GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR
GÚR NÁNDOR (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm szépen a szót. Keresem-kutatom a Parlament falai között a sportpolitikával intenzíven foglalkozó kormánypárti politikusokat. Túl sokat nem véltem felfedezni, különösképpen a kormány részéről nem.
Megszokott már a Parlament falai között az a gyakorlat, amikor bármilyen témát is tárgyalunk, az érintett szakpolitikusok nem igazán vesznek részt a parlament ülésein. Nem gondolom, hogy ez így jó, hogy ez így rendjén való, már csak azért sem, mert érdemi vitát nyilván akkor lehet folytatni, ha a kormány azon tagjai, akik a sportpolitikával foglalkoznak, intenzíven részt vesznek a parlamenti vitában, nemcsak hogy meghallgatják azt, nemcsak hogy zárógondolataikat elmondják majd az összegzés kapcsán, hanem vitatkoznak is adott esetben az ellenzéki padsorokban ülő képviselők felvetéseivel.
Épp itt az előző percekben Józsa képviselőtársam sok olyan kérdést feszegetett, amely tekintetében joggal elvárható lenne az, hogy a kormánypárti padsorokból, de leginkább a kormány köréből államtitkárok vagy éppen felügyeletet gyakorló miniszter hallassa a hangját ezekhez a kérdésekhez illesztetten. Úgy látom, mint ahogy a korábbi más témák tárgyalása közben is, ez elmaradásra került, ez most újólag meg fog ismétlődni, meg fog erősödni, és azon az úton haladunk, amin mindig is haladtunk sajnálatos módon az elmúlt hat esztendőben, hogy önöket nagyjából, mondhatom, nem érdekli az, hogy az ellenzék padsoraiban a képviselők miről beszélnek.
A törvényhez illesztetten a társaságiadó-alanyok jelen esetben az olimpiai pályázat benyújtásával összefüggésben felmerült költségek vonatkozásában, annak a fedezetére nyújthatnak támogatást a tao-adókedvezmény érvényesíthetőségén keresztül. Az adókedvezmény igazolására a Fővárosi Önkormányzat, illetve a MOB közös tulajdonában álló nonprofit társaság az, aki jogosultsággal bír. S ugye, rögzítik azt, hogy a 2016-17-es esztendőben ez legfeljebb 19 milliárd forintos nagyságrendet érhet el, amennyiben több, akkor az 2018 januárjával a központi költségvetés részére történik átadásra.
Azt gondolom, hogy a központi költségvetés megerősítését nem ebben a formában kell megtenni, mármint hogy társaságiadó-alanyok adókedvezmény formájában valamit támogatnak, majd utána, ha egy bizonyos értékhatárt elér ez a támogatás, akkor a központi költségvetésbe kerül.
Az a baj, hogy nem most és ennek a törvénynek elfogadását követően, hanem eddig is az adókedvezmények felhasználásának az áttekinthetősége, a nyomonkövethetősége eléggé problémás volt. Már csak azért is, mert akik ezeket a kedvezményeket igénybe veszik, azok több esetben az elmúlt időszakban arra hivatkoztak, hogy ezek a pénzek nem közpénzek. Hát hogy a fenébe ne lennének közpénzek, amikor adókedvezményként történő átadásból fakadóak?! Ha és amennyiben nem azt az adott célt szolgálná, akkor nyilván a költségvetés bevételét képezte volna. Hogyne lennének közpénzek! Az én értékítéletem szerint, ami e tekintetben zajlik, az nem más, mint a zsiványság legitimizálása.
Nézzünk néhány példát arra vonatkozóan, hogy milyen torzók ütik fel a fejüket e tekintetben! A tao vonatkozásában önök is láthatták, olvashatták, összegyűjthették, hogy például Felcsút hogyan és miképpen érvényesült, hogyan és miképpen jutott támogatásokhoz. A napokban egy olyan hírt olvastam az üggyel kapcsolatosan, ami arról szólt, hogy 11 milliárd forint egy futballistáért. Tudják, ez arról szólt, hogy Felcsúton vannak különféle NB I-es csapatokból „odaszármaztatott” emberek, és vannak külföldről megvásárolt futballisták. Ez ma a felcsúti csapat, egy saját nevelésű játékossal.
11 milliárd forint a taóból nemcsak az ilyeténképpen összeállt csapat finanszírozására, hanem mondjuk, stadion építésére, majd most már, talán ezt is említette képviselőtársam, a tao II. keretei között a felújítások finanszírozására, tudják, ez az a nagyságrendű pénz, hogy hasonlítani tudjam bármihez, mintha egy Szerencs, Edelény - ez egy tízezer fős nagyságrendű város - tekintetében a csecsemőtől az aggastyánig mindenkinek a kezébe adnának egy egymillió forintos nagyságrendű összeget. Vagy tudják, ez az a nagyságrendű pénz, ami, ha megnézzük a 2016-os évet érintő, civil szervezetek vonatkozásában történő működési költségvetési támogatás összegét, ami, ha emlékképeim nem csalnak meg, akkor 2 milliárd 190 millió forint, akkor így ez összességében annak gyakorlatilag több mint az ötszöröse. Magyarul, azt akarom mondani, hogy érdemes összehasonlítani bizonyos feladatok ellátására fordított források nagyságrendjét egymással.
(Az elnöki széket Lezsák Sándor,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
2017. VI. hó 30-át követően ennek a törvénytervezetnek a szellemében az utánpótlás támogatására is és az infrastruktúra fenntarthatóságára is mód és lehetőség nyílik. Először megépítették a stadionokat, majd ezek a stadionok törvényszerűen amortizálódnak, pusztulnak, nem véletlenszerű, hogy ilyen értelemben a karbantartásukra, felújításukra és sok minden egyéb másra is forrást kell biztosítani, és mivel ezek olyan nagyságrendeket emésztenek fel, amelyek mondjuk, helyi költségvetésekből nem biztosíthatóak, ezért most kitalálják, hogy a tao II. keretei között majd ennek a karbantartási-felújítási költségnek a finanszírozását is meg lehessen tenni.
Az utánpótlás támogatása számomra érthető, még el is fogadható, támogatható is. De tudják, akkor, amikor itt az olimpia megrendezése dolgairól beszélünk, közben az ember azon is elgondolkodhat, hogy mi is lehet a prioritási sorban az elején, mi a fontosabb, egy olimpia megrendezhetősége vagy az olimpián való részvétel kapcsán történő eredményesség minél nagyobb mértékű fokozása. Hiszen ha e célfelületen, mondjuk, ez a jelzett 19 milliárd forintos nagyságrendű pénzeszköz megjelenik, akkor ez valahol másutt nagy valószínűséggel hiányozni fog, és vélhetően ott, ami a sporthoz kötődő, legkiváltképp azon a felületen, ami az olimpián való részvétel eredményességét is kérdésessé teheti.
Nem akarok én e tekintetben bíráskodni, nem, csak azt akarom mondani, hogy érdemes végiggondolni ezeket a kérdéseket. Meg érdemes végiggondolni azt is, amit az előbb említettem, hogy mondjuk, Felcsút vonatkozásában egy adott esztendőben 2 milliárd forint feletti pénzeszközök kerülnek taóban átrendezésre, odautalásra, miközben azt is hozzá kell tegyem, hogy vannak azért fejlődő, nem is NB I-es csapatokkal bíró kisvárosok, mondjuk, mint Kisvárda, Seszták miniszter úr égisze alatt, amelyik, ha emlékképeim nem csalnak, 1 milliárd 260 millió forintban részesült az elmúlt esztendőben.
(12.00)
Úgy látom, szoros korreláció van a tekintetben, hogy a kormány milyen erős emberei vagy a kormányzati sorban milyen erősséggel bíró emberek hol, hogyan helyezkednek el, és ennek kapcsán a taopénzek is gyakorlatilag összefüggésben állnak ezekkel a személyekkel.
Azt gondolom, ez így nincs rendjén, és nem jó. Már csak azért sem jó, mert bármely sportágat veszik is alapul, a sportágakhoz illesztetten az eredményesség és a teljesítmény nem feltétlen módon annak a függvényében alakul ki és formálódik, hogy mely városnak, mely településnek az adott, érintett erős embere, politikusa a kormány mely székében ül.
Ami csak az említés szintjén került megfogalmazásra az előbbiekben, azt néhány gondolattal kibontanám, csak azért, hogy ezen is érdemes elgondolkodni. Amikor az elmúlt hat esztendőben önök az oktatás színteréről százmilliárdos nagyságrendű pénzeszközt vontak ki évenként, akkor, amikor az egészségügy vonatkozásában 300 000 millió forintos az a pénzeszköz, amivel kevesebb pénz jelenik meg, mint mondjuk hat évvel ezelőtt; akkor, amikor a szociális szférában, akkor, amikor a fizetésemelések elmaradása tekintetében főleg és a leginkább rászorult emberek vonatkozásában nem előre-, hanem visszalépések vannak, akkor azok a folyamatok, amelyeket e tekintetben gerjesztenek, megint a megfontolás tárgyát képezik.
Személy szerint sportszerető és sportot támogató ember vagyok, magam és a magam szintjén azt gyakorló. De a prioritási sorban az én értékítéletem szerint mindig vannak fontos és fontosabb kérdések. Ezzel nem a sport ellenében vagy nem az olimpia ellenében szeretném a voksomat letenni, hanem azt szeretném hangsúlyozni, hogy önöknek, akik kormányoznak, legalább olyan felelősséggel, legalább olyan harciassággal, legalább olyan odaadással kellene az általam előbb említett kérdések tekintetében fellépni és gyakorolni a meglévő erejüket a saját kormánypártjuk frakcióján belül, egyszerűen azért, mert látható módon az, ami ma ebben az országban van társadalompolitikai értelemben - akár az előbb említett témákat érintően, mindegy, hogy egészségügyről, oktatásról, szociálpolitikáról beszélünk, vagy épp a szegénység kérdésköréről vagy épp a nyomor színpadára való jutás kérdésköréről -, ott legalább annyi tennivaló lenne. És tudják, az a baj, hogy önök most sem túl sokan képviselik a Parlament falai között ennek a kérdésnek az érvényre juttatását, de amikor az előbb említett kérdéskörökről beszélünk, akkor még arra sem hajlandóak, hogy a parlamenti vitákban részt vegyenek.
Szóval, összegezve a kérdést, úgy szeretném megfogalmazni a dolgokat, hogy amikor a taón keresztül, a társaságiadó-kedvezmények vonatkozásában ilyen nagyságrendű, 19 milliárd forintos nagyságrendű pénzeszköz valahová való telepítéséről gondolkodnak és gondoskodnak a törvény elfogadásán keresztül, akkor mindig legyen a figyelmük homlokterében az, hogy ebben az országban van sajnos még néhány olyan kérdés, amelyek az emberek mindennapjait érintik, amelyek az emberek mindennapját nehezítik meg vagy nyomorítják meg, és ezekben a kérdésekben is lenne tennivalójuk.
Azt látom és azt tapasztalom, hogy ezen tennivalók tekintetében nem serénykednek úgy, ahogy serénykedni kellene, és ennek sajnos nem egy-, tíz- vagy százezer ember az elszenvedője, hanem több millió ember ebből a tízmillióból, aki éli hazánkat. (Közbeszólásra:) Ilyeténképpen, ahogy képviselőtársam mondja a hátam mögött, lassan már ezt a tízmilliós számot sem használhatjuk e tekintetben, hiszen már most is alatta vagyunk, miközben önök mindenfajta eszközzel megpróbálnak lépést tartani azzal, hogy ne csökkenjen a Magyarországon élők létszáma.
Sajnálatos módon azt kell hogy mondjam, hogy ez a tevékenységük sikertelen, már csak azért is, mert az a gazdaságpolitika, amit folytatnak, nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy egyre többen, sajnos egyre többen hagyják el ezt az országot. Tudják önök is, az a 600 ezer ember, aki az elmúlt hat évben elhagyta az országot, akiket önök csak statisztikai alanyként tekintenek akkor, amikor a foglalkoztatási adatok kimutatását teszik meg, hiszen ebből 120-140 ezer ember az, aki egyébként odakint, más országok keretei között végzi a munkatevékenységét sajnálatos módon, az önök „jóvoltából” és a magyar statisztikán keresztül olybá tűnik, mintha a magyar foglalkoztatotti létszámot növelné. De nem megyek ebbe az irányba.
Az utolsó mondatom, még egyszer, csak és arról szól, hogy olyan rendszereket kellene működtetni, amelyek átláthatóvá teszik a pénzek nyomonkövethetőségét és olyat, ami ennek a társadalomnak az érdekét szolgálja és nem egyesekét.
Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
