MESTERHÁZY ATTILA

Teljes szövegű keresés

MESTERHÁZY ATTILA
MESTERHÁZY ATTILA (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Valóban nagyon sok hasznos és érdekes észrevétel hangzott el a korábbi vita során is, én most néhány dologra szeretnék csak újra reflektálni vagy kiemelni.
Az államtitkár úr említette a nyilvánosság kérdését. Azt gondolom, helyes és jó dolog, hogy most itt a parlamentben beszélünk erről a kérdésről. Én arra biztattam már a múltkor is a kormány képviselőit, hogy ez a vita ne egy ilyen egyszeri vita legyen, tehát a nyilvánosságot itt a parlamentben is érdemes újabban és újabban megteremteni, hiszen ahogy az államtitkár úr is mondta, a szöveg még nincs kész, nagyon sok változás van benne. Vannak téves információk akár a sajtóban, akár bárhol máshol, és vannak meglepő információk is, hiszen nem is olyan rég jelentek meg olyan titkosnak szánt tárgyalási tematikák, összegzések a különböző tárgyalásokról, amelyek szerintem egészen új kontextusba helyezték ezeket az egyeztetéseket, és sajnos igazolták, beigazolták azokat a félelmeket, hogy itt bizony nagyon erősen nagycéges lobbik, érdekek érvényesülnek ahelyett, hogy valóban a kereskedelmi partnerek tárgyalnának egymással.
Tehát ebben a tekintetben egészen biztosan fontos a folyamatos tájékoztatás, a folyamatos nyilvánosság mind a kormányzati tárgyalási tematika szempontjából, mind pedig aztán a generális, általános egyeztetési folyamatról. Én akkor azt javasoltam, hogy adja magát, legalább három olyan bizottság van a parlamentben, ha nem is a plenáris ülésen akarunk ezzel foglalkozni, a Gazdasági bizottság, adott esetben a Külügyi bizottság, az EU-s bizottság, és még lehet természetesen az agráriummal foglalkozó bizottság is, ahol ezeket a kérdéseket érdemes napirendre tűzni.
A másik, ezt kérdezném az államtitkár úrtól. Korábban születtek vagy írtak a kormány felkérése alapján különböző hatástanulmányokat, ha jól emlékszem, talán a Tudományos Akadémia koordinálásában, és akkor azokkal kapcsolatban vita volt, hogy mennyire nyilvánosak, mennyire hozzáférhetőek. Ezt az új külügyi vezetés egyértelművé tette, de ilyen hatástanulmányok, elemzések, gondolom, akkor is kell hogy készüljenek, amikor megvan a végleges szöveg a tárgyalásokról, hiszen ezek azóta már nagyon sokat változtak, ön is említette a GMO kérdését és a vitarendezés mikéntjét, és biztos, hogy ez még tovább fog változni a következő hetekben, hónapokban. Egyáltalán nem mindegy, hogy az egészségügyi kérdésekben, a környezetvédelmi, munkajogi, élelmiszer-biztonsági kérdésekben milyen változásokat eszközölnek a tárgyalások során, vagy hogy adott esetben a magyar mezőgazdaságot, a kis- és középvállalkozói szektort, a gépipart, az autógyártást milyen formában érintik majd az újabb-újabb szövegjavaslatok.
Tehát magyarul azt kérdezem az államtitkár úrtól, és ha megteszi, hogy kitér rá egy pillanat erejéig majd a záróbeszédében, hogy a kormány készül-e arra, hogy újabb hatáselemzéseket kérjen majd a végleges szöveg alapján - remélem, nemcsak a Századvégtől, hanem más intézményektől is -, és hogy azoknak a nyilvánosságát majd legalább a kormány által tudja-e biztosítani.
A másik talán egy kicsit kritikai észrevétel, vagy biztos, hogy annak is minősíthető. Ha már a nyilvánosságról beszéltünk, ha már elfogadjuk azt, hogy az államtitkár úr azt mondta, hogy nagyon nehéz ebben ma egyértelmű álláspontot adni, hiszen nem látjuk még a pontos szöveget, ez mind igaz, de akkor azért azt érdemes lenne tisztázni, hogy ehhez az egész folyamathoz most a kormánynak milyen a hozzáállása. Szerintem az, amit a Külügyminisztérium mond, egy teljesen racionális hozzáállás, hogy nem lehet sarkos véleményt mondani, mert nem látjuk, hogy mi a végeredmény, amihez képest lehet döntéseket hozni, de nem így jár el minden kormánytag. Maga a miniszterelnök is mondott már igent is meg nemet is erre a TTIP nevezetű folyamatra; a legutóbb valamikor az AmChamnek egy ülésén az amerikai nagykövet boldogan jelentette be, hogy mennyire örül annak, hogy a magyar miniszterelnök támogatja ezt a folyamatot és ennek a megállapodásnak a létrejöttét. Aztán vagy előtte, vagy utána Lázár János petíciót írt alá arról, hogy mennyire nem kell ez Európának, és ha jól emlékszem, talán Rogán Antal is hasonlóképpen foglalt állást egypár hónappal ezelőtt.
Ezzel csak arra szeretnék utalni, hogy valószínűleg ezek a típusú miniszteri megszólalások vagy magának a miniszterelnöknek a kicsit kacskaringós álláspontja, véleménye nem segíti a tárgyalódelegációt Brüsszelben, tehát ebben az egyértelműség, vagy úgy mondanám, az óvatosság egészen biztosan indokolt, amit a Külügyminisztérium is oszt az ön előterjesztése vagy eddigi mondatai alapján.
Egyébként azokat a módosító indítványokat, amelyek beérkeztek az Európai ügyek bizottságától, ha jól emlékszem, három vagy négy módosító javaslat, mi a magunk részéről mindet tudjuk támogatni; pontosító vagy egy-egy kérdést jobban kibontó, és egy fontos kérdésben az ideiglenesség kapcsán, amiről az államtitkár úr is beszélt, egy kicsit talán precízebb megfogalmazást tartalmaz.
(19.30)
Mi a magunk részéről mind a módosító indítványokat, mind pedig magát a határozattervezetet is támogatni fogjuk az MSZP-frakció részéről. Én is hadd köszönjem meg Schiffer Andrásnak, hogy ebben a tekintetben ezt a vitát idehozta a javaslat kapcsán a Magyar Országgyűlésbe. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem