VÁGÓ SEBESTYÉN

Teljes szövegű keresés

VÁGÓ SEBESTYÉN
VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! A tavalyi jogszabályváltozások következtében a családsegítő és gyermekjóléti szolgálatok gyökeres változáson mentek keresztül. A kapkodás és az előkészítés hiánya már most nehézségeket okoz az ágazatnak, ám ezeken kívül vannak rendeleti változások, amelyek a szakma jelzései alapján a rendszer működtetésében problémákat fognak okozni.
Korábban a munkáltatónak lehetősége volt arra, hogy a jogszabályi előírás követelményeitől eltekintve megfelelő végzettség nélkül vegyen fel munkatársakat, tulajdonképpen megelőlegezve, vagy más kifejezéssel élve: türelmi időt adva alkalmazottjának a megfelelő végzettség megszerzésére. Január 1-jétől ezt a jogosítványát teljesen elveszítette, a jelenleg a rendszerben lévő munkatársak számára pedig 2016. december 31-éig türelmi időt állapított meg. A rendszer garanciális elemeket is tartalmazott egyébként, ugyanis a határidő letelte után, szemben a megfelelő oklevéllel rendelkező közalkalmazottakkal, a munkáltatónak lehetősége volt, hasonló feltételekkel, mint próbaidős munkavállaló esetén, az alkalmazott elbocsátására.
Tudjuk, hogy a szociális szféra nem egy vonzó életpálya a pályakezdő fiatalok és a pályát módosítók számára. Ez érthető, ugyanis pótlékokkal együtt ma Magyarországon az ágazat bérei az oktatás területeivel szemben átlagban több mint 38 százalékos, az egészségügyi ágazattal szemben pedig több mint 23 százalékos lemaradásban vannak. Ennek következtében az országot járva a gyermekjóléti központoknál betöltetlen státuszokat találtam, illetve az önökhöz is eljuttatott jelzések alapján december 31. után a rendszernek valószínűleg több dolgozójától is meg kell válnia, ami megoldhatatlan problémákat jelenthet a szolgáltatás működtetésével kapcsolatban.
Tisztelt Államtitkár Úr! Tényleg a pálya, illetve az ország elhagyására akarják kényszeríteni a jelen körülmények ellenére is szakmai elhivatottsággal rendelkező leendő és jelenlegi munkatársakat? Vagy felülbírálják korábbi döntésüket, és visszavezetik a végzettség megszerzésének megelőlegezését? Várom érdemi válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem