SZELÉNYI ZSUZSANNA
SZELÉNYI ZSUZSANNA
SZELÉNYI ZSUZSANNA (Független): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Nem először terjesztettük elő az isztambuli egyezmény ratifikációját a magyar parlamentben. Kicsit megtévesztő ez a cím, sokkal jobb lenne, ha nem egy idegen város nevét kellene hangoztatnunk, hanem arról beszélhetnénk, hogy a magyar parlament hogyan járul hozzá, hogyan erősíti meg azt, hogy az állam megvédje az állampolgárait az erőszaktól, egészen pontosan a nőket és a gyerekeket, azokat, akiket női mivoltuk miatt vagy a családon belül ér folyamatos és szisztematikus erőszak. Erről szól ugyanis az isztambuli egyezmény.
Az isztambuli egyezmény egy olyan nagyon előremutató nemzetközi egyezmény, aminek az a lényegi eleme, hogy az erőszak tűrhetetlen és nem fogadható el, ez az első számú alapelve, illetve az, hogy az erőszak elől az államnak kell megvédenie az állampolgárait. Az állam feladata az, hogy senkit se az utcán, se a munkahelyen, se a parlamentben, se az otthonában, se a sportcsarnokokban, se egyházi intézményekben, semmiféle láthatatlan, a nyilvánosság számára láthatatlan helyen senkit ne lehessen erőszaknak kitenni.
Magyarországon az európai számokkal ellentétben bár ugyanolyan jelentős a nők és a gyerekek kitettsége a családon belüli erőszakra és más, zárt helyeken lévő erőszakra, mint más országokban, viszont az az intézményrendszer, ami azt szolgálná, hogy ez ne történhessen meg velük, hogy elkerülhető legyen az erőszak, és büntetést kapjanak azok, szankcionálni lehessen azokat, akik bántalmaznak másokat, olyan gyenge ebben az országban, hogy Magyarországon ezért minden héten meghal egy nő. Az elmúlt három hétben is több ilyen eset történt, amelyek között még egy kisgyermek éhezéses halála is megtörtént.
Mindez nem lehetne, hogyha ez az ország azt a nemzetközileg is elismert protokollt már felállította volna, ami azt szolgálja, hogy legyen folyamatosan erőszakellenes kampány ebben az országban. Buszokon, metrókon, állami hivatalokban, orvosi rendelőkben, sportcsarnokokban, mindenhol erőszakellenes kampánynak kellene felhívnia a figyelmet arra, hogy nem kell eltűrni az erőszakot, és arra, hogy hova lehet fordulni segítségért, ha valaki mégis erőszaknak van kitéve.
Az erőszak lehet fizikai bántalmazás, lelki bántalmazás és szexuális erőszak. Ma Magyarországon egyre többet tudunk arról, hogy ez milyen széles körben elterjedt. Kampányolni kell és folyamatosan tudni, hiszen az erőszak titokban zajlik nagyon sokszor, a hatalomról szól az erőszak, arról szól, hogy azt teszek veled, amit akarok, és olyan helyzetekben a legjellemzőbb, amikor kiszolgáltatott állapotban vannak nők és gyerekek.
A második feladata az államnak a nők, a gyermekek és a családon belüli erőszak visszaszorítása érdekében az, hogy olyan védelmi intézményrendszert állítson föl, hogy ha valakit bántalmaznak, az tudjon hova menekülni. Én az elmúlt évben többször voltam olyan menedékotthonokban, melyek titkos helyeken vannak, és ahol mindenhol egy csomó nővel és a velük lévő gyerekekkel találkoztam. Nincs szívszorítóbb élmény annál, mint ezekkel az emberekkel beszélgetni, akik többnyire hosszú évek után, az éjszaka leple alatt egy újabb brutális bántalmazás elől menekülnek el, mindent hátrahagyva azért, hogy az életüket mentsék, hogy az egészségüket mentsék, olyan gyerekek és nők, akik évek óta otthoni terrorban élnek, amit senki nem vesz észre, mert a körülöttük lévő intézmények, hivatalok behunyják a szemüket.
Ha van intézményrendszer, akkor ez nem történhet meg, hanem a védőnő, az óvónő, a bíróság, a rendőrség, egy falusi elit ezeket észreveszi, tudja, és tudja, hogy mit kell tennie, mert ki van rá képezve, és azért, mert tudja, hogy mi a teendője. Ez minden különösebb nehézség nélkül megcsinálható, mert egy csomó más országban ez már megtörtént. Csak politikai szándék kérdése, hogy Magyarországon a magyar kormány akarja-e megvédelmezni a nőket és a gyerekeket a láthatatlan helyeken zajló erőszak ellen, vagy nem akarja.
Amikor önök szisztematikusan kéthavonta leszavazzák az isztambuli egyezmény ratifikációját, azt kell hogy gondoljam, hogy nincs erre politikai szándék ebben a kormányban, tehát a parlament feladata, hogy ezt létrehozzuk, és az önök együttműködésében bízom, ugyanis nem folyik a kormányban olyan tevékenység az elmúlt egy évben, ami ezt a ratifikációt megelőlegezné (Az elnök csenget.), és nincs költségvetési tervezés 2017-re ennek az intézményrendszernek a létrehozására. Három sor stadionszékből létre lehet hozni azt az intézményt, ami ahhoz kell, hogy ne haljon meg annyi nő erőszak következtében Magyarországon.
Nagyon bízom a támogatásukban, és remélem, hogy ez lesz az az alkalom, amikor végre ezt a javaslatot napirendre tűzi a parlament. Köszönöm szépen. (Dr. Schiffer András tapsol.)
