CSEPREGHY NÁNDOR,

Teljes szövegű keresés

CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Köszönöm elnök úrnak a szót és a képviselő úrnak a lehetőséget, hogy ismét beszélhetünk a múlt hetet követően egy lényeges kérdésről, méghozzá azokról az állami vállalkozásokról, amelyek részben közfeladatot látnak el, részben azonban a piaci verseny körülményei között működnek.
Az a módosítás, amely Németh képviselő úrnak a javaslatára a parlament előtt fekszik, arról szól, hogy ott, azokban a tevékenységi körökben, ahol a Posta, illetve más állami vállalkozások, és most a Postáról beszélünk első körben, de érdemes megfontolni ennek kiterjesztését más cégekre is, valóban egyenlő feltételeket kap-e a versenypiaci szereplőkhöz képest, és ugyanaz a védelem megilleti őt, mint a konkurenseit, beszéljünk akár a postai csomagküldési szolgáltatásokról, vagy beszéljünk azokról a közvetített banki szolgáltatásokról, amelyeket a Posta is elvégez.
A jelenlegi törvényi szabályozás szerint ezekre az adatokra vonatkozóan is sokkal több adatot kellene nyilvánosságra hozni a Postának, mint a versenytársaknak, ebből fakadóan pedig versenyhátrányba kerülne. A kormány álláspontja szerint pedig a képviselő úrnak igaza van abban a kérdésben, hogy a piacsemlegességet meg kell teremteni, és a Postának se kelljen kiadnia semmilyen olyan adatot, amely az ő céges működését, a versenyszerű működését ellehetetleníti. Amennyiben vita alakul ki arról, hogy melyek ezek a körök, mely körben alkalmazhatja a Posta és melyben nem, ott pedig a magyar bíróságnak volt, van és lesz lehetősége dönteni. (Taps a kormánypárti padsorokból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem