DR. HILLER ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. HILLER ISTVÁN
DR. HILLER ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Képviselő Asszonyok és Képviselő Urak! Tisztelt Államtitkár Úr! „A kormány beleszólási viszketegségben szenved. Az a rögeszméje, hogy mindent neki kell szabályozni, rendezni, ellenőrizni. A legkisebb részletekig szakadatlanul kormányozni akarnak, pedig az akadálytalan, egészen szabad mozgás lényege az igazi önkormányzat.” Ezeket a sorokat Széchenyi István írta 1860-ban, a Diszharmónia és vakság című munkájában.
A mai kormányról nyilván konkrétan nem láthatott előre semmit, de a kormányzás jellegét, annak típusait kitűnően ismerte; kritizálta a neki nem tetszőt, és kiállt saját későbbi, egyértelműen igaznak bizonyult véleménye mellett. Nyilván nem láthatta azt, amit önök, tisztelt kormányzó többség a jelenben, 2016-ban véghez visznek, de minthogy születésének 225. évfordulóját együtt Széchenyi-emlék-év-nek nyilvánítottuk, az Országgyűlés tavaszi ülésszakának utolsó interpellációs szakaszában mégiscsak illő és fontos az eszünkbe idézni a mindannyiunk által legnagyobb magyarnak tartott ember gondolatait.
Önök 2011-ben többségi szavazattal elfogadtak egy olyan köznevelési törvényt, amelynek központi és meghatározó eleme volt a centralizáció, az iskolák fenntartói jogának teljes átszervezése és szegény Klebelsbergről elnevezett intézményfenntartó központ létrehozása. Ez ugye, azóta láthatóan és önök által is elismerten, megbukott.
Most egy KLIK helyett lesz 56 kis KLIK. A tapasztalatból azt a következtetést vonták le, hogy nem a magyar közigazgatás történetében soha nem látott központosítás az elhibázott, hanem annak a mértéke. Jelenleg az egykori önkormányzati iskolarendszer teljes szétverése folyik.
Mi sem a megvalósítás módjával, sem a koncepcióval nem értünk egyet. Ugyanúgy nem értünk egyet, ahogy a Magyar Önkormányzatok Szövetsége, vagy éppenséggel a Budapesti Önkormányzatok Szövetsége, amely utóbbiban meghatározó többségben vannak az önök fideszes párttárs polgármesterei. Nem mintha az önkormányzati fenntartású iskolarendszerrel nem lett volna elég probléma, és nem mintha azt vitatnám, hogy az államnak meghatározó helyeken iskolafenntartó szerepe kell hogy legyen, de ez így csőd.
Mindezek alapján kérdezem, tisztelt államtitkár úr: miért van szükség az iskolák teljes államosítására? Miért kell büntetni, pénzügyi elvonásra ítélni az iskolaállamosítás miatt a helyi önkormányzatokat? Egyáltalán, hogyan vélekednek az önkormányzatok jövőjéről? Valójában céljuk-e a magyar (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) önkormányzatiság felszámolása? Igaza volt-e Széchenyi Istvánnak ön szerint? Várom válaszát. (Taps az MSZP padsoraiból.)
(14.10)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem