BANA TIBOR

Teljes szövegű keresés

BANA TIBOR
BANA TIBOR (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! A Jobbik a kezdetektől egyértelművé tette, hogy támogatja azt a határozati javaslatot, amely előttünk fekszik, és ami Schiffer András munkáját dicséri. Az Európai ügyek bizottságának ülésén végigmentünk a módosító javaslatokon, és azt gondolom, lehetett volna azokat a javaslatokat is támogatni, amelyek a kormány részéről végül nem nyertek pozitív fogadtatást, mert ezek még egyértelműbben fogalmaztak, és összességében kerekebb lett volna ez az előttünk fekvő javaslat. Azokat a veszélyeket még konkrétabban megfogalmazta a Bencsik János által benyújtott egyik módosító indítvány, amelyek az egyezmények elfogadása esetén Magyarország szempontjából velünk szemben állhatnak.
Az is egyértelmű, hogy a tagállami ratifikáció nélkül nem kerülhet sor a CETA és a TTIP életbe lépésére. Az ideiglenes hatálybalépés bekerülése mindenképpen rendkívül fontos volt, és örömteli, hogy az erre vonatkozó indítvány elfogadásra került. Bízom benne, hogy a kormány álláspontja ebből a szempontból következetes lesz az előttünk álló időszakban.
Miért mondom ezt? Azért, mert vannak bennünk félelmek, hiszen ha visszagondolunk az elmúlt időszakra, akkor egy kettős beszédet érzékelhettünk. Láthattuk azt, hogy voltak olyan kormányzati szereplők, akik sokkal inkább támogatóan nyilatkoztak a határozati javaslatban szereplő megállapodásokkal kapcsolatban. Persze, a másik oldalról azt is el kell mondani, hogy voltak olyan erős emberek a Fideszen belül, akik határozott ellenvetéseiket fogalmazták meg. Mégis azt láttuk, hogy az Európai Parlamentben is a fideszes képviselők igencsak támogatólag álltak az EU és a szabadkereskedelmi megállapodás kérdéséhez. Tehát a magunk részéről egyáltalán nem vagyunk biztosak abban, hogy ezek a dolgok esetleg nem siklanak ki, és a későbbiek során a kormány álláspontja esetleg nem lesz kevésbé következetes és konzekvens, mint ahogy azt most tapasztalhatjuk.
(19.40)
Hiszen államtitkár úr úgy fogalmazott, hogy nem mondhatunk most még igent vagy nemet, ott kell ülni a tárgyalóasztalnál. Igen, mi azt mondjuk, hogy a magyar érdekeknek határozott képviseletével kell mindezt megtenni. És azért arra láthattunk már példát nem egy esetben, hogy ugyanez volt a kormányzati kommunikáció, aztán a végén mégsem kerültek be vagy adott esetben kerültek ki azok a részletek a szerződésekből, amelyeket mi, Magyarország aggályosnak tartottunk. Aztán az volt a végső megállapodás, hogy mégiscsak elfogadjuk ezeket. Hiszen nem tehetünk mást, a többség ezekre rábólintott, és mi sem lóghatunk ki ebből a sorból.
Tehát én azért ezt szeretném egyértelműsíteni, és arra kérem államtitkár urat, hogy a továbbiakban is ez a kommunikáció ne csak köztünk legyen meg, hiszen ez is rendkívül fontos, de legyen meg azokkal a civil szervezetekkel is, amelyek hazánkban is határozottan felemelik szavukat akár a Kanadával kötendő, akár az EU-USA szabadkereskedelmi megállapodással összefüggésben. Ez nagyon fontos lenne, és már csak azért is utalok erre, mert persze az is elhangozhat itt, hogy ez a veszély nem áll fenn. De láthatjuk azt, hogy a legfrissebb információkhoz nem lehet hozzájutni, tehát mi azért nem vagyunk ennyire optimisták ebből a szempontból.
Határozottan ki kell állni tehát ezekben a kérdésekben, nemcsak a GMO-mentesség, hanem az ISDS, az ICS ügyében is, vagy éppen a magyar gazdaság védelme, a kis- és középvállalkozások védelme érdekében. Hiszen azért a hasonló jellegű szabadkereskedelmi egyezmények megmutatták azt, hogy ezeknek az lett a következményük, hogy adott multinacionális vállalatok bepereltek egyes nemzetállamokat, ők pedig minden esetben ennek elszenvedői voltak. Ez is ebbe az irányba mutat, ezért kell a lehető leghatározottabban állást foglalnunk ezzel szemben. Így aztán én államtitkár úron keresztül az egész kormánytól azt kérem a Jobbik frakciója részéről, hogy valóban a végsőkig tartsunk ki az álláspontunk mellett.
És ha esetleg úgy látjuk, hogy olyan irányban alakulnak a tárgyalások, hogy azok az itt elhangzottak alapján, amiket Mikola államtitkár úr is elmondott, nem elfogadhatóak, akkor igenis merjünk nemet mondani, és merjünk a saját nemzeti érdekeinkért ilyen határozottan kiállni. Hiszen sajnos az elmúlt 26 évben ez nem volt jellemző. Bízom benne, hogy ebben az esetben ez megtörténik, már csak azért is, mert a rendelkezésre álló hatástanulmányok sem támasztják azt alá, hogy a gazdaságra ennek pozitív hatása lenne. Sőt, éppen ellenkezőleg, még akár a kormányhoz közeli vagy éppen az Európai Bizottsághoz közeli felmérések vagy tanulmányok is abba az irányba mutatnak, hogy ez igenis hátrányos lesz. Úgy látom, hogy Közép-Európa esetében ez különösen igaz.
Tehát ezzel az üzenettel fejezném be, és ezt kérem államtitkár úrtól, természetesen még egyszer megerősítve azt, hogy ebben a formában, ahogy végül is szavazni tudunk majd a határozati javaslatról, támogatni tudja a Jobbik képviselőcsoportja, és a továbbiakban is nemcsak itt az Országgyűlésben, hanem az Európai Parlamentben és a megfelelő nemzetközi fórumokon is el fogjuk mondani határozottan a véleményünket a magyar nemzeti érdekek teljes körű védelme érdekében. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem