DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Nagyon sok sikert kívánok önöknek ehhez a nemzeti konzultációhoz. Ezt talán 2010 előtt is megtehették volna, mielőbb a Jobbik bekerült a parlamentbe, hogy tisztába kerüljenek azzal, pontosan milyen problémák vannak az egészségügyben, s akkor talán látnák, hogy az elmúlt öt év intézkedései a problémák egyenkénti megoldását, ennek a helyzetnek részleteiben és egészében is a javítását célozták.
Ami például a forráskivonás-forrástöbblet kérdéskörét érinti: tisztelt képviselő úr, ön is nyilván olvasta vagy olvashatja az OECD-nek azokat az országjelentéseit, amelyekben az egészségügyre, az oktatásügyre, az innovációra külön fókuszál, külön kitér. Ezekben egyértelművé teszi, hogy míg a 2010 előtti időszak valóban a forráskivonás időszaka volt, a jelenleg a parlamenttől távol lévő szocialisták időszaka - 2,3 százalékos kivonásról beszél a Gyurcsány-Bajnai-kabinet utolsó éveiben -, mára viszont nemcsak hogy lelassult, nemcsak hogy megállt ez a folyamat, hanem a Fidesz-KDNP kormányzati időszakában ha kismértékben is, de növekedtek az egészségügyi források.
Az OECD-t nyilván nem vádolhatja azzal, hogy egy kormányzati fiókszerv lenne, amellyel azért társalgunk, mert a saját véleményünket visszhangozza, mert sok tekintetben kritikát fogalmaz meg Magyarországgal kapcsolatban, bizonyos részkérdésekben az egészségügyben is megfogalmazza ezt, egész pontosan az egészségügyi költések belső szerkezeténél, hogy a betegek a gyógyszerárakban milyen magas összeget fizetnek, hiszen a gyógyszerárak az európai közös piac miatt hasonló szinten vannak, mint a nyugat-európai országokban, míg az egészségügyi dolgozók fizetése nincs azon a szinten, mint a nyugat-európai országokban. Itt például kritizálja vagy felhívja a figyelmet egy problémára Magyarországgal kapcsolatban az OECD, de amikor a teljes költésről van szó, arról, hogy most kevesebb vagy több az, amit az egészségügyre költünk, akkor viszont egyértelműen elismeri, hogy ez a kormányzat megállította a forráskivonást az egészségügyből, sőt forrástöbbletet tudott elérni.
Ennek része az, amit ön is és a már távol lévő LMP-s képviselőtársa is elfelejt elmondani, hogy ez a kormány 2012-13-ban, amikor már elkezdett a magyar gazdaság beindulni, amikor a magyar reformok működése következtében már volt annyi pénz a költségvetésben, hogy tudjunk adni, akkor az egészségügyben dolgozóknak is, annak a 95 ezer embernek, aki orvosként, ápolóként vagy más módon az egészségügyben dolgozik, nekik kínáltunk béremelést. Ez 27 százalék volt, és körülbelül 75 milliárd forintnyi összeg. Ez 75 milliárd forint volt, a kórházi adósságrendezés pedig 60 milliárd forint. Tehát nagy összegekről van szó itt egyes részeiben is, amikor az egészségügy helyzetén bármilyen módon kívánunk javítani.
Azért mondom ezeket, mert ezek mögött az OECD-számok mögött, amiket önöknek itt is elmondunk és máshol is, konkrét kormányzati döntések, konkrét intézkedések, konkrét költségvetési vállalások vannak, mert igenis fontosnak tartjuk, hogy az egészségügy egyrészről ne legyen üzlet, másrészről minél magasabb színvonalú ellátást kapjon mindenki. Ezért pörgettük fel és ezért csoportosítottunk minél több Széchenyi-tervből való uniós fejlesztést is az egészségügy területére, hogy ott javuljon a kórházak állapota, és a betegek méltó körülmények közé mehessenek.
Ön is, amikor ezeken a konzultációkon jár vagy a vidéki kórházakat meglátogatja - bízom benne, hogy ön is minél több helyen jár -, láthatja, hogy melyek azok a kórházi szárnyak, amelyek az elmúlt években újultak meg.
Már tegnap is elmondtam, de ma is elismétlem, volt olyan kórház, ahol a felújítás során olyan gép helyett vásároltak újat, amely negyven éve volt szolgálatban abban a kórházban. Nem öt éve, nem tíz éve, nem nyolc éve, nem tizenöt éve, hanem negyven éve volt abban a kórházban, és most volt először arra pénz, hogy ezeket a gépeket korszerűbbekre cseréljék. Óriási az a feladat, óriási az a terhes örökség, amivel ennek a kormányzatnak is és minden kormányzatnak meg kell birkóznia, hiszen évtizedekre nyúlnak vissza a gondok.
Nézzük például a hálapénzt, amely az egész egészségügyi rendszer rákfenéje. Pontosan azért indítjuk a rezidenstámogatási programot, a fiatal szakorvosi ösztöndíjat - kérem, a „fiatal” szót sose felejtse el, amikor ezt a programot említi, mert az adhat okot a félreértésre -, hogy a hálapénzt űzzük ki az egészségügy rendszeréből, szépen fokozatosan, lépésről lépésre, hiszen azok a fiatalok, akik ott vannak a rezidenstámogatási programban, már a plusz 100, 150 vagy 200 ezer forintos ösztöndíjért, amit alapösszegként, hiányszakmásként, sürgősségi vagy gyermekorvosként kapnak, pontosan azt vállalják, hogy ezt, ha felmenő rendszerben is, de kiszorítják az egészségügy rendszeréből.
Ezek azok a folyamatok, amelyeket elindítottunk. Nagyon örülök, hogy önök is utánamennek a problémáknak és megkeresik a problémák gyökerét. De ha meglátják a gyökerét, meglátják a problémát, akkor önök se fognak nagyon más megoldási javaslatokat találni, ha józanul és nemzeti alapon gondolkoznak, mint ezeket az intézkedéseket. Volt egy másik elképzeléssorozat, a korlátok nélküli privatizáció, amely csak kitolta volna a problémát, de az emberek számára nem oldotta volna meg. De azt hiszem, hogy nemzeti alapon, a betegek és az ország érdekét figyelembe véve ez az az út, amelyen az elmúlt öt évben elindultunk, ami a betegek javát szolgálja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
