DR. SCHIFFER ANDRÁS,
DR. SCHIFFER ANDRÁS,
DR. SCHIFFER ANDRÁS, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ez a javaslat egy velejéig hazug, képmutató és sunyi törvényjavaslat. Miután minden ízében alkotmányellenes, ezért azt követelem, hogy haladéktalanul vonják vissza. Három ponton szeretném azt bemutatni, hogy ez a törvényjavaslat miért hazug, miért mond ellent azoknak a politikai vagy leginkább a Habony-művek által legyártott propagandaindokoknak, amit az indokolásban elolvashattunk, meghallgathattunk.
De előtte tennék egy kis történeti kitérőt, kapcsolódva ahhoz, amit az előbb a felszólalása végén Staudt képviselőtársam is elmondott. Az a helyzet, hogy ha van terület, ami a régi elitet, a 20. századi pártokat összeköti, az pontosan az, hogy a köztulajdonban álló cégek, a közvagyon dolgait hogyan lehet eltitkolni. 2010 előtt perek sorozatával kellett kiverni az akkori kurzusból különböző állami cégekre vonatkozó szerződéseket, olyanokat is, amelyek egyébként még a 90-es évek rablóprivatizációjára vonatkoztak. Az önök elődei, a 2010 előtt kormányon lévő álbaloldali koalíció folyamatosan azzal jött, hogy azért nem lehet állami cégek szerződéseit kikérni, mert üzleti érdeket sért.
A különböző fideszes és szocialista önkormányzatok 20 éve azzal jönnek, hogy azért nincs semmi közünk ahhoz, hogy az önkormányzati cégek hogyan gazdálkodnak, mert ez üzleti érdeket sért. Pofátlanul művelték a gyakorlatot már az első Orbán-kormány idején is, hogy az akkor még barátjuk és szponzoruk, Simicska Lajos által felügyelt Magyar Fejlesztési Bank szponzorált futballcsapatokat, jóllehet a Magyar Fejlesztési Banknak nincsenek versenytársai - kérdezem, akkor mi szükség van reklámra. Folytatták azt a gyakorlatot, és ezt a 2002-ben hatalomra lépő ballib koalíció átvette, hogy a versenytárs nélküli állami cégek szintén kiszórták a közpénzeket marketing-, reklámkiadásokra.
Közösek voltak abban a pofátlanságban, hogy akkor, amikor az MVM, az MFB, a különböző egyéb állami cégek, például a Paksi Atomerőmű Zrt. költései után kutakodott egy civil szervezet, újságírók, folyamatosan azzal jöttek, és nem volt különbség a szocialista és a fideszes érvelésben, hogy minden, ami az állami cégek gazdálkodására vonatkozik, üzleti titkot sért, üzleti érdeket sért. Bocsánat, korrigálom magamat. Egyetlenegy különbség volt önök között. Amikor éppen valamelyikőjük ellenzékben van, annak hirtelen nagyon fontos az információszabadság. 2002 és 2010 között, amikor fordítva volt a történet, és a szocialisták voltak hatalmon, önök ellenzékben, önök nagyon örültek annak, amikor hosszú perek során ki lehetett verni a szocialista felügyelet alatt álló állami vagyonkezelőből, mondjuk, a 90-es évek rablóprivatizációjának szerződéseit, vagy mondjuk, a Kóka-féle minisztériumból különböző közérdekű adatokat.
De úgy tűnik, hogy önöknek Kóka János nemcsak üzlettársuk, ugye, aki Szaúd-Arábiába kísérgeti a miniszterelnököt meg a külügyminisztert különböző keleti utakra, hanem egyben szellemi atyjuk is Kóka János. Hiszen az, amit most előadott Németh Szilárd, vegytiszta kókai érvelés. Ugyanezt hallhattuk 2006-ban, 2007-ben, amikor az akkori gazdasági tárca nem akart kiadni adatokat.
Azt állítottam, hogy három okból is velejéig hazug ez a javaslat, és nagyon könnyen le lehet leplezni ennek a javaslatnak a hazugságait. Németh képviselő úr azzal jön, ami önmagában természetesen méltánylandó, hogy az állami vagyont, az állami szerepvállalást a közszolgáltatásokban meg kell védeni, hiszen liberalizálni kellett a postai piacot, és az állam mint tulajdonos érdekeit meg kell védeni; ugye, valahogy így hangzott az indokolás? Nagyon helyes. Csakhogy az a helyzet, hogy ha önöknek valóban az lenne a tiszta szándékuk, hogy a közösségi tulajdont meg akarják óvni adott esetben globális nagyvállalatok által támasztott versenytől, akkor miért kell a közszolgáltatásokat liberalizálni? Ha önöknek valóban az fáj, hogy egy liberalizált közszolgáltatási piacon, településtípustól és vagyoni helyzettől függően eltérően fognak hozzájutni a közszolgáltatásokhoz magyar emberek, akkor miért kell befeküdni a liberalizációs követeléseknek? Miért nem bátrak Brüsszelben? Nem itt kell szájalni Magyarországon, ki kell menni Brüsszelbe, és megverekedni azért az európai fórumokon, hogy Magyarországra ne oktrojáljanak különböző liberalizációs kötelezettségeket!
Hol volt, Németh úr, a nagy nemzeti elkötelezettség akkor, amikor szembe kellett volna menni a liberalizációs diktátumokkal? Hol volt a nagy fideszes bátorság akkor, hol van akkor a fideszes bátorság, amikor szembe kell szállni, mondjuk, a WTO, mondjuk, az Európai Unió liberalizációs követeléseivel, akár az egészségügy, az oktatás, a postai szolgáltatás piacain? Mondok én valamit! Akkor, amikor Magyarország nem volt még az Európai Unió tagja, és még nem azt a trükköt alkalmazták a globális nagyvállalatok, hogy külön regionálisan kötnek szerződéseket, mint most az amerikaiak az Európai Unióval, a 90-es évek végén, Magyarország a Világkereskedelmi Szervezeten belül önállóan tárgyalt, hiszen nem volt uniós tagállam, és szolgai módon fölajánlkozott, hogy megnyitja az oktatási, egészségügyi közszolgáltatások piacát. Szolgai módon felajánlkozott, és akkor a miniszterelnököt úgy hívták, hogy Orbán Viktor, a külügyminisztert pedig úgy, hogy Martonyi János. Ez a helyzet. Ez az önök nemzeti elkötelezettsége! Aztán ez a folyamat, ez a GATS névre hallgató, a közszolgáltatások liberalizációjáról szóló folyamat megfeneklett a különböző globalizációkritikus tiltakozása miatt. Most kerülő úton jönnek vissza ezek a diktátumok.
Ha önöknek valóban az fájna, hogy nem lehet Magyarországon minőségi közszolgáltatást nyújtani, hogy nagy multicégek aránytalan versenyt támasztanak, akkor szembe kellett volna szállni ezekkel a neoliberális diktátumokkal. Verni kellett volna az asztalt Brüsszelben, hogy engedjék meg a keresztfinanszírozást, mondjuk, a vasúti közlekedésben, az autóbusz-közlekedésnél vagy a postai szolgáltatásoknál. Verni kellett volna az asztalt a nemzeti szuverenitásért, mert nagyon világos, hogy ezek a liberalizációs diktátumok lehet, hogy jók a magországoknak, lehet, hogy jók Németországnak, Hollandiának vagy Franciaországnak, de károsak Magyarországnak, károsak a többi kelet-európai és dél-európai országnak.
(15.40)
A magyar nemzeti érdekeket az sérti, hogy önöknek egy rossz szavuk nincs arra, hogy a keresztfinanszírozást a közszolgáltatásoknál tiltják Brüsszelből, egy rossz szavuk nincs arra, hogy ezeket a liberalizációs diktátumokat lenyomják Magyarország torkán. Erre önöknek egy rossz szavuk nem volt, és itt dől meg az első elmélet, hogy önöknek az lenne a szándékuk, hogy biztosítsák a minőségi közszolgáltatást. Nem fogják tudni biztosítani, és nem azért nem tudják biztosítani, mert az újságírók kíváncsiak a Posta szerződéseire, hanem azért, mert sunyi módon, szolgai módon kint Brüsszelben az összes ilyen követelést teljesítik. Ezt egyébként az új közbeszerzési törvény tárgyalásánál is gyakorlatilag a kormány elismerte.
Másodszor, önök azt állítják, hogy meg kívánják védeni a közösségi tulajdonban lévő közszolgáltatásokat. Remek, de itt akkor nemcsak a Magyar Postáról kell beszélni. Nem akarok ötletet adni, Tóth Bertalan képviselőtársamnak is javasoltam, hogy ezt ne tegye, mert még a végén megfogadják, de ha tisztességes szándék vezetné önöket, akkor nem a postatörvényt hoznák ide, hanem módosítanák a nemzeti vagyonról szóló törvényt vagy az államháztartásról szóló törvényt. Jegyzem meg, akkor valószínűleg hozzá kéne nyúlni az infoszabadság-törvényhez is, és egy keretszabályozást alkotnának arra, hogy a köztulajdonban lévő közszolgáltató cégek gazdálkodására milyen eltérő szabályok vonatkoznak, de nem ezt teszik. És valamiért önöknek roppant sürgős ez a törvényjavaslat, olyan sürgős, hogy még érdemi indokolást sem tudott írni Németh Szilárd. Jegyzem meg, egyébként vissza is lehetett volna utasítani ezt a törvényjavaslatot a házelnök részéről, hiszen ez, amit ön indokolásnak nevez, szégyen, gyalázat: gyakorlatilag megismétli azt, ami a normaszövegben van. Indokolás nélkül törvényjavaslatot benyújtani nem lehet, nem tudom, kit néz hülyének.
Az a helyzet tehát, hogy azért második lépésben is lelepleződik az önök hazugsága. Szó nincs a nemzeti közszolgáltatások védelméről, hiszen akkor nemcsak a Postát hozták volna ide.
A harmadik: miféle összhangról beszélnek önök itt a jogrendszeren belül? Az egész dolog úgy nem igaz, ahogy van. Az Alaptörvény 39. cikk (1), illetve (2) bekezdése, amit nagyon helyesen felhozott az Adatvédelmi Hatóság elnöke, illetve jobbikos képviselőtársam is utalt rá az imént, teljesen világosan fogalmaz: „A közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve szerint kell kezelni. A közpénzre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok.” Erre szokták azt mondani pestiesen, hogy a zsűrinek több kérdése nincsen.
De menjünk csak tovább! Van egy olyan törvény, amelyet úgy hívnak, hogy az állami vagyonról szóló törvény, ez a 2007. évi CVI. törvény, és közérdekből nyilvános adatnak minősít minden, az állami vagyonnal történő gazdálkodásra vonatkozó adatot. Majd önök hoztak egy külön törvényt, a 2011. évi CXCVI. törvényt a nemzeti vagyonról, ahol szintén kimondják azt, hogy a nemzeti vagyont, annak értékét és változásait a tulajdonosi joggyakorló nyilvántartja, és ezek a nyilvántartási adatok nyilvánosak. Könyörgöm, a nemzeti vagyon értékének változásait mi támasztja jobban alá, mint egy szerződés?! Hiszen szerződéseken, kötelmi kapcsolatokon keresztül változik a nemzeti vagyon értéke, ha az a nemzeti vagyon egy állami cégben birtokolt üzletrész.
De menjünk még tovább! Itt van az info-szabadság-törvény, a 2011. évi CXII. törvény, ez mintegy az alaptörvényi rendelkezéseket végrehajtva átfogóan rendelkezik az információszabadságról, és valóban vannak kizáró indokok, a 27. § (2) bekezdése tartalmazza ezt. Az a)-tól h)-ig a következőket mondja: honvédelmi érdekből, nemzetbiztonsági érdekből, bűnmegelőzési érdekből, környezet- vagy természetvédelmi érdekből, központi pénzügyi vagy devizapolitikai érdekből, külpolitikai érdekből, bírósági, hatósági eljárásra tekintettel, a szellemi tulajdonhoz fűződő jogra tekintettel korlátozhatja külön törvény a közérdekű adatokhoz fűződő jog gyakorlását, nyolc indokot sorol fel. Az, amire ön itt hivatkozik, Németh úr, nem szerepel ebben az a)-tól h)-ig történő felsorolásban, tehát nem összhangot teremt, hanem zűrzavart okoz a jogrendszeren belül.
Még egyszer, lassan mondom, hogy megértse. Arról van szó, hogy van egy kerettörvénye az információszabadságnak, és ez felsorolja, hogy mi az a nyolc indok, amire hivatkozva külön törvény, akár a postatörvény is korlátozhatja az információszabadság gyakorlását. Azok az érdekek, amelyekre ez a törvényjavaslat hivatkozik, nincs az infoszabadság-törvény 27. § (2) bekezdése a)-tól h)-ig felsorolásában, és még a legfideszesebb, legvasimreibb kreativitással sem lehet beleérteni egyik pontba sem, ez a helyzet. (Dr. Vas Imre: De bele lehet!) Tehát nem összhangot teremtenek, hanem zűrzavart teremtenek, mert ellentmondanak annak az elvnek, amelyet az önök által megalkotott nemzeti vagyonról szóló törvény kimond, és egy olyan indokot hoznak fel ebben a külön törvényben, ami az információszabadságról szóló törvény mint kerettörvény felhatalmazásában nincsen benne.
Tehát szeretném jelezni azt, hogy túl azon, hogy ez a törvény világosan és egyértelműen sérti az Alaptörvény vonatkozó szakaszát, 39. cikkelyét, ezen kívül egy másik alaptörvényi rendelkezésbe is ütközik, nevezetesen: a jogbiztonságra vonatkozó elvet szintén sérti ez a rendelkezés, hiszen úgy korlátoz alapvető jogot, hogy közben a korlátozó törvény ellentmondásba kerül más, az alapjog gyakorlását szabályozó törvénnyel.
És valóban, a helyzet úgy áll, hogy a jelenleg hatályos joganyag, például az információszabadság-törvény tekintettel van adott esetben egy állami cég üzleti érdekeire is. A korábbi Ptk.-szabályozásból vette át a jogalkotó az információszabadság-törvény 27. § (3) bekezdésének következő rendelkezését: A nyilvánosságra hozatal azonban nem eredményezheti az olyan adatokhoz, így különösen a védett ismerethez való hozzáférést - persze vannak elképzeléseim, hogy az önök számára vagy ön számára mit jelent a védett ismeret -, amelyek megismerése az üzleti tevékenység végzése szempontjából aránytalan sérelmet okozna, feltéve, hogy ez nem akadályozza meg a közérdekből nyilvános adat megismerésének lehetőségét.
Ha jól emlékszem, Tóth képviselőtársam szintén utalt a postatörvény hatályos szakaszára. Az előbb ismertetett információszabadság-törvényi rendelkezés, illetve a postatörvény korábban hivatkozott rendelkezése tette azt lehetővé, hogy korábban peres ügyben például a lapterjesztéssel kapcsolatos információk iránt tudakozódók pert vesztettek; egész egyszerűen azért, mert a hatályos rendelkezések is alkalmasak voltak arra, hogy bizonyos sávon belül megvédjék a Postának mint állami közszolgáltatónak az üzleti érdekeit.
Konkrétan arról van szó, hogy azt mondta a bírósági ítélet, hogy a közfeladathoz nem kapcsolódó tevékenységében valóban vannak, lehetnek olyan gazdasági érdekei a Postának, amelyekre tekintettel mentesíteni kell a nyilvánossági követelmény alól, ezt a mérlegelést azonban az információszabadság-törvény tökéletesen elvégzi. A hírlapterjesztési ügyben például a Posta azért lett lényeget tekintve pernyertes, mert sikerrel bizonyította (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), hogy az árképzés nyilvánossága a már akkor is sokszereplős hírlapterjesztési piacon számára aránytalan hátrányt okozna.
Tehát a jelenlegi joganyag a kívánt cél elérésére alkalmas, ugyanakkor három ponton is leleplezhető az önök hazugsága: eszük ágában nincsen a nemzeti közszolgáltatásokat megvédeni, nem áll érdekükben az összhang megteremtése, felborítják az összhangot. Ez a törvényjavaslat minden ízében alaptörvényellenes. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzék soraiban.)
