NYITRAI ZSOLT

Teljes szövegű keresés

NYITRAI ZSOLT
NYITRAI ZSOLT (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Asszony! Kétperces felszólalásomban az MSZP képviselőcsoportjának felszólására kívánok reagálni, aki előadta itt a Házban a javaslattal kapcsolatos összeesküvés-elméletét. Azt kell mondanom, nincs ebben igaza, bár eléggé színes a fantáziája.
Az előttünk fekvő módosítás a szövetkezeti hitelintézetek integrációjával kapcsolatos, amely egy nagyon fontos folyamat, és amelynek része ez a mostani szabályozás. A fő cél nyilvánvalóan a transzparencia, az, hogy nagyobb mandátuma legyen a felügyeletnek az ellenőrzéssel. Nyilvánvalóan fontos ez, de elhiszem, hogy az önök időszakában nem volt fontos, hiszen ekkor került a magyarok nagy része a devizahiteles csapdába. Tehát az átláthatóság, ami fontos, a versenysemleges működés, valamint az, hogy a hitelezést összességében minél dinamikusabban elő tudjuk mozdítani. Azt gondolom, ezt szolgálja elsősorban ez a mostani módosítás. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a kormánypártok padsoraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem