SCHMUCK ERZSÉBET,
SCHMUCK ERZSÉBET,
SCHMUCK ERZSÉBET, az LMP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Talán meglepő, de az LMP mint zöldpárt valószínűleg nem fogja támogatni ezt a törvényjavaslatot. (Dr. Vas Imre: Ebből látszik, hogy nem zöldpárt.) A magyar kormány és a Globális Zöld Növekedési Intézet között kötendő, a Globális Zöld Növekedési Intézet kiváltságait és mentességeit részletező jogállási megállapodás kihirdetéséről szóló törvényjavaslat egy nemzetközi megállapodást ismertet, amelynek az iránya első ráné-zésre akár helyesnek is tűnhet. A tartalma pedig át lett másolva más hasonló egyezményekből, így nincs rá ok, hogy erről többet beszéljünk.
Az ördög azonban ezúttal is a részletekben rejlik. A valódi kérdés az, hogy kivel és milyen megfontolásból kíván együttműködni a magyar kormány. Az LMP-t igazán nehéz lenne azzal vádolni, hogy nem tulajdonít megfelelő jelentőséget a klímaváltozás veszélyének, illetve azoknak a lehetőségeknek, amelyek az éghajlatváltozás elleni küzdelem gazdaságfejlesztési potenciáljában rejlenek. Számunkra valóban fontos, hogy ezen a területen a mindenkori magyar kormány együttműködjön a legfontosabb nemzetközi szereplőkkel, illetve hogy a saját jó és a rossz tapasztalatainkat megosszuk másokkal. Ugyanakkor jelzésértékűnek tartjuk, hogy az Orbán-kabi-net nem a Greenpeace, a WWF, az OXFAM vagy a többi ismert tevékenységű, hiteles és átlátható nemzetközi szervezet között keres magának partnert, sőt ezeknek a működését egyre keményebben megakadályozza, hanem egy olyan szerveződést kínál meg a diplomáciai státuszhoz társuló előnyökkel és kedvezményekkel, amely még semmilyen értékelhető teljesítményt nem tud felmutatni a klímavédelem terén, ugyanakkor gyakran vádolják azzal, hogy különféle gazdasági érdekcsoportok képviseletében munkálkodik és fő profilja a greenwashing, vagyis a környezetre káros üzleti magatartás zöldre festése.
Ha ez a közös nevező, amely az Orbán-kormányt a Globális Zöld Növekedési Intézettel való együttműködésre sarkallta, akkor a motivációt már értjük, ám komoly elvi kifogásaink vannak a kooperáció tartalmi kérdéseivel kapcsolatban.
(13.50)
A törvénytervezet indoklása szerint Magyarországnak lehetősége nyílna a partnerországokkal és a Globális Zöld Növekedési Intézettel való háromoldalú együttműködések folytatására - jól hangzik. Ám a partnerországok alatt itt egyértelműen a fejlődő országokat érti a törvényszöveg, és nem tudunk róla, hogy a Globális Zöld Növekedési Intézet eddig jelentős sikereket tudott volna felmutatni a fejlődő országokban végrehajtott eredményes klímavédelmi projektek menedzselése területén. De tegyük fel, hogy ez a jövőben megváltozik, azaz lesznek jól látható, összerakott, valóban az éghajlatváltozás megelőzését és a klímaalkalmazkodást szolgáló programok, ráadásul olyan tehetős országokat is sikerül találni, amelyek hajlandók lennének ezeknek a programoknak a finanszírozására. Ebben az esetben is joggal vetődik fel a kérdés: mit keresne egy ilyen együttműködésben Magyarország?
A Globális Zöld Növekedési Intézet gazdaságilag életképes, fenntartható megoldás bevezetését tűzte ki célul az energia, a vízgazdálkodás, a városfejlesztés és a termőföldhasználat terén. Magyarország a fenti területeken értékes tapasztalatokkal rendelkezhet a fejlődő országok gazdasági fejlődésének támogatására - írja az indoklás. Jól hangzik, csak sajnos nem igaz.
Energia: az elmúlt évtizedekben szinte semmit nem tettünk ezen a téren, ami az éghajlatváltozás megelőzését szolgálja. Tíz éve nem engedélyeznek az országban új szélerőművet, adórendszerünk bünteti a napelemeket és a hőszivattyúkat, az egész EU-ban nálunk az egyik legalacsonyabb a megújuló energia részaránya és az energiahatékonyság. Ez lenne az a tapasztalat, amit át szeretnénk adni? Vagy a különféle trükkökkel az adófizetők és a parlament elől elrejtett, orosz hitelből finanszírozott atomerőmű-építés? Erre szeretnénk megtanítani a világ országait?
Nem sokkal jobb a helyzet a vízgazdálkodás terén sem. Épp most kaptunk uniós intést amiatt, hogy rosszul használtuk fel a vízminőség javítására kapott uniós forrásokat. Felszíni vizeink jelentős részének az ökológiai állapota kedvezőtlen vagy megfelelő kutatások híján nem ismert. A stratégiai megelőző szemléletű vízgazdálkodás helyett továbbra is a sokkal drágább és kockázatosabb katasztrófavédelmi logikájú védekezéshez ragaszkodik a kormány, aminek az a következménye, hogy a legtöbb évben aszályos és árvizes-belvizes időszakok váltják egymást. Semmi sem történik annak érdekében, hogy a vizeinkkel okosan gazdálkodjunk. Ez lenne az a példa, amit másoknak is megmutatnánk?
Városfejlesztés: az európai fővárosok közül Budapesten a legalacsonyabb a zöldterületek aránya. Most beépítjük a Városligetet is, csak hogy a miniszterelnök újabb 400 milliárd forint elköltése árán a Várba költözhessen. Az elmúlt években sikerült kiirtani a fákat a Kossuth térről, a Ludovikáról, a Római-parton pedig egy mobilgát építése miatt pusztítanák el a város utolsó természetes partszakaszát. Mi akarunk városfejlesztésre tanítani másokat?
Vagy a termőföldhasználat terén lenne értékes megosztható tudásunk? Magyarország az egyik legrosszabb példa Európában a land grabbing, vagyis a földrablás jelenségére. A közösségi használatú föld alig követhető tempóban kerül át a politikai elit és az oligarchák tulajdonába. Ráadásul nálunk a legkönnyebb a jó minőségű termőföld átminősítése és beépítése. Csak kiemelt beruházássá kell nyilvánítani hozzá az adott projektet, amihez egy egyszerű kormánydöntés is elegendő. Éppen ez az, amitől a fejlődő országokat meg kellene menteni.
Amit most előkészíteni látunk, az egy rosszul kiválasztott partner és egy elavult tudásra, rossz gyakorlatra épülő együttműködés. Pedig lehetne ezt is jól csinálni. Léteznek olyan szervezetek, amelyek valóban tudják, hogy mit kell tenni a klímaváltozás ellen, és nemcsak tudják, de csinálják is. Az Orbán-kormánynak inkább velük kellene barátkoznia. De a legsürgősebb feladat az lenne, hogy rendet tegyünk a saját házunk táján, mielőtt exportálni kezdjük a világba a tudásunkat. Köszönöm a figyelmet.
