DR. VÖLNER PÁL

Teljes szövegű keresés

DR. VÖLNER PÁL
DR. VÖLNER PÁL igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Képviselő asszony kérdése a magáncsőd jogintézménye kudarcára utal, de álláspontom szerint korántsem lehet ilyen megállapítást tenni. Az elmúlt években tapasztalhattuk, hogy a kormány számtalan intézkedést tett ezen a területen, kezdve itt a devizahitelesek megmentésén, eszközkezelő behozatalán keresztül a fairbank-törvényen át, amelyek mind-mind azt a célt szolgálták, hogy akik anyagilag nehéz helyzetbe kerültek vagy éppen a törlesztőrészleteikkel probléma volt, más és más lehetőségekkel élve szabadulni tudjanak ebből a helyzetből, illetve könnyebb helyzetre tehessenek szert.
A magáncsőd intézménye az Unió 24 tagállamában létezik, tehát egy olyan jogintézmény, amelynek, ha jogállamnak tekintjük magunkat, akkor léteznie kell Magyarországon is. És kicsit szerintem olyan, mint a Btk.: nem attól jó a Btk., ha minél többen vannak börtönben, hanem attól, hogy csak szabályozott kereteket teremt. És a magáncsődnél sem az az a cél, hogy mindenki magáncsőd alá meneküljön, hanem az, hogy lehetőleg minél kevesebben kell hogy igénybe vegyék, de akik rászorulnak, azoknak ez az eszköz is a rendelkezésükre álljon. Megállapítható, hogy ez az eszköz megvan.
Tudható az is, hogy az állami segítségek körébe tartozik az is, hogy végrehajtási moratórium is létezik az országban, de amikor helyreállnak a normál viszonyok a válság után, amikor a hitelezői igények felélednek, és netán ilyen helyzetbe kerül egy család, akkor megvan ez az eszköze arra, hogy meg tudja tartani a lakhatását, meg tudjon egyezni a hitelezőivel, ne vigyék el a fedelet a feje fölül, és gyakorlatilag jogállami keretek között a vagyonvédelmét meg tudja valósítani, újra talpra tudjon állni, ismét rendezett anyagi viszonyok közé tudjanak kerülni.
Ez a célja a törvénynek. Természetesen a tapasztalatok kiérlelése még zajlik, van, ahol egy év előzte meg egyáltalán a bevezetését, ettől még messze vagyunk, és remélem, hogy be fogja tölteni a szerepét. Kérem, hogy fogadja el a válaszunkat. Köszönöm. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem