Z. KÁRPÁT DÁNIEL

Teljes szövegű keresés

Z. KÁRPÁT DÁNIEL
Z. KÁRPÁT DÁNIEL (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt hétvégén az EU-csúcs záródokumentuma kapcsán, ahogy Vona Gábor említette, a fél ország önkéntes etimológiai tanfolyamra vonult. A szakjogászok is vitáztak egymással igen sokat arról, hogy mégis mi volt az, amit támogatásra kézjegyükkel láttak el. Látjuk azt, hogy a záródokumentum, amit, még egyszer mondom, önök támogattak, ezer sebből vérzik, példának okáért a migránsok továbbküldése mechanizmusának a korlátozására lehet következtetni belőle; mindemellett új befogadóállomások létesítésére is, tehát egy olyan eljárásrendre, amelynek a lényege, hogy Nyugat-Európában ne torlódjanak fel nagyobb migránstömegek, azokat itt, az idézőjeles határsávban fogjuk meg.
Ennek a támogatása önmagában is visszás, ugyanakkor azt látjuk, hogy önök támogatták azt is, hogy az Unión belüli áthelyezési folyamatot teljeskörűen végre kell hajtani. A viták innen indultak, ugye. Az önök álláspontja szerint egy önkéntes kvótát támogattak, mások más érvekkel álltak elő. Mi, jobbikosok a feltételes módot használtuk, miszerint ebből következhet akár még az is, hogy egy kötelező kvóta irányába erősítik ezt a rendszert, hiszen az önkéntes kvóta egyértelműen a kötelező előszobája.
De az egyértelműen látszik, hogy ha Magyarország Kormánya a márciusi csúcson egyértelműen meg akarja akadályozni, hogy akár kötelező kvótára, akár más névre elkeresztelve hívatlan idegeneket telepítsenek be Magyarországra, akkor bizony lépni kell. Ehhez a Jobbik egy nagyon kemény és hathatós eszközt ajánl az önök figyelmébe, hiszen úgy érezzük, hogy kétmillió szimpatizánsuk, aláírójuk véleményét, akaratnyilvánítását arcul csapták.
(15.00)
Ennél van egy erősebb eszköz, amelynek érdekében egy alaptörvénymódosítást is benyújtunk. Tartsunk tehát országos népszavazást a kvóta tekintetében, amelynek lényege az lenne, hogy minden kvótaszerű megoldást utasítson el Magyarország népe, ha úgy gondolja. Ezzel a kőkemény felhatalmazással pedig induljanak el Brüsszelbe és végre csapjanak az asztalra! Kérdésünk adja magát: nyitottak-e erre a kiváló megoldásra? (Taps a Jobbik padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem