DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Csináljunk egy gyors listát, hogy 2010 előtt milyen helyzetben voltak a pedagógusok és 2010 után, és a diákokra is térjünk ki!
2010 előtt elvettek tőlük egyhavi bért, elbocsátottak 17 ezer pedagógust, bezárták a feladatellátási helyeket 381 helyen, 381 településen, nyilván ennek volt a következménye a 17 ezer pedagógus elbocsátása. Most pedig az elmúlt években, évről évre nő a pedagógusok bére, ha összességében összeadom, eddig 40 százalékkal, idén szeptember 1-jétől is fog nőni 3,5 százalékkal, és jövő év szeptember 1-jétől ismételten nőni fog a pedagógusok bére. Azt hiszem, semelyik kormány annál nagyobb kiállást senki mellett nem tehet meg, mint hogy a fizetését négyéves távon vagy ötéves távon másfélszeresére emeli.
Ennél nagyobb tiszteletet - nyilvánvalóan a tiszteletnek, a megbecsültségnek vannak bizonyos verbális formái és vannak anyagi formái, a kormány igyekezett mind a kettőt megtenni: Klebelsberg-ösztöndíjjal segíteni a tanárképzést, és még sorolhatnám; megteremteni az iskolák működésének biztonságát az állami fenntartás révén, aminek nyilvánvalóan, mivel egy óriási szervezetről van szó, ezért belső átszervezésre van szüksége, amit meg is fogunk tenni. Ha ön is figyelte a közoktatási kerekasztal alakuló ülését, akkor már ott látta is, hogy milyen feladatokat szabott meg önmagának a kormány, amit a KLIK-kel kapcsolatban véghez fog vinni, és nyárra már más jogszabályok lesznek érvényben vagy más szervezeti és működési szabályok, mint most a KLIK-kel kapcsolatban, és szeptember 1-jétől egy másik belső szervezeti struktúrával fog működni az egész szervezetrendszer; ha a pedagógusokat nézem, szintén.
Azt ön elfelejti megemlíteni, hogy 2015-ben 17 ezer, idén pedig további 9 ezer pedagógus pedagógus II. fokozatba lépett elő, ami szintén jelentős előrelépést jelent mindenki számára. Azt hiszem, ennek az előrelépésnek, anyagi, erkölcsi előrelépésnek a biztosítása pontosan annak a tiszteletnek a jele (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), amit a kormány a pedagógusok irányában érez. Az más kérdés, hogy bizonyos politikai erők erre rá akarnak telepedni most. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem