POGÁCSÁS TIBOR

Teljes szövegű keresés

POGÁCSÁS TIBOR
POGÁCSÁS TIBOR belügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Minden költségvetés nyilván politikai vita is, a magyar Országgyűlés által elfogadott költségvetés évről évre visszatérően politikai vitát gerjeszt, és ez így van rendjén.
Minden település költségvetése, nyilván a település politikai állapotától, a képviselőtestület összetételétől függően, de nyilvánvalóan egyfajta politikai vita, egyfajta helyi megmérettetés is a településképről, arról, hogy egy-egy, a településen, jelen esetben Salgótarjánban működő önkormányzati frakciónak, szervezetnek mi a véleménye a város jövőjéről, jövőképéről.
Az önkormányzati törvény, illetve a költségvetési törvény egyértelműen fogalmaz: a költségvetést minden településnek február 15-éig be kell nyújtani, és március 15-éig el kell fogadni. Az az önkormányzat, ahol a polgármester valamilyen oknál fogva nem áll rendelkezésre - jelen esetben sajnálatos módon a polgármester elhunyt -, a képviselőtestület, illetve az alpolgármester továbbra is működőképes, az önkormányzat az önkormányzat minden jogkörét gyakorolhatja, így a polgármestert helyettesítő alpolgármesternek kötelezettsége, kötelessége lett volna a költségvetés benyújtása. Azzal, hogy a költségvetést nem nyújtja be, és arra hivatkozik, hogy a 28-ai választást követő két héten belül a hivatal tölti fel számokkal a költségvetési rubrikákat, egyértelműen azt bizonyítja, hogy egyébként készültek költségvetéssel, de ezt a költségvetést nem kívánják, nem akarják a város lakossága, a választópolgárok elé tárni. Ez nyilván egy politikai húzás, nyilván az önkormányzat ezt bizonyos kockázatok mellett megteheti.
Az az önkormányzat, amely határidőre nem fogad el költségvetést, sajnos retorzióra számíthat, hiszen az állami normatívák felfüggesztésre kerülnek addig, amíg a költségvetés elfogadásra nem kerül. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem