CSEPREGHY NÁNDOR,

Teljes szövegű keresés

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Köszönöm szépen, hogy kérdésével ismét nyomatékosította, hogy elkötelezett a rendvédelmi szakemberek pénzének visszaszerzésében, ahogy a kormány is az.
Azt képviselő asszony is nagyon jól tudja, hogy a kormány több körben vizsgálta - többek között az ön javaslatára is -, hogy a hazai jogszabályok adta lehetőségek között van-e arra mód és lehetőség, hogy a Quaestor-károsultakhoz hasonlóan megadjuk ezt a lehetőséget. Azóta annyi változás történt az ügyben, hogy 2016. február 5-én a Honvéd Egészségpénztár honlapján megjelent egy közlemény, amely szerint a küldöttek döntöttek arról, hogy csatlakoznak a Prémium Egészségpénztárba, ez a korábbi AXA néven ismert egészségpénztár. Ettől kezdve a BRB Bankkal szemben fennálló 1,8 milliárd forintos összegű követelés érvényesítése a felszámolási eljárás végén ennek a Prémium Egészségpénztárnak a feladata és a lehetősége lesz.
Én azt szeretném kérni öntől, illetve önön keresztül az MSZP-frakciótól, hogy ne csak az ilyen felszólalásokban legyenek elkötelezett támogatói a pénzügyi rendszer megtisztításának és a pénzügyi közvetítői rendszer átláthatóvá tételének, hanem akkor is, amikor szavazni kell erről a parlamentben, mint ahogy példa volt erre 2015. június 9-én, amikor az MSZP egyöntetűen leszavazta az egyes törvényeknek a pénzügyi közvetítőrendszer fejlesztésének előmozdítása érdekében történő módosítását.
Köszönöm megtisztelő figyelmét. (Taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem