DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót. Azt hittem, költői a kérdése, mert azt hittem, olvasott újságot a képviselő úr ezen tárgykörben az elmúlt héten, de ha nem olvasott újságot, akkor elmondom: az óraszámcsökkentésből, az órakedvezményekből és a bérpótlékokból áll össze a 18 százalék, és erre még jön rá az ön által is emlegetett januári béremelés, ami további 8 százalék lenne a pedagóguskar számításai szerint.
De azt mondja, hogy csökkent az oktatásra való ráfordítás. Ha megnézi a költségvetési törvényeket, képviselő úr - elmondom én huszonhetedjére is -, 2012-ről 2013-ra 32 milliárddal, aztán a következő évben 120 milliárddal, az azt követő évben 38 milliárddal, tavalyról idénre pedig 34 milliárd forinttal nőtt a köznevelési bérekre fordított összeg. Hol beszélnek önök itt bármiféle költségcsökkenésről vagy kiadáscsökkenésről akkor, amikor nyilvánvalóan az egész köznevelési rendszer leginkább béreket fizet ki, hiszen a tanárok fizetésére megy a legtöbb költség, és ehhez képest eltörpül a dologi vagy más kiadás? Ez az a növekmény, amit az elmúlt években vittünk, és a jövő évben is folytatni fogjuk. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem