TÓBIÁS JÓZSEF

Teljes szövegű keresés

TÓBIÁS JÓZSEF
TÓBIÁS JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Szívesen átadom Szászfalvi képviselő úrnak, ha el akarja mondani, én szívesen meghallgatom, ellentétben néhány képviselőtársammal.
Jelen pillanatban az a tény, hogy a kormány nem kormányoz, hanem PR- és kirakatkormányzást folytat, több plakátot helyez ki, mint amennyi kormányzati intézkedést egy nap meghozna azért, hogy az emberek biztonságban tudhassák saját magukat. Azt látjuk, hogy az állam olyan helyekről vonult ki, amely az elmúlt negyedszázadban világossá vált, hogy itt nagyon komoly feladata van, működtetnie kell az egészségügyi intézményrendszert, a szociális ellátórendszert, az oktatást és a közigazgatást. Ma ezek mindegyike romokban áll, ez a tény.
Most belemehetünk abba, hogy a közigazgatásban tudják-e az ott dolgozók, hogy hogyan fogják számfejteni a fizetésüket, vagy egyáltalán megkapják-e, vagy az egészségügyben hogyan tanítanak, vagy hogyan tudnak oktatni, vagy akár hogyan tudnak gyógyítani orvosok. Az oktatásról most ne is beszéljünk, mert az úgy, ahogy van, ma az utcán zajlik, annak a változásának a kikövetelése. A szociális ellátórendszerről nincs mit beszélni, mert önök teljesen szétszakították a szociális hálót.
Az emberek egyébként már nemcsak a hétköznapok biztonságát hiányolják, hanem féltik, hogy az a rendszer, amit önök létrehoztak, az a gyermekeink jövőjét lehetetleníti el. A pedagógusok tiltakozására az eddig adott válaszuk mi volt? Az, hogy átreptették a területért felelős államtitkár asszonyt egy másik kormányzati beosztásba, Palkovics úr személyében pedig pont egy olyan államtitkár van, aki eddig a saját területén óriási károkat okozott.
Önök nem akarnak változtatni. És itt álljunk meg egy szóra, államtitkár úr! Ön arról beszél és a miniszterelnök is, hogy az oktatás területén a tanárok igenis ne álljanak elő bérköveteléssel, ne helyezzék nyomás alá a kormányt. Ön most erről beszél. De akkor az olimpia nyomásáról lehet beszélni. A Nemzeti Bank alapítványainak a nyomásáról lehet beszélni. A földeladás nyomásáról lehet beszélni. A trafikeladás nyomásáról lehet beszélni. Hát vegyék már tudomásul, hogy költsenek magukra kevesebbet, és adják oda az embereknek a pénzt, és akkor meg van oldva ez a probléma! Mert az, ami ma zajlik az utcán, nem más, mint hogy pontosan értik az emberek, hogy csak nyomásra hajlandó ez a kormány változtatni.
Megmozdult a társadalom. Nem lehet nem tudomást venni erről. A KLIK az elmúlt egy hónapban hétmilliárd adósságot halmozott fel, a közműcégekkel azért tárgyal, hogy éppen még fél év haladékot adjanak nekik, hogy a gyermekeink, mondjuk, világítással és fűtéssel legyenek képesek iskolába járni. És ehhez képest mit csinál a KLIK? A legsötétebb idők tempójában elkezdte fenyegetni a Teleki Blanka Gimnázium igazgatóját. Az arroganciájuk minden képzeletet felülmúl. A tömeg azonban kiáll az igazgató mellett és a tantestület mellett, azért is, hogy egy ízléstelen, érzéketlen megjegyzésnek közösségformáló erejeként tanúbizonyságot tegyenek: diák, szülő, tanár egyöntetűen kockás inget hord ma Magyarországon.
Az önök reakciója viszont abszolút nevetség tárgyává teszi önöket. Közel egytucatnyi rendőrt vezényelnek oda erre a tüntetésre? Egy iskolához? Hát tényleg ennyire félnek önök, tisztelt államtitkár úr? Van egy generáció, aki az elmúlt napokban tanulja meg, hogy igenis ők is diktálhatják tanáraikkal, szüleikkel közösen a jövőt, hogy igenis őértük van a politika, és nem fordítva, ahogy önök gondolják. És egyre többen tesznek azért, hogy Magyarország egy jobb, biztonságosabb Magyarország legyen.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A helyzet az, hogy hiába fenyegetik a tanárokat, hiába fenyegetik szüleiket, diákokat. Nemhogy a diákok, tanárok, szülők, de még egy kockás fülű nyúl sem lenne képes önöktől megijedni. Elég volt, mondta a társadalom, ébresztő, mondja a társadalom, önöknek, hogy üljenek le tárgyalni akár önökkel, akár önök nélkül is egy új oktatási rendszer kialakításában.
Sajnálom, hogy az ülésteremből távozott a házelnök, merthogy meg kell hagyni, ő is beállt a megfélemlítésnek ebbe az antidemokratikus csapatába, de meg kell hagyni, nem először tette ezt. Salgótarjánban úgy fogalmazott, hogy: „Ha a gyermekeink, unokáink számára élhető jövőt szeretnének, nem szabad hibát elkövetniük az időközi választáson. Olyan polgármestert kell választani, aki képes felelősséggel gazdálkodni, és megtalálni a partneri viszonyt a kormányzattal.” Ez nem egyszerűen nyomásgyakorlás és a közhatalommal való visszaélés, ez a választópolgároknak, helyi közösségeknek a megzsarolása, megfenyegetése, államtitkár úr! Önök visszaélnek a hatalmukkal, de meggyőződésem, hogy a tarjániak csattanós választ fognak adni erre. Azért, mert már kilátszik, amiről eddig csak a politika üléstermében beszélgettünk, ma már az utcán van az önök kormányzásának a mérlege. Köszönöm, elnök úr, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem