorlatilag mindegyike alkalmas lenne arra, hogy egy ilyen képzés levezényeljen, már csak azért is, mert ha megnézem a jogi egyetemek oktatói gárdája és az NKE oktatói gárdája közötti átfedést, akkor a közös halmaz igen nagy. Vélhetően tehát ezen a másik jogi egyetemen is tudna ugyanaz, az NKE-n, mondjuk, részállásban oktató tanár tanítani, mint ahogy ezt megteszi az NKE-n vagy az NKE-képzés keretében. Úgyhogy ennyit a Közszolgálati Egyetemről.
Még egy megjegyzés: az államtudományi képzést, oktatást a jogi egyetemeken megszüntette volna bárki, ez egyszerűen tényszerűen nem igaz. Vejkey képviselő úr, szeretném önt kiigazítani ebben. A diploma megnevezésében nem szerepel, de a tanrendben semmi nem változott. Most az a fontos, hogy a diploma elnevezésében ez szerepel vagy az a fontos, hogy egyébként oktatják ezeket a tárgyakat? Mert ilyenformán például az egyházaknak nincs képviselete ma a Magyar Országgyűlésben, mert - csak azért, hogy hazaszóljak, önhöz - Igazságügyi bizottságnak hívják a bizottságot. Régen meg úgy hívták, hogy Emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottság. Ma meg úgy hívják, hogy Igazságügyi bizottság, de funkcióját tekintve ellátja az egyházi ügyekkel kapcsolatos képviseletet is.
Ugyanez a helyzet a jogi egyetemeknél. Az, hogy az az elnevezés, hogy jogász vagy jogtudományi diplomát ad és nem pedig állam- és jogtudományi diplomát ad, egyszerűen a szavakkal való játék. Egyébként, ha megnézi ezeknek az egyetemeknek a tanrendjét, akkor ma is kiemelt óraszámban, magas óraszámban szerepel, mondjuk, a jog- és állambölcselet, ha jól tudom, az ELTE-n még államvizsga-tantárgy is, ami kétségkívül államtudományokról szól, és mondjuk, az alkotmányjog nagy része is államtudományokról szól. Éppen ezért mondtuk el az egy évvel ezelőtti vitában azt, hogy egyszerűen lehetetlen különválasztani az államtudományi képzést a jogtudományi képzéstől, mert ezer szálon kapcsolódik egymáshoz, és mondjuk, az alkotmányjog éppúgy része az államtudománynak, mint a jogtudománynak. De ezt a vitát nem kívánom még egyszer fölnyitni. Csak azt szerettem volna ezzel elmondani vagy önnek világossá tenni, hogy szó sincs arról, hogy a jogtudományi egyetemeken megszűnt volna az államtudományi képzés. Arról van szó, hogy kikerült ez a szó a diplomából, és önök most ebbe kapaszkodnak bele akkor, amikor egy önálló államtudományi képzést kívánnak létrehozni, méghozzá monopolhelyzettel behozott NKE-vel. (Dr. Vejkey Imre: Képviselőtársam, csak jogtudományi diplomát ad, államtudományit nem.) Bocsánat, nem értettem, amit képviselőtársam bekiabált. (Dr. Vejkey Imre: Képviselőtársam, csak jogtudományi diplomát ad, államtudományit nem. - Az elnök csenget.) Éppen ezt próbáltam önnek elmondani, hogy a szavakkal való játék ez, mert a képzés ugyanaz maradt, mint amikor államtudományit is adott. Lépjünk túl ezen, tisztelt képviselőtársaim, és próbálok én is a törvényre koncentrálni jobban, de ezekre a felvetésekre kellett hogy választ adjak.
Amire Gyüre képviselőtársam utalt és nagyon sok mindent tudok rövidítve mondani, mert képviselőtársaim szintén bőven kifejtették, hogy a szakszervezetek vajon mit szóltak ehhez a javaslathoz. Az én legjobb tudomásom szerint ugyan nem a KÉSZ, de a KÉF ülésén a szakszervezetek azt kérték, hogy a kormány ezt a javaslatot ne terjessze be az Országgyűléshez; akármelyik verziója is volt éppen akkor megvitatás tárgya, de azt kérték, hogy ne terjesszék be az Országgyűléshez, ugyanis azt mondták, hogy a két törvény együttes bevezetése és alkalmazása óriási többletmunkával, adminisztrációval jár majd, és nagyon sok problémát fog okozni.
Ami még kifogás tárgyává teendő és most már csak fölvillantok egyes elemeket, mert még egyszer mondom, ismételni nem kívánom képviselőtársaimat, de arról a fajta kiszolgáltatottságról, amiről én beszéltem, arról beszélt Gyüre képviselő úr is, pontosan arról. Az elmozdíthatóságról, az áthelyezés lehetőségéről, arról, hogy gyakorlatilag odajutottunk el, hogy mondjuk, egy húszéves munkaviszony után bemegy a dolgozó, és egyik napról a másikra a számítógépének monitorán látja kiírva azt, hogy holnap már nem kell bejönnie dolgozni; anélkül, hogy bárki vele beszélt volna, bárki őt meghallgatta volna s a többi. Tehát erre a szintre sikerült eljutni.
Erre mondom én azt, hogy önök a lojalitást úgy kívánják elérni, hogy egészen egyszerűen a maximális mértékben kiszolgáltatottá teszik a közszférát, a köztisztviselői, közalkalmazotti, kormánytisztviselői, állami tisztviselői réteget, bárhogy is nevezzük őket. A közszolgálati életpályáknak pedig épp az volt a jellemzője, államtitkár úr, hogy a versenyszférához képest alacsonyabb életkeresetet biztosított, viszont jóval nagyobb biztonságot és kiszámíthatóságot hozott és biztosított annak, aki ezt az életpályát választotta.
(16.50)
Szintén felvillantásként szeretném mondani - és erről is Gyüre képviselő úr hosszan beszélt, nem kívánom őt megismételni -, hogy a törvény nem biztosít vonzó előmeneteli lehetőséget, így a jelenlegi szabályozáshoz képest egyébként jelentős visszalépést jelentene ezen a téren; a pályán megszerzett kompetenciát, tapasztalatot gyakorlatilag nem ismeri el mint értéket, vagy legalábbis nehezen kézzelfogható, hogy milyen módon ismeri el mint értéket.
A tervezet eltörli az illetményalap fogalmát, ezáltal megszűnne a tervezhető béremelés egyik fontos pillére. Az előterjesztő jelentősen átalakítaná az érintettek bérét, amelyet így a jövőben az előmeneteli fokozathoz tartozó sávok alsó és felső határai között kellene meghatározni. Ezzel megszűnne az a jelenlegi gyakorlat, amelyben az állami tisztviselők fizetése egy alapilletményből, valamint annak kiegészítéseiből és pótlékaiból áll. Ez sem feltétlenül a biztonságot szolgálja.
Végül általánosságban: a kormányzati irányítás alatt álló szervek egységes foglalkoztatási jogviszonyának, a foglalkoztatottak előmeneteli rendszerének a megteremtése, ami egy 2011-ben kitűzött cél volt, ez nem teljesült, ez láthatóan megbukott. A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi törvény indokolása a következőket mondja még: „A törvény kiemelt célkitűzése az eddigi széttöredezett, belső koherenciáját nagyrészt elvesztő közszolgálati szabályozás stabilizálása és egységesítése, valamint az új munka törvénykönyvének a közigazgatás személyi állományára is irányadó szabályainak beépítése a közszolgálati joganyagba.”
Továbbmegyek: „A közszolgálati tisztviselőkre irányadó egységes szabályozás megköveteli, hogy a köz szolgálata érdekében tevékenykedő tisztségviselőkről önálló, elkülönült, egységes és a közszolgálat értékközpontúságával összhangban álló normaanyag keletkezzen.” Ehhez képest most mi történik, államtitkár úr? Egy széttagolt rendszer további tagolása, szétverése zajlik most az Országgyűlésben.
Míg a Kttv. a munkaköralapú rendszer irányába mozdult el legalább, most úgy tűnik, hogy a szervezeti szint a lényeg meg a munkáltató szándéka: az előmenetel pedig soha nem automatikus, még az eltöltött idő szerint sem, ahhoz mindig feltételeket kell teljesíteni; az állami tisztviselő sorsa a munkáltató kezében van, a jogszabály jóformán nem védi; legfeljebb a fokozatához tartozó alsó határ szerinti illetményt kaphatja meg az állami tisztviselő. Tehát ez az, ami garantált, az összes többi biztos, hogy nem az.
Összefoglalóan: bár nyilván lehetne még sok részletkérdést itt felvetni, de ezek azok a pontok és ezek azok a jogpolitikai irányok - hadd fogalmazzak így, és így egy kicsit általánosabban fogalmazok -, amelyek számunkra elfogadhatatlanná teszik az előttünk fekvő törvényt. Az az igazság államtitkár úr, hogy persze lehet és érdemes mindig módosításokról beszélgetni és egyeztetni, de abban az esetben, hogyha Lázár miniszter úrnak az a hozzáállása e tekintetben, hogy ami a javaslat érdemét, a gerincét érinti, ahhoz nem gondolja, hogy hozzá lehet nyúlni, arról nem gondolja azt, hogy adott esetben még indokolt felvetések alapján is vagy indokolt kritikák alapján is módosítani lehetne, akkor teljesen fölöslegesnek érezzük a további egyeztetést is, ezt megmondom őszintén és előre.
Tehát az, hogy abban alkudozzunk, hogy egy példát mondjak, hogy benne maradjon-e az, hogy mentesül a további tanulmányi kötelezettségek alól, akinek tudományos fokozata van - csak azért mondom ezt, mert éppen én említettem föl -, hogy ebben elérünk valami változást, őszintén szólva, ez nem teszi elfogadhatóvá számunkra a törvényt. Ha az egyeztetésnek ez nem is célja, hanem csak az, hogy néhány hibát javítsunk, én nagyon szívesen eljuttatom az ezen túli gondolatainkat is önökhöz, de ettől még az alkuban azt nem fogjuk tudni elérni, hogy ezt a törvényt támogassuk. Köszönöm szépen a figyelmet.
