GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. (Zaj, jobbikos és LMP-s képviselők dr. Vadai Ágnessel konzultálnak.) Én készen állok rá, míg úgy látom, az ellenzéki padsorokban van némi zaj, de hát Istenem, ez nem akadályoz meg abban, hogy elmondjam, amit szeretnék. (Németh Szilárd István: Évődnek. - Derültség.)
Igazából nekem az a bajom ezzel a törvénytervezettel, hogy ha minősíteni kell, akkor nem tudom másképp minősíteni, csak úgy, hogy botrányos meg szégyenletes, amit csinálnak. Arról szól maga a törvényjavaslat, hogy a postai szolgáltatás újra-ren-de-zése vagy annak a felülvizsgálata történik ebben az új törvénytervezetben, és közben meg azzal találkozunk szembe, hogy a közpénzhasználat ellenőrzését és a másik lényeges momentum, a közérdekű adatok megismerését jelentős módon korlátozzák. Az a baj, lehet, hogy önök ismerik és tudják, hogy mi az, hogy közpénz, de hogy a törvényalkotás tekintetében ezt nem kívánják figyelembe venni, ebben szinte biztos vagyok. Vannak erre már a mai napon tárgyalt példák is, például amikor a tao kérdésköréről beszéltünk. Hosszú időn keresztül ezeket bizonyos szervezetek adományainak tekintették és nem közpénznek azok, akiknek el kell számolnia vele. De lehet más típusú megközelítést tenni, szó esett már róla a Magyar Nemzeti Bank esetében. Akkor, amikor nyereség van, akkor ez nem közpénz; akkor, amikor veszteség van, akkor bizony közpénzként kell majd tekinteni rá, és a magyar adófizetők fizetik meg a történetet.
Szóval, a dolog lényege az, hogy önök, az előterjesztők azt a szándékot rajzolják meg és írják meg a törvénytervezet keretei között, hogy a közpénz használatának az ellenőrzését egyértelmű módon szűkíteni és korlátozni akarják. Ez orcátlanság! De ugyanígy orcátlanság az is, ami a közérdekű adatok korlátozásával kapcsolatosan jelenik meg. Ha postai szolgáltatásról akartak volna beszélni és nem erről a két dologról, ennek a korlátozásáról, akkor nyilván a szolgáltatást nyújtókat, illetve a szolgáltatást igénybe vevőket érintő kérdések sokaságáról szóltak volna, többek között arról, ami a pofátlannak minősíthető 2 millió forintos jövedelemhatárt 5 millió forintra emelte a Postánál vezetői szinten, ezeket a kérdéseket boncolgathatták volna; nem ezt, önök a közpénzhasználat ellenőrzésének és a közérdekű adatok minőségének a korlátozását hajtják végre.
Nem tudom, hogy mit akarnak eltitkolni, azt akarják-e eltitkolni, ami mondjuk, az önök által tegnap a miniszterelnök száján keresztül megnyi-latkozásként a felszínre került, hogy 1 millió 800 ezer, a nemzeti konzultációban részt vevő ember visszaigazolását vették, hogy ennek a költsége, mondjuk, hogy nézett ki, mennyi ilyen konzultációs levél ment ki és mennyi az, ami beérkezett, és hogy néznek ki ezek a költségek. Nem! Nem, ez szerintem pitiáner dolog ahhoz képest, amit önök el akarnak titkolni. Az a baj, hogy sokkal súlyosabb kérdésekről van itt szó.
Nem véletlen, hogy különféle civil szervezetek sokasága is tiltakozik ez ellen a törvénytervezet ellen, a Társaság a Szabadságjogokért vagy a Transparency International, vagy épp a K-Monitor, vagy az Átlátszó, és még lehetne mondani másokat is. Nem véletlen, hogy arra szólítják fel a Parlament falai között a képviselőket, hogy ne szavazzák meg ezt a törvénytervezetet. Egyszerűen azért, amit az előbbiekben mondtam, mert a közpénzhasználat ellenőrzésével kapcsolatosan és a közérdekű adatok megismerhetőségével kapcsolatosan jelentős mértékű korlátozásokat kívánnak bevezetni e tekintetben. Hogy tudatos-e vagy esztelen ez a történet, én inkább a tudatosságot vélem felfedezni, és nem jóízűen mondom, de az eszességet olyan értelemben, ami úgymond a „soha ne derüljön ki semmi” kategóriáját hívja életre. Ne lássanak tisztán az emberek, akkor nincs nagy baj, mindent lehessen eltitkolni és mindent lehessen korlátozni. Nem tudok mást mondani, ez a diktatúrák sajátossága; úgy látszik, az önök padsoraiban a korábbi időszak gyökerei kezdenek fává nőni és megerősödni kellőképpen.
Az a baj, hogy még a Miniszterelnökség keretei között is vannak olyanok, akik egy bizottsági ülés kapcsán arról szólnak, hogy mindez, ez a törvénytervezet tágítja azon adatok körét, amit közérdekűként ki lehet kérni. Az élet meg alapjaiban cáfolja mindezt. Mondom, a „soha többé ne derüljön ki” kérdéskörök azok, amelyek napvilágot látnak e tekintetben.
A Posta ezen törvénytervezet megvalósítását követően kikerül, globál kikerül az infotörvény keretei közül. Az a baj, hogy ezen túl még a folyamatban lévő ügyek tekintetében is az adatigényléseket leállítják. Miért? Mitől félnek? Folyamatban lévő ügyek tekintetében miért kell korlátozni az ügyek megismerését? Vagy a törvény elfogadása előtti állapothoz illesztetten, azon időszakban keletkező adatok megismerését is korlátozzák, titkosíthatják. Miért? Mitől félnek már megint? A valóság megismerésétől? Egyszerűen attól, hogy el kell tudni számolni a közpénzhasználattal? Attól, hogy a közérdekű adatok megismerhetőségét gyakorlatilag biztosítani kell? Mi jön ezután? Mi jöhet ezután? Ezután majd az jön, hogy a Postát követően - még ilyen nem volt, hogy céget globálban kivettek az infotörvény keretei közül - majd a Magyar Nemzeti Bankot fogják a következő lépcsőben ilyen értelemben kivenni az infotörvény keretei közül vagy a Magyar Villamos Műveket, vagy éppen a Szerencse-játékot vagy azokat a pénzügyi szolgáltatókat, ahol 5 millió forintos fizetések vannak? Mi jön, mi jön ezután?
(16.10)
Eddig legalább, azt lehet mondani nyugodt lelkülettel, kérdezni lehetett. Igaz, nem volt ez sem túl egyszerű, de eddig legalább kérdezni lehetett. Most már, úgy látom, a kérdezés ideje is a múlté.
Az állami cégek vagy az állam esetében történő közpénzek felhasználását érintő vagy az információk utáni érdeklődés lehetőségei adottak voltak. Gondoljanak csak vissza, így derült ki vagy így látott napvilágot valójában az, hogy a fizetések tekintetében mi a helyzet, az 5 millió forintos nagyságrendű pénzek tekintetében. Vagy épp különféle kommunikációs szerződések vagy tanácsadói szerződések mivolta így látott napvilágot; a Magyar Nemzeti Bank alapítványait érintően mit, mire, mennyit lehetett költeni vagy költöttek. Ezek így kerülhettek napvilágra, de ugyanígy a Századvég tanulmányai, azok a sok-sok milliárd forintok, amelyek ezen kérdéskörhöz hozzáillesztettek, így válhattak úgymond publikussá, ismertté a mindennapjaikat élő emberek számára is.
Nem lehet mást mondani, látszik a folyamat, látszik az, amit önök csináltak az elmúlt esztendőkben: folyamatosan szűkítették a közpénzzel kapcsolatos adatok hozzáférését. Gondoljanak csak bele, gondoljanak vissza 2013-ra! 2013-ban, amikor, ha jól emlékszem, a 444.hu írta azt, ha jól emlékszem, akkor szó szerint, hogy: „Ne zavarj, épp lopok!”; „Ne zavarj, épp lopok!” törvénynek nevezte azt a korlátozást, amit bevezettek, ami a visszaélésszerű adatigénylések tényállásával kapcsolatos volt.
De itt van a tavalyi esztendő, a 2015-ös esztendő. Biztos emlékeznek arra is, amikor további szigorításokat vezettek be. Tudják, azt, amikor megszüntették az anonim adatigénylés lehetőségét. És tudják azt is, hogy ezzel párhuzamosan már csak pénzért való szolgáltatás nyújtására kerülhetett sor, pénzért kérhettek adatokat. De emlékeznek 2015 nyarára is, amikor a költségvetés háttérszámításainak a megismerése vagy annak a kivonása is megtörtént a közérdekű adatok köréből. 2016 miről szól? Látjuk az induló pozíciót, egy teljes cég, a Posta kivonásáról az infotörvény keretei alól.
És mit hoz a jövő? Mint említettem, megítélésem szerint majd azt, hogy egyéb más olyan, állam által működtetett cégek esetében is megtörténhet ez, ahol bármi olyan folyamat zajlódhat, aminek a megismerését önök korlátozni akarják. Ez az, ami szégyen, hogy ilyen értelemben, úgy gondolják, bármit megengedhetnek maguknak. Nem lesz közérdekből nyilvános, illetve közérdekű adat, ami megismerhetővé válik. Mondom még egyszer: a visszamenőlegesség hatályosulása az, ami a jog vonatkozásában nem tekinthető túl korrektnek. Visszamenőlegességet általában akkor fogadnak el az emberek, hogyha az ő javukat szolgáló módon történik a visszamenőlegesség megállapítása, s nem akkor, amikor a hátrányukra. Ezt önök most a Postánál és a leányvállalatainál a közpénzfelhasználások titkosítása tekintetében meg kívánják valósítani.
Ez, amit csinálnak, nyugodt lelkülettel mondhatom: támadás az igazságszolgáltatás ellen is. Ma már elhangzott itt, megerősítő jelleggel mondom: igen, az Alaptörvény 39. cikkének a (2) bekezdése egyértelművé teszi: a közpénz és a nemzeti vagyon közérdekű adat. Még egyszer: a közpénz és a nemzeti vagyon közérdekű adat. Önök azzal szembe mennek, ami az Alaptörvény 39. cikkének a (2) bekezdésében megfogalmazásra kerül.
És azt is tudni kell, és itt szeretném önöknek ezt a két-három sort tételesen felolvasni, amit a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságának az elnöke, dr. Péterfalvi Attila címzetes egyetemi tanár jegyzett. Ez a levél Bánki Erik részére íródott, mint a Gazdasági bizottság elnökének: „A hatóság mindenekelőtt üdvözli azt, hogy a javaslat célja a hozzáfűzött indoklás szerint a Posta-törvény és az infotörvény közötti összhang megteremtése. A javaslatban megfogalmazott rendelkezések azonban nem felelnek meg maradéktalanul az 1. pontban ismertetett alkotmányos követelményeknek.” Úgy látom, önöket ez egy cseppet sem zavarja. Hogy mi felel meg vagy mi nem az alkotmányos követelményeknek, ez egy kicsit sem rázza meg önöket.
Az sem, hogy az információszabadság szűkítésével vagy épp a közérdekű adatok megismerésével, a közpénzek felhasználásával kapcsolatos ellenőrzések kérdéskörével kapcsolatban ami a törvénytervezetben visszaköszön, ez ellen tiltakoznak sokan - ez sem zavarja önöket.
Igazából talán azért, hogy még egy kicsit beljebb lehessen menni ebbe a dologba, néhány dolgot szeretnék kérdezni önöktől. A Posta esetében a tulajdonosi jogok gyakorlója, ha jól tudom, a Miniszterelnökség. És ha ez így van, akkor miért nem a kormány az, amelyik benyújtja a javaslatot? Persze joga van a képviselőnek, én ezzel tisztában vagyok, de miért nem? Miért a Posta tevékenységét akarják titkosítani? Miért nem a Magyar Nemzeti Bankét? Hány olyan adatigénylés van a Postánál, amely most, jelen időszakban folyamatban van? Jó lenne ismerni ezeket a tényszámokat is. Mit akarnak valójában eltitkolni? Mi az, amitől olyannyira félnek? Milyen érdekeket kívánnak kiszolgálni? (Dr. Schiffer András közbeszólása.) Ezernyi olyan kérdés vethető fel, amely alaptalanná teszi ennek a törvénytervezetnek az elfogadását, a bevezetését. Miért nem bíznak önök az igazságszolgáltatásban? Miért? Hiszen a mai gyakorlatban is van olyan, hogy üzleti érdekre való hivatkozással a bíróság olyan döntést hoz, hogy adatok kiadása vonatkozásában korlátokat állít. Akkor miért nem bíznak önök az igazságszolgáltatásban?
Szóval, a lényege a történetnek az, hogy az, amit önök csinálnak e tekintetben, az tényleg botrányos és szégyenletes, és csak - és nem tudok mást mondani, és nem érzek ki mást ebből a törvényjavaslatból - valamilyen önös érdekeket szolgál, csak valamilyen szűk közösségnek az érdekét szolgálja, és nem ennek a társadalomnak az érdekét. Márpedig ha postai szolgáltatásról szóló törvénytervezetet tárgyalunk, akkor én azt gondolom, hogy sokkal inkább a szolgáltatást igénybe vevők érdekeit kellene szem előtt tartani és ezzel kellene foglalkozni. És persze az sem baj, ha a szolgáltatást nyújtók érdekei is belekeverednek ebbe a gondolkodásba.
Ezt kellene csinálni, és nem azt, hogy mitől lehet megfosztani a magyar társadalmat, akár az ismeretekhez való hozzáférés lehetőségétől, vagy éppen a közérdekű adatok és a közpénzek felhasználásának a megismerésétől. Sajnálom, hogy önök ilyen törvénytervezetet nyújtanak be a Ház falai közé. Köszönöm szépen, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiból.)
