TUKACS ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

TUKACS ISTVÁN
TUKACS ISTVÁN (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Önök a tavalyi év közepén, aztán decemberben, amikor az orvosoknál már elszakadt a cérna, bérfejlesztést ígértek, fizetésemelést: 247 ezer nettó minimálbért a szakorvosoknak és 43 ezer szakdolgozónak pedig béremelést. Ebből kihátráltak, magyarul hazudtak. Úgy fogalmazta az egyik orvos egy internetes portálon, hogy „a pofánkba hazudtak”.
Államtitkár úr, mindent megőriz az internet, követhető, hogy megígérték ezt a bérfejlesztést. Kiderült azonban, hogy csak nagyon kevesek számára elérhető. A Fidesz nagyon egyszerűen oldotta meg a problémát, amikor kiderült, hogy nem kapnak fizetésemelést az orvosok és a szakdolgozók, egész egyszerűen ezt az ígéretet levette a honlapjáról. Biztosan Orwell klasszikusát, az 1984-et gondolták valamiféle segédanyagként használni a munkájukhoz. Ugyanakkor nem mindig működik olajozottan a rendszer, mert én decemberben az EMMI ügyfélszolgálatánál érdeklődtem a fizetésemelés mibenlétéről, a múlt pénteki napon meg is érkezett a válasz hallatlan gyorsasággal, amiben az EMMI ügyfélszolgálata - nevetséges! - megismétli a bérfejlesztésre tett kormányzati ígéretet akkor, amikor önök ezt már letagadták.
Államtitkár úr, nem kértek bocsánatot ezektől az emberektől, akiket átvertek. Kérdezem, hogy miért nem akarják ezt megtenni. Miért kell sumákolni? Államtitkár úr, mikor látják már be, hogy tisztességes fizetésemelés kell, mert a kórházakban a felmondásaikat helyezik letétbe az orvosok, és el fognak menni? A betegekkel játszanak, a gyógyulásukkal játszanak, az életükkel játszanak!
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem, hogy a kommunikációt mint tűzoltási módot mikor akarják szabadalmaztatni, mert a katasztrófavédelem nagyon örülne egy ilyen eszköznek. Elnök úr, köszönöm szépen a lehetőséget. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem