KULCSÁR GERGELY

Teljes szövegű keresés

KULCSÁR GERGELY
KULCSÁR GERGELY (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A közelmúltban a kormányfő a bűnözők pártjának nevezte a Jobbikot a Ház falai között, természetesen csak akkor mondta ezt a miniszterelnök, amikor már a Jobbik elnökének nem volt módja reagálni, és persze Orbán Viktor semmilyen valós adattal, ténnyel nem támasztotta alá vádaskodását, és azóta sem a legnagyobb ellenzéki pártról, a Jobbikról szólnak a bűnügyi hírek. Akkor nézzük csak, hogy melyik pártban vannak bűnözők! A baloldalt, a vörösöket inkább hagyjuk figyelmen kívül eme összevetésben, hiszen a börtönfrakciójuk Európa-csúcsokat döntöget, nem is beszélve a fideszes elszámoltatás elmaradása miatt szabadlábon lévőkről, Gyurcsány Ferenccel az élen.
Ha szemezgetünk az elmúlt hetek politikai vonatkozású bűnügyi híreiből, akkor szinte kizárólag narancsos eseteket találunk. Tömegverekedésbe és fojtogatásba torkollott a Fidelitas füzesgyarmati wellnessdisznóvágása, szólnak a hírek. Úgy tűnik, a pénzhamisító Fidelitas-elnökön kívül is vannak bűnöző hajlamú ifjú narancsosok. Akármit is állított a békéscsabai fideszes képviselő, hétéves fegyházbüntetésre ítélte a Gyulai Törvényszék hamis Viagrával való illegális kereskedelem miatt. V. Viktor egyébként az önkormányzatban a jogi és ügyrendi bizottság elnöke volt a bűnszövetkezetben elkövetett bűncselekmények megtörténtének idején. S jön a következő: „Gyilkossággal gyanúsított fideszes képviselő tüntette ki a rendőröket Dunaújvárosban” - szólt a szalagcím. Gál Roland fideszes képviselőt, aki az önkormányzat közbiztonsági tanácsnokaként is tevékenykedett, emberölés gyanújával tartóztatták le a minap. A hab a tortán, a következő testületi ülésen a fideszes többség nem fosztotta meg a pozícióitól a feltételezett gyilkost.
Ezek csak az elmúlt két hét legfontosabb hírei voltak, és a rovott múltú Farkas Flóriánról még egy árva szót sem ejtettem, s akkor még nem is beszéltünk a törvényesített politikusbűnözésről, az olyan esetekről, amelyek ugyan nem törvénytelenek, de tisztességtelen, mondhatni pofátlan módszerekkel tömik tele saját és kiszolgálóik zsebét a Fidesz politikusai. Ebbe a kategóriába tartozik a pár évvel ezelőtti debreceni jutalombotrány. Hatalmas közfelháborodást keltett, amikor 2011 végén a Jobbik debreceni képviselőinek, önkormányzati képviselőinek köszönhetően napvilágot látott az a lista, amely tartalmazta, hogy a debreceni önkormányzat vezetői mennyi pénzt tettek zsebre jutalom gyanánt. Az összeg 2002-2011 között több mint 1 milliárd 700 millió forintra rúgott. A város fideszes vezetői ebben az időszakban személyenként 5,2 millió és 35,7 millió forint közötti összegű jutalmakat adtak saját maguknak, miközben Debrecent 40 milliárd forintos adósságba taszították. Ez a törvényesített politikusbűnözés tipikus esete.
És a legfrissebb, a színtiszta korrupció, az a balmazújvárosi fideszes városvezetőkhöz köthető eset, amely nagy közfelháborodást váltott ki a közelmúltban, és bírósági szakba lépett az elmúlt év végén. 2013-ban kezdődött, hivatali visszaélés és vesztegetés miatt kezdett el nyomozni az ügyészség Balmazújvároson. Azóta kiderült, hogy az ügy vádlottja, Veres Margit akkori jegyző, jelenlegi polgármester, aki a Fidesz és az MSZP közös támogatásával lett polgármester 2014-ben, és köztudott róla, hogy Tiba István korábbi polgármester, fideszes országgyűlési képviselő bizalmi embere.
(16.20)
A bíróságon kiderült, hogy Veres Margit balmazújvárosi jegyzőként egy sötét esti órán négyszemközt átvett ötmillió forint készpénzt egy vállalkozótól, akinek a cége, minő véletlen, éppen aznap kapott 180 milliót a helyi önkormányzattól. A jegyző a pénzt másnap négyszemközt átadta Tiba István akkori polgármesternek, és a telefonlehallgatások tanúsága szerint Tiba István azt mondta Veres Margitnak, hogy tartson meg 400 ezer forintot a pénzből, és egy autót is kap majd ajándékba a vállalkozótól.
A dolog érdekessége, hogy Tiba Istvánt még tanúként sem hallgatták meg a nyomozás során, pedig teljesen világos, hogy a fideszes képviselőnek köze van a bűncselekményhez, ugyanis az ügyészség szerint a bűncselekményből származó pénz Tibánál kötött ki. Azt nem tudjuk, csak kérdezem, hogy mi lett ennek a pénznek a sorsa, zsebre tette-e ezt a fideszes képviselő, Tiba István vett-e belőle egy autót, vagy pedig a Fidesznek is van olyan feketekasszája, amit már az MSZP-nél megismertünk az elmúlt évek során. Szintén kérdés, hogy Tiba miért nem ül a vádlottak padján Veres Margit mellett, a legfőbb ügyész miért nem kérte a mentelmi jogának felfüggesztését.
Ez az ügy is bizonyítja, hogy a Fidesz és a korrupció bizony kéz a kézben jár, és az elmúlt percekben talán mindenki számára világossá vált, hogy melyik az a politikai formáció, amely tele van bűnözőkkel. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem