DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS
DR. LATORCAI JÁNOS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ryszard Terlecki Marsall Úr! Tisztelt Piotr Naimski baráti tagozati Elnök Úr! Tisztelt lengyel Vendégeink! Nagykövet Urak! Kedves Képviselőtársaim! Az a történelmi csillagpár Európa egén, amely Szent Adalberttől Szent Kingán, Szent Hedvigen, Báthory Istvánon keresztül napjainkig jellemzi a lengyel és a magyar nép történelmi múltját, barátságát, példa nélküli. A magyar-lengyel perszonálunió, Bem apó, Dembinszky és mások önfeláldozása a magyar szabadságért, az első világháborút követően a lengyeleknek nyújtott magyar segítség, a második világháború során befogadott lengyel, majd az 1956-os forradalmunk elbukása után befogadott magyar menekültek története örök kapocs a két nemzet életében.
Ebben a barátságban úgy tudunk egymásba kapaszkodni a legnehezebb időkben is, mint az a bizonyos két tölgyfa, amely gyökereivel, gyökérzetével és lombkoronájával egymásba fonódott. A talaj, amiből ez a fa kisarjadt, Európa vérrel és verítékkel áztatott szegletének, Közép-Európának a földje. Ebbe a földbe kapaszkodunk közös keresztény értékeinkkel és nemzeti hagyományainkkal. Innen kap erőt és tápanyagot mindennap a történelmi sorsközösségre és kölcsönös megbecsülésre épülő barátságunk, amely így fejlődhetett folytonosan új hajtásokat hozó, az idők és a történelem viharainak is ellenálló erős tölgyfává. Ennek a barátságnak a termése a mai határozati javaslat is, amelyet pénteken a lengyel parlament ünnepélyesen és egyhangúlag fogadott el. Sorsszerűnek látom azt, hogy minderre a kommunizmus áldozatainak magyarországi emléknapja és az elátkozott katonák holnapi lengyelországi ünnepnapja között került, illetve kerül sor.
De mi is az a szolidaritás, tisztelt képviselőtársaim, amelyre a mai határozat hivatkozik? A szociológiai meghatározás szerint a szolidaritás tudatosan vállalt lemondás, az egyéni vagy csoportérdek korlátozása annak érdekében, hogy a közösségen belül vagy más közösségek számára a társadalmi egymásra utaltságból fakadóan együttérzést fejezzen ki, segítséget nyújtson. Ez a szolidaritás több mint ezeréves közös múltunkban gyökerezik, és mind a mai napig formálja országaink sorsát. Közös történelmünk során egymásra utaltságunkat felismerve mind a lengyelek, mind a magyarok számtalanszor helyezték testvérnemzetük érdekeit a sajátjuk elé, nemegyszer vérüket is ontva a másikért.
Ennek egyik legszebb XX. századi példája az 1956. júniusi poznańi kommunistaellenes felkelés és az 1956. október-novemberi magyar forradalom és szabadságharc, amelyet sohasem feledhetünk. A százezres poznańi megmozdulás, az azt vérbe fojtó sortűz - amelynek áldozatait pontosan még ma sem ismerjük, de legalább száz főre teszik - híre felébresztette a lengyelek iránti szolidaritást hazánkban. Az egyetemeken, az ifjúsági szervezetekben, a Petőfi Körben folyó viták során ez a szikra lobbantotta lángra a társadalmi elégedetlenség parazsát, amely az elnyomó kommunista rendszert felperzselve elhozta a szabadság rövid, de felejthetetlen 13 napját.
De szolidaritásunk, tisztelt képviselőtársaim, nem csupán a történelem egy-egy rendkívüli eseményében ragadható meg, hanem a legegyszerűbb hétköznapi valóságban is: a virágzó kulturális és testvérvárosi kapcsolatok, az egyre szorosabbá váló gazdasági együttműködés, a turizmus évről évre közelebb hozzák egymáshoz a lengyel és a magyar embereket, segítenek megélni együvé tartozásunkat.
A lengyel-magyar barátságból és szolidaritásból erőt merítő V4-ek együttműködése már európai szinten is jelentős tényezővé vált. Felismertük, hogy problémáink és törekvéseink nemcsak a múltban, hanem a jelenben is közösek. A középeurópai népek, különösen a magyarok és a lengyelek rengeteg vérrel adóztak a szabadságért, a nemzeti függetlenségért, azért, hogy saját útjukat járhassák. Ez a régió ma is a saját útját kívánja járni. Európához akarunk tartozni, egy olyan Európához, amely büszke keresztény gyökereire, amely a multikulturalizmus olvasztótégelye helyett hisz a nemzetek sokszínűségében; olyan Európához, amely elég erős ahhoz, hogy ne mástól várjon segítséget saját problémáinak megoldásához, hanem képes legyen azokon maga is felülkerekedni.
Mi, magyarok és lengyelek a történelem folyamán a nagyhatalmak szorításában sem vártuk soha, hogy mások cselekedjenek helyettünk. Ha a hatvan évvel ezelőtti poznańi és budapesti forradalmárok nem így gondolkodtak volna, a demonstráció után otthonaikba térnek, és ma már talán senki sem emlékszik rájuk. De ők mertek bízni, mertek bízni egymásban, mertek egymásból erőt merítve cselekedni. Talán ez a szolidaritás évének legfontosabb üzenete is: egymásban bízva, egymásból erőt merítve merjünk cselekedni!
A pillanatot megragadva innen mondok köszönetet lengyel barátainknak azért a kezdeményezésért és méltóságteljes, egyhangúlag meghozott döntésért, amellyel a 2016-os évet a lengyel-magyar szolidaritás évének nyilvánították, ezzel is kiemelten tisztelegve a hatvan évvel ezelőtti események előtt.
Tisztelt Képviselőtársaim! Törekvéseink ugyan hatvan éve elbuktak, de szellemük végül mégis diadalmaskodott: a Szovjetunió felbomlott, a kommunizmus Európában megbukott, de mi, magyarok és lengyelek itt maradtunk, itt maradtunk, itt élünk vérrel áztatott földünkön, és hőseink áldozatvállalásából erőt merítve haladunk nap mint nap együtt a holnap felé. Isten éltesse a lengyel-magyar barátságot, Isten éltesse a lengyel-magyar szolidaritást! (Taps.)
