TASÓ LÁSZLÓ

Teljes szövegű keresés

TASÓ LÁSZLÓ
TASÓ LÁSZLÓ nemzeti fejlesztési minisztériumi államtitkár: Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! A 441-es számú főúttal kapcsolatban mindenképpen szeretném biztosítani arról, hogy legkésőbb a következő évben, a 100 milliárdos programban a felújítása megkezdődik.
Egyébként korábban is tervezték, még az elődöm jelentette be az ominózus tájékoztatás alkalmával, de nem került sor még a felújítási munka elvégzésére. De mindenképpen szeretném felhívni a figyelmét arra, hogy Magyarországon jelenleg is zajlik egy 69 milliárd forintos felújítási program, amelyben Pest megyei szakaszok is érintve vannak, a 3-as, az 5-ös, a 31-es, az 51-es, a 4605-ös és a 11304-es utakat újítjuk most fel mintegy 20 700 méteres hosszúságban, 21 kilométeren, 3,3 milliárd forintba kerül ez a felújítási munka.
A magyar kormány kiemelt jelentőséggel figyel, és figyelemmel kíséri a problémákat, amelyek mindenhol jelen vannak, hiszen az úthálózat fenntartása minden magyar ember érdeke, a magyar gazdaság érdeke, ezért nagy erőkkel próbálunk forrásokat biztosítani. Ezért gondolom, hogy figyelte a híradásokat, és tudja azt is, hogy tisztán hazai forrásból a következő években jelentős hazai útfejlesztések lesznek. Ezek közül csak azt a fontos tételt említeném meg, amely ’17-ben a költségvetésben rendelkezésre fog állni: 287 milliárd forint, ennyit tudunk majd hazai forrásból hozzátenni az útfejlesztéshez. Ez évben 167 milliárd forintot költünk útépítésekre és útfejlesztésre, és ahogy mondtam is, a 69 milliárdos programunk fut. Magyarországon 132 helyszínen van beavatkozás, 132 helyen kezdtük el a munkát végezni, még hátravan 26 helyszín, és eggyel már talán végeztünk is, ha jól emlékszem, az 5-ös útnál be is fejeztük a műszaki kivitelezési időszakot is, talán át is adtuk az utat, ha jól emlékszem.
A lényeg, hogy Magyarországon nagyon sok és nagyon komoly javítanivaló van az úthálózaton, de a korábbi évekhez képest, mint ahogy látja is meg hallja is, lényegesen többet tud a magyar gazdaság erre a célra fordítani. Terhel bennünket ugyan az a 112 milliárdos tétel, amelyet a bevételekből mindig ki kell szakítanunk a PPP-s konstrukció finanszírozására, de ettől függetlenül jól haladunk. A Magyar Közútnak pedig az a dolga, és teszi is egyébként, hogy a megemelt lehetőségeivel addig, ameddig a nagy ívű beavatkozás nem történik meg, elhárítsa a balesetveszélyt és javítsa a forgalombiztonságot. Igyekszünk és szeretnénk minden egyes útra odaérkezni, szeretnénk felújítani valamennyit, azon dolgozunk, hogy ez bekövetkezzen. A sorrendet mindig a műszaki állapot, az útnak a jelenlegi teherbírási képessége és a forgalmi körülmények határozzák meg, igyekszünk mindig a lehető legkevésbé rosszul eljárni. Ebben jól el nem lehet járni, hiszen mindenhol be kellene avatkozni, de azt gondolom, hogy így a magyar kormány nyugodtan mondhatja és kijelentheti, hogy a lehető legtöbbet teszi azért, hogy az utak állapota javuljon. Köszönöm szépen megtisztelő figyelmét. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem