DR. BÁRÁNDY GERGELY,

Teljes szövegű keresés

DR. BÁRÁNDY GERGELY,
DR. BÁRÁNDY GERGELY, a Törvényalkotási bizottság kisebbségi véleményének ismertetője: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Asszony! Érdeklődéssel hallgattam Salacz képviselőtársam beszámolóját a bizottsági ülésről, már csak azért is, mert amiket ő elmondott, olyanokról nem volt szó a bizottsági ülésen. Tehát többségi véleményként talán azt kellene ismertetni, amiről szó van, nem pedig a saját véleményét, vagy valószínűleg valaki olyan írta neki ezt a felszólalást, akinek fogalma sincsen arról, hogy a bizottsági ülésen mi hangzott el, ugyanis brókerbotrányról és társairól szó sem esett egyetlenegy sem.
Szó eshetett volna persze a fideszes brókerbotrányról, a Quaestor-ügyről, amikor a Magyar Nemzeti Bank például és a bankfelügyelet nem látta el megfelelően a dolgát, és még hasonló témákról, de, Salacz képviselőtársam, ilyen nem volt.
Ami viszont volt és amiről szó esett, az alapvetően nem a törvény tartalma, hanem a törvénynek, ha úgy tetszik, a kidolgozottsága, a kodifikációs színvonala volt. Azt kifogásolták a kisebbségi véleményt megfogalmazó ellenzéki képviselők elsősorban, hogy a törvényt olyan színvonalon nyújtotta be az előterjesztő miniszter, hogy a Törvényalkotási bizottságnak - amit ilyen elegánsan fogalmazott Salacz képviselő úr, hogy csak néhány ilyen technikai pontosítást kellett javítani - egy elég vaskos módosító javaslatot kellett előterjesztenie a bizottság titkárságának azért, hogy egyébként el lehessen egyáltalán fogadni ezt a törvényt. Csak olyan apróságok nem voltak benne, mint például a hatályba léptető rendelkezés. Tudom, hogy ez egy jogtechnikai történet Salacz képviselő úr szerint, de azt gondolom, hogy mégis egy törvénynél nem baj, ha ez szerepel a törvényjavaslatban. Az sem baj, ha nem hemzseg a helyesírási hibáktól. Az sem baj, ha nem hemzseg a kodifikációs hibáktól. Államtitkár asszony az ülésen elmondta, hogy ez több minisztérium kiváló eredménye. Én azt tudom erre mondani, hogy az sem jó, ha a Nemzetgazdasági Minisztérium ilyen színvonalon terjeszt be egy törvényt, az viszont egyenesen tragikus, hogyha az Igazságügyi Minisztérium véleményezte ezt a javaslatot, és továbbengedte ilyen módon.
Ezt hangoztattuk mint a kisebbségi vélemény megfogalmazói, és azt, hogy nagyon üdvös lenne, ha a Törvényalkotási bizottság titkárságát nem kényszerítenék arra, hogy gyakorlatilag olyan dolgokat hozzon helyre, amik szinte helyrehozhatatlanok. Bár, ahogy talán jómagam fogalmaztam, az ilyen színvonalú törvények javításában az elmúlt időszakban igen nagy gyakorlatra sikerült szert tennie a Törvényalkotási bizottság titkárságának.
Más egyébként nem hangzott el a bizottsági ülésen. Tehát a jogalkotás színvonaláról volt szó, és azt tudom mondani ma is, most is - mint egyébként a kisebbségi véleményt képviselő egyik bizottsági tag -, hogy én azt a plenáris ülésen is kérném a kormánytól, hogy ilyen színvonalú törvényjavaslatokat legyenek szívesek nem benyújtani. Van egy elvárható minimum. Amikor a javítások majdnem akkora vagy annál nagyobb terjedelmet tesznek ki, mint maga a törvényjavaslat, akkor azt gondolom, hogy az felháborítónak is nevezhető egészen nyugodtan.
Tisztelt Képviselőtársaim! Még egyszer mondom, mivel más nem hangzott el a bizottsági ülésen, ezért az egyéb kritikai észrevételeket majd Szakács László képviselőtársam fogja elmondani, már ami a szakmai észrevételeket illeti.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem