ANDER BALÁZS

Teljes szövegű keresés

ANDER BALÁZS
ANDER BALÁZS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az illegálisbevándorló-áradat kapcsán a kormány joggal riogat a Nyugaton terjedő „no go” zónák rémképével. Arról viszont már szemérmesen hallgatnak, hogy más kiadásban, de itthon is találkozhatunk olyan községekkel, amelyek inkább valamiféle ellenséges törzsi területre hasonlítanak. Az ezekből a falvakból elmenekülni nem tudó, rettegésben élő törvénytisztelő emberek joggal érzik úgy, hogy az államhatalom kivonult ezekről a helyekről.
A szélsőjobboldali elhajlással nehezen vádolható Somogyi Hírlap szalagcímeiből idéznék. „Viszik, ami mozdítható”, „ha nincs tyúk, ellopják a kaput”, „a parasztokat kiüldözzük innen”, „meg fogtok dögleni”, „rettegésben tartják Somogyszil őslakosait”. Hátborzongató az a kép, ami például a Büssün áthaladót fogadja, mert ott, ahol egykor még az ajtókat sem kellett zárni, mostanra berácsoztak szinte minden ablakot. A vidéki lét, a háztáji termelés lehetetlenül el azok miatt, akiknek a kertjeit csak a gaz veri fel, akik soha nem vetnek, csak aratnak, és akik a kapát legfeljebb csak harcművészeti célokra használják.
Somogyszilben komplett, több mint félszáz házból álló utcát bontottak el az évek során úgy, hogy mostanra már nyoma sem maradt az egykori építményeknek. És mint ahogy „A függetlenség napja” című amerikai film gonosz űrlényei, akik miután felélik egy-egy bolygó erőforrásait, aztán szépen odébbállnak másik planétát szipolyozni, a beilleszkedni nem hajlandó, az együttélés legelemibb szabályait sem betartó egyedek Somogyszilben is odébbálltak, és a Táncsics utca után most a Martinovics utca házait kezdték pusztítani.
Ajánlom tisztelt képviselőtársaimnak, államtitkár úrnak, önök is tegyenek ott egy látogatást, és a romok közt garantáltan úgy fogják érezni magukat, mintha valami háborús övezetben járnának. És mielőtt olcsó rasszistázó mantrába kezdenének, jelzem, a cigányság becsületes, felelősen vállalt gyerekeinek jövőjét a tanulásban és a munkában látó tagjait is sújtja a bűnöző cigányok terrorja.
Miért hagyják magukra a szebb jövőre érdemes kisközségeket? Miért hagyják, hogy a szociálparazita és bűnöző életmódra berendezkedett rombolók túszává váljon a magyar vidék? Várom megtisztelő válaszát. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem