DÚRÓ DÓRA

Teljes szövegű keresés

DÚRÓ DÓRA
DÚRÓ DÓRA (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! A pedagógusok melletti szolidaritását kívánja kifejezni a Jobbik-frakció az öltözékével is a mai parlamenti ülésnapon. Egyúttal arra intenénk a kormányt, hogy ne tegyék kockára a gyermekek jövőjét, és ezért is indítjuk el 2016-ban a valódi nemzeti konzultációt többek között az oktatás kérdéseiben is, hogy egy érdemi, szakmai egyeztető fórumot hívjunk életre. A kormányzat magatartása ugyanis nem ezt teszi, megoldás helyett sokkal inkább félreviszik a vitát, a saját hibáikat igyekeznek eltussolni, és a tanárokat illetik megbélyegző kijelentésekkel. Hogy megoldási javaslatuk nincsen, azt legjobban mutatja, hogy Lázár János a tárgyalások kapcsán arról beszél, hogy az állami fenntartás megkérdőjelezhetetlen, az nem képezheti vita tárgyát. Ez egy 20. századi hozzáállás, így nem lehet érdemi tárgyalásokat folytatni, hogyha úgy ülnek le, hogy eleve kijelölik azokat a témákat, amelyek tabukérdésnek számítanak, így nem lehet eredményre jutni. Ha előre megírják az ítéletet, akkor nyilvánvalóan nem fognak részt venni a szakma érdemi képviselői ezeken a tárgyalásokon. Persze lehet azt mondani, hogy esetleg Habony Árpád segítségét fogják majd kérni a közvetítésben, neki úgyis nagy rutinja van ebben, ugyanakkor szerintem nem fog eredményre vezetni.
Folyamatosan arról beszélnek, mintha pedagógusok azért vonulnának utcára, mert nekik bármiféle bérkövetelésük lenne. A kormány által életre hívott Nemzeti Pedagógus Kar elnöke is kijelentette, hogy nem, a pedagógusoknak nincsen bérkövetelése. Arra kérik önöket, hogy az önök által hozott törvényeket vegyék figyelembe például a létszámok megállapításánál. A 22 kötelező óraszámot vegyék figyelembe, amikor a tanárok iskolai létszámát megállapítják, és ne az esetlegesen lehetséges 26 órát. Igyekeznek pártpolitikai síkra terelni a kérdéseket azzal, hogy a tiltakozásban részt vevők különböző pártkötődéseit igyekeznek előhozni. Ez az SZDSZ módszere volt 2009-ben, tisztelt államtitkár úr, amikor tönkretették az egészségügyet, tönkretették az oktatást, és már nem tudtak eredményeket felmutatni, ezért egy nem létező szélsőjobboldali veszéllyel kezdtek el riogatni. Szerencsére azóta az SZDSZ már a történelem szemétdombján van, oda is való. A saját hibáik eltussolását pedig azzal igyekeznek ellensúlyozni, hogy azt mondogatják, hogy minden rendben van, pénz az persze van, a magyar reformok működnek. Hát lehet, államtitkár úr, hogy önök ezt így gondolják, hogy a magyar reformok működnek, de az iskolabuszok nem működnek, a fűtés az iskolákban nem működik, kréta pedig nincsen. Lehet, hogy ezt a rengeteg pénzt önök elkockázzák Andy Vajna egyik kaszinójában, mert hogy az iskolákba nem jut, az is teljesen biztos.
2003-ban a GDP 5,69 százalékát költötte a magyar állam oktatásra. 2013-ban a GDP 3,93 százalékát költötte a magyar állam oktatásra. Ez a számsor önmagában elég lenne ahhoz, hogy Balog Zoltán miniszter úr elgondolkodjon a lemondásán, pláne, hogyha ehhez hozzávesszük, hogy az egészségügyben is hasonló adatokat láthatunk. És nemcsak Balog Zoltánnak kellene lemondania, hanem a KLIK-et nemhogy tabutémának kellene tekinteni, hanem meg kellene szüntetni, mert teljesen világos önökön kívül ebben az országban már mindenkinek, hogy ez ebben a formában működésképtelen, fenntarthatatlan, rossz döntés volt a létrehozása.
2014-ben az évzáró alkalmával lehetőségem volt látogatást tenni a Teleki Blanka Gimnáziumban, de nem kérdeztem meg Pukli Istvánt, hogy ő melyik pártra szavazott. Nem kérdeztem meg, hogy kivel szimpatizál, s egyáltalán semmiféle pártpolitikai kérdésekről nem kérdeztem. Azóta bizottsági elnökként feladatomnak tartom, hogy folyamatosan látogassak intézményeket. Körülbelül 40 oktatási intézményt látogattam meg az elmúlt két évben és körülbelül ugyanennyi kulturális intézményt is. Soha egyetlen intézményvezetőtől, egyetlen pedagógustól, egyetlen kulturális szférában dolgozó embertől nem kérdeztem meg azt, hogy melyik pártra szavazott, és nem is ezt tartom feladatomnak, országgyűlési képviselőként sem, bizottsági elnökként sem, hogy ezt tegyem. Államtitkár úr, önöknek sem ezzel kéne foglalkozni, mert vannak jobbikos, vannak fideszes, vannak MSZP-s intézményvezetők, de magyar oktatási rendszer csak egyetlenegy van, ennek a jobbá tételén kéne dolgozniuk önöknek is. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem