HADHÁZY SÁNDOR,

Teljes szövegű keresés

HADHÁZY SÁNDOR,
HADHÁZY SÁNDOR, a Törvényalkotási bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ezúton tájékoztatom önöket, hogy a Törvényalkotási bizottság 2016. június 2-án megtárgyalta a településkép védelméről szóló T/10728. számú törvényjavaslatot, és ahhoz a bizottság 26 igen és 5 nem szavazat mellett összegző módosító javaslatot és összegző jelentést nyújtott be.
Az összegző módosító javaslat a Gazdasági bizottság módosító javaslatait, valamint a Törvényalkotási bizottság saját indítványát tartalmazza, amely kettő pontban pontosítja a szakbizottság előterjesztését. A Törvényalkotási bizottság egy pontban külső túlterjeszkedést állapított meg, így a házszabályi rendelkezések tiszteletben tartásából következően nem támogatta az országos területrendezési tervről szóló 2003. évi XXVI. számú törvény módosítását. Ugyanakkor a módosító javaslat figyelembe veszi a Magyar Építész Kamara szövegpontosító javaslatait: az építtetőre vonatkozó felelősségi szabályokat egyértelművé teszi; tervező és kivitelező hiányában a bejelentéshez kapcsolódó határidő is módosul a benyújtott szöveghez képest a Megyei Jogú Városok Szövetségének véleménye alapján, méghozzá nyolcról tizenöt napra.
Mindezek figyelembevételével kijelenthető, hogy a cél a települések jellegzetes és értékes arculatának megóvása. Tisztelettel kérem a támogatásukat. Köszönöm figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem