DR. MIKOLA ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

DR. MIKOLA ISTVÁN
DR. MIKOLA ISTVÁN külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon röviden az elhangzottakhoz néhány megjegyzést szeretnék tenni.
Nem vagyunk abban a helyzetben, hogy akár igent, akár nemet mondjunk a tervezett szabadkereskedelmi megállapodásokra, hiszen egyetlen megállapodás sincs azok közül, amelyek itt elhangzottak, sem az Európai Unió és Kanada, sem az Európai Unió és az Egyesült Államok között folyó tárgyalások még nem jutottak odáig, hogy kompakt anyagok összeálltak volna. Illetve a CETA-nál már van kompakt anyag, de egyelőre még az Európai Bizottság nem nyújtotta be a Tanácsnak, a megrendelőnek ezt az anyagot.
(19.20)
De úgy, ahogy Schiffer képviselő úr elmondta, valószínűleg ez ebben az évben megtörténik, sőt, biztos, hogy megtörténik, és elindul egy ratifikációs folyamat.
Azonban szeretném a figyelmet felhívni arra, hogy bonyolult lesz ez a ratifikációs folyamat, mert az európai tagállamok meglehetősen megosztottak a vitarendezési mechanizmus kérdésében, bár most az eredeti ISDS-mechanizmus helyett egy új szisztémát talált ki az Európai Bizottság, amire egyébként a TTIP vonatkozásában az Egyesült Államok még csak nem is válaszolt. Ez pedig az úgynevezett Investment Court System, az ICS. Én azt tapasztalom a brüsszeli tárgyalóasztalnál, hogy az európai országok megosztottak ennek az elfogadhatóságát illetően, tehát valószínű, hogy a ratifikációs folyamat is hosszú lesz és bonyolult lesz, és nem fog ebben az évben egészen biztosan befejeződni.
Az teljesen egyértelmű, és a kormány maximálisan támogatja, hogy mivel a megállapodások vegyes megállapodásnak minősülnek, így az Európai Unió és Kanada között létrejövő megállapodás hatálybalépése előtt semmiféle ideiglenes alkalmazás nem lehetséges. Bár meg kell mondjam, ebben nem teljesen egységes az európai 28-ak állásfoglalása, de a többség ezt a megközelítést támogatja.
Szeretném azt is elmondani, hogy nekünk nagyon fontos, ha ez a határozati javaslat megszületik, hiszen a kormányt segíti mintegy igazodási pontként a további tárgyalásokon, amelyeken maximálisan figyelni fog az itt a parlamenti vitában elhangzottakra. Bár én ezeknek a vitáknak a során nem tudtam itt lenni, de elolvastam minden jegyzőkönyvet, és láttam, hogy egy nagyon tartalmas vita alakult ki, folyt le, ami a későbbi tárgyalások során nekünk és a szakértőinknek igen komoly munícióul is szolgálhat.
A GMO újra meg újra elhangzik, mint valami fenyegetés, de meg kell mondjam, hogy a tárgyalóasztalnál nincs szó a GMO-ról, hiszen az Európai Bizottság nem kapott felhatalmazást ennek a kérdésnek a tárgyalására, egyszerűen nincs hatásköre erre. Nálunk pedig, mivel törvényben rögzített kérdésről van szó, itt nem kérdéses a kormányzat álláspontja. Tehát ebben, mivel nem folynak viták, azt gondolom, mi nyugodtak lehetünk, a GMO-t nem fenyegeti veszély, bár kétségtelen, hogy a TTIP vonatkozásában még csak talán valahol az elején tartunk egy valószínűleg még sok évig zajló tárgyalási folyamatnak, hiszen ne felejtsük el, hogy a 25 tervezett dossziéból egyelőre 14 készült el. Ezek az úgynevezett konszolidált anyagok, de a konszolidált anyag nem azt jelenti, hogy közös nevezőre jutott a két tárgyaló partner, csak annyit jelent, hogy mindenki rögzítette az álláspontját, tehát ezeken belül is még további viták várhatóak.
Szeretném megköszönni az előterjesztőnek, Schiffer András képviselő úrnak és a Magyar Országgyűlésnek, hogy ilyen mélységében tárgyalta ezt a kérdést, és segít nekünk a tárgyalóasztalnál a további magyar érdekek képviseletét jelentő munkánkban.
Azt azonban végül szeretném hangsúlyozni, hogy nem állhatunk fel a tárgyalóasztaltól, hiszen akkor feladjuk a magyar érdekek képviseletét. A magyar tárgyalódelegáció meglehetősen erőteljesen és következetesen képviseli a magyar érdekeket; nem is vagyunk ezzel mindig szimpatikusak, sőt egyáltalán nem vagyunk szimpatikusak Brüsszelben. De a tárgyalásokon ott kell lennünk, ez nagyon fontos ahhoz - ha egyáltalán létrejön a TTIP-megállapodás, hiszen az a legkritikusabb kérdés -, hogy az valóban számunkra előnyöket jelentsen, és ne hátrányokkal vagy éppen valamiféle, ahogy elhangzott, ilyen katasztrofális következményekkel szolgáljon. Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem