BURÁNY SÁNDOR

Teljes szövegű keresés

BURÁNY SÁNDOR
BURÁNY SÁNDOR (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Feltételezem, hogy az államtitkár úr válaszol. Tisztelt államtitkár úr, még 2014. február 22-én az M3-as autópálya Szilas pihenőhelyén tartott sajtótájékoztatón bejelentették, hogy uniós forrásból 134 kilométer hosszan majdnem 22 milliárd forint tervezett összköltségű felújítás elvégzése válik lehetővé, kifejezetten említették a felújítandó utak között a 441-es utat. A 441-es út Ceglédet és Kecskemétet köti össze, Nagykőrösön áthaladva. Ez az út a kevésbé fejlett Dél-Pest megyei térség egyik legfontosabb közlekedési útvonala. Az út rossz állapota miatt az ott élők nagy reményekkel várták a kormányzat által beígért felújítást. Éppen ezért csalódva vették tudomásul, hogy hiába telt el két év az államtitkári bejelentés óta, a 441-es út felújítása elmaradt, a kátyúk okozta balesetek után néha-néha elvégzett javítások pedig nem oldották meg a problémát.
Tisztelt Államtitkár Úr! Kérdezem ezek után, hogy a kormány mikor tartja be az ígéretét, mikor újítja fel az azóta még rosszabb állapotba került 441-es utat. Egyszerű kérdés, várom válaszát. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem