KÓSA LAJOS,

Teljes szövegű keresés

KÓSA LAJOS,
KÓSA LAJOS, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Ház! Vona Gábor a mozgás szabadságát hangsúlyozta, nevezetesen azt, hogy az Európai Unió - nagyon helyesen - egyik legfontosabb értékének a magyar és nem magyar európai polgárok mozgásszabadságát tartja, és ezzel kapcsolatban felhívta a figyelmet arra, hogy a külföldi magyaroknak is kell biztosítani a szavazati jogot. Elkerülte a figyelmét az, hogy ez már régen megvalósult. (Szávay István: Ne beszélj félre!) Legelőször az egyik legfontosabb parlamenti döntést akkor hoztuk meg, amikor a kettős állampolgárságról szavaztunk. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Nem volt itt!) Én értem, hogy Vona úr ezt folyamatosan hangsúlyozza, mert ő konkrétan ezt nem szavazta meg. (Közbekiáltás a Fidesz soraiból: Így van! - Kontrát Károly: Juj!)
Gyurcsány Ferenccel került egyébként egy társaságba, azzal a különbséggel, hogy Gyurcsány Ferenc legalább becsületesen megmondta, hogy nem ért politikailag ezzel egyet, már az MSZP elnökeként se értett egyet. Az MSZP elnökeként vezényelte le a baloldallal együtt a valaha volt egyik legdurvább kirekesztő és ilyen brutálisan idegengyűlölő kampányt. Emlékszünk rá, volt itt mindenről szó: 23 millió román elárasztja Magyarországot és a többi, és a többi. Vona Gábor egyszerűen csak arra hivatkozott, hogy a büfében volt és interjút adott egy újságírónak (Szávay István: Hazudsz!), ami ebből a szempontból még megalázóbb, hogy a büfében egy bármilyen újsággal kapcsolatos interjú fontosabb, mint a kettős állampolgárságról szóló szavazás. (Közbekiáltások a Jobbik soraiból. - Az elnök csenget.)
Ezzel kapcsolatban egyébként vissza-visszatér a rossz lelkiismeret, hiszen ne felejtsük el, hogy folyamatosan hangsúlyozzák azt, hogy ők mennyire együttműködnek egyébként azzal kapcsolatban, hogy a menekülthullámot, a migrációt megállítsuk. De akkor, amikor a magyar emberek legalapvetőbb biztonságát és nyugalmát szeretnénk úgy biztosítani, ahogy egyébként szerte az Európai Unió országaiban, az Alaptörvényt is módosítva, akkor az ellenzék és Vona Gábor is elzárkózik ettől olyan érvekre hivatkozva, amelyeket egyébként Németországtól kezdve Belgiumon át Franciaországig már régen meg-vitattak, és a legdemokratikusabb próbát is kiállták ezek a módosítások.
Ennek kapcsán azt kell mondjam, hogy az alaptörvénymódosítás megválaszolja, hogy valóban igaz-e ez az álláspont, amit a Jobbik képvisel (Novák Előd: Térj a napirendre!), mert ha igaz lenne, és a magyar emberek biztonságát tartanák fontosnak, akkor minden bizonnyal támogatnák azt az alaptörvénymódosítást, amit majd elő fogunk terjeszteni.
Schiffer képviselőtársam, tulajdonképpen nem cáfolva meg önmagát, továbbra is egy olyan nagy ívű hozzászólást ejtett meg, amiben az európai uniós együttműködéstől az IKEA adócsalásáig mindenről szó volt. (Lukács Zoltán: Az osztályzatokat is vond be! Schiffer kettes alá…) Én csak a következőkre szeretném felhívni a figyelmét a konkrét kérdés kapcsán. Azt mondta, hogy majd Ausztria is vérszemet kap, és az ingázók kapcsán ugyanolyan korlátozásokat vezet be, mint amit most az angolok állítólag bevezettek. Elkerülte a figyelmét az, hogy a miniszterelnök úr is hangsúlyozta, és a nyilatkozatban is benne van, hogy mindez a megállapodás az ingázókra nem vonatkozik. Tehát biztos, hogy Ausztria a megállapodás kapcsán nem tud vérszemet kapni, mert az ingázók ki vannak véve belőle. Kérem, tanulmányozza a szöveget, akkor ezeket a félreértéseket el lehet kerülni.
És valahányszor azt fogja mondani, kedves frakcióvezető-társam, hogy Magyarországot kivándorlási válság sújtja amiatt, mert magyar, ezért európai polgárok Európában vállalnak munkát, akkor mindig fel fogom hívni a figyelmét arra, hogy ön teljesen félreérti az Európai Unió lényegét. Nem is értem, miért gondolja azt, hogy ön egyébként valamifajta széles körű perspektívát képvisel (Derültség. - Lukács Zoltán: Biztos, mert hutu vagy tuszi!), ugyanis aki Magyarországról Európában vállal munkát, az nem kivándorló, hanem él az európai polgárok jogaival. Ha valaki úgy dönt, hogy elmegy Németországba, Angliába vagy adott esetben Romániába - képzelje el, sok magyar állampolgár dolgozik Erdélyben. (Lukács Zoltán: Erre büszke lehetsz! - Dr. Varga László: És még ott is többet keresnek!) -, ő nem kivándorol, hanem él az európai polgári jogaival.
És egyébként erre, hogy ki miért vállal munkát, és mondja azt, hogy kivándorlási hullám sújtja Magyarországot, hadd hívjam fel a figyelmét: a mostoha életkörülmények, a kilátástalan szocialista (sic!) viszonyok és a gazdasági depresszió miatt Németországból távoznak a legtöbben. Majdnem hárommillió német állampolgár dolgozik az Európai Unió területén, de nem Németországban, mert a kilátástalanság, a szociális rémület és nem tudom, micsoda, amit ilyenkor szoktak hangsúlyozni, ezt okozza. (Közbekiáltások az MSZP soraiból. - Az elnök csenget.)
Innen látszik, hogy - tényleg majd meg kell fejteni ezt a rejtélyt, hogy az LMP egyébként miért nem érti az európaiság egyik legfontosabb vívmányát (Dr. Varga László: Ha így folytatod, kispados leszel előbb-utóbb! - Lukács Zoltán: Azért Tóni ennél jobb volt!), hogy nem kell sem kivándorolni, sem elvándorolni (Lukács Zoltán: Vissza Rogánt!), ha valaki úgy dönt, hogy egyébként adott esetben akár csak Bécsben vállal munkát magyarként.
Elnök Úr! Tisztelt Ház! A szocialisták frakcióvezetője számonkérte rajtunk, hogy szemben más demokratikus országokkal, lásd Anglia, itt nem lehet népszavazást tartani. (Közbekiáltások az ellenzék soraiból. - Gőgös Zoltán: Lehet?) De, kedves képviselőtársam, ennyire nem lehet feledékeny! Az európai uniós tagságunkról nem népszavazás döntött? (Felzúdulás az ellenzék padsoraiban. - Gőgös Zoltán: A mostról beszélünk!) Már bocsássanak meg (Az elnök csenget.), volt egy ilyen népszavazás! (Taps az MSZP padsoraiban.) Nem is értem, önök átaludták ezt (Lukács Zoltán: Cserét kérünk!), vagy nem emlékeznek már azokra az épületes mondatokra (Az elnök csenget.), hogy „Szavazz az uniós tagságra! Neked is lehet kávéházad a Mariahilfer Strassén”? Mert egyébként az európaiság lényegét a szocialisták ebben ragadták meg. (Derültség a Fidesz padsoraiban.) A másik kulcsmozzanat az volt, hogy „Te is tanulhatsz rajz szakon a Sorbonne-on”. Hát, Kovács László, az akkori elnökük, ezzel kampányolta tele.
Mi nagyon udvariasan azt próbáltuk jelezni a magyar polgároknak, hogy szavazzatok az európai uniós tagság mellett, mert ez az egyetlen olyan intézményrendszer, amely biztosíthatja a magyar-magyar zavartalan kapcsolatokat. Ha nem lenne Unió, akkor igazából nem lenne az, hogy Miskolcról Kassára pont olyan nehéz eljutni egy magyarnak, pont annyi adminisztratív akadály van, mint átmenni Nyíregyházára. (Dr. Varga László: Meg kell építeni az M30-ast hozzá!) Ha nem lenne ez, akkor nem lehetett volna a kettős állampolgárság intézményét bevezetni, megszavazni, mert az európai uniós politikai keretrendszer nélkül ez Magyarország számára elérhetetlen. Ezt a napnál világosabban mindenkinek tudnia kell: az uniós tagság nemcsak elvont értékek mellett szolgál Magyarország számára, hanem direkt nemzetpolitikai érdekünk. (Gúr Nándor: Nagyon gyenge!) Éppen ezért remélem, Tóbiás József is vissza tud majd emlékezni, hogy azon a népszavazáson, ami volt, ön hogyan szavazott.
Tehát Angliában tartanak népszavazást arról az európai uniós tagságról, amire a magyar nép egyszer már igent mondott (Az elnök csengetéssel jelzi az időkeret leteltét.), és mi továbbra is támogatjuk ezt az álláspontot. (Taps a kormánypártok soraiban. - Taps és közbekiáltások az MSZP soraiban, köztük: Bravó, bravó! - Dr. Varga László: Jó volt a műfaj, stand up comedy!)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem