DR. MENGYI ROLAND

Teljes szövegű keresés

DR. MENGYI ROLAND
DR. MENGYI ROLAND (Fidesz): Köszönöm a szót. Tényleg csak egy gyors reagálás vagy az ellenzéki pártok pontosítása, az elmondottak pontosítása kedvéért. Tehát minden tiszteletem a vidéki szövetkezeti hitelintézeteké és az ott dolgozóké, valamint azé a munkáé, amit ott folytatnak a helyben élők hitelezése, betétgyűjtése kapcsán. Éppen ezért én nem azt mondtam, amire ön visszaemlékezett. Én azt mondtam, hogy a széttöredezettség miatt nem tudott úgy piaci tényezővé válni, ahogy egyébként a bankszektor versenyhelyzetében ezt megtehette vagy megteheti most, hogy integrálódott.
Másrészről azt is mondtam, hogy az új integrációs átalakítás következménye volt 2013-ban, hogy sikerült megtisztítani a felelőtlenül gazdálkodó takarékszövetkezetektől, és ezt nem kérdőjelezheti meg ön sem, mert a kettő így függ össze. Tehát nem az történt, amit ön mondott.
Másrészt szintén a pontosítás kedvéért. A Matolcsy György által vezetett jegybank nem okozta, hanem éppen hogy észrevette a Quaestor-botrányt, és intézkedett, tehát az idősíkokkal van problémája mindkét ellenzéki pártnak; valamint a devizahiteleseket nem betaszította a nehézségbe, hanem éppen próbálta a Fidesz-kormány kimenteni és eredménnyel kimenteni őket innen. Nyilván politikai vita, ahogy önök szoktak fogalmazni, védik a védhetetlent, hogy nekünk ezeket a lépéseket önök helyett kellett megtennünk, és sikeresen tettük, de a mai javaslat nem erről szól. Ez arról szól, hogy volt egy sikeresnek mondható, számok által alátámasztott, eredményes, piaci tényezővé alakított integrációs modell, amelyet le kell zárni, és úgy kell lezárni, hogy még biztonságosabb legyen, és még nagyobb, illetve még erősebb legyen a felügyeleti rendszer, amely efelett gondoskodik. Köszönöm szépen.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem