DR. RÉTVÁRI BENCE,

Teljes szövegű keresés

DR. RÉTVÁRI BENCE,
DR. RÉTVÁRI BENCE, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselő Asszony! Tisztelt Ház! Én is természetesen csatlakoznék önhöz, és azt hiszem, mindenkit innen a parlamentből is tisztelet illet, aki a családok számára a legfontosabbat, a gyermek nevelését, oktatását végzi 8-12 éven keresztül. Azt hiszem, nagyon fontos missziót, küldetést végeznek, ezért is illeti őket különös tisztelet mind a családok, mind az állam részéről.
Azért is fontos, hogy a képviselő asszony is a tartalmi kérdésekre igyekezett rátérni, hiszen az a szervezetrendszeri átalakítás, ami zajlott, zajlik a köznevelés rendszerében, mind csak előkészítő lépés, egy másodlagos lépés ahhoz, azt kell hogy mondjam, hogy az a tartalmi többlet, az a tartalmi megújulás megtörténhessen, amire igazából nyilván minden időszakban, időről időre a köznevelés rendszerének szüksége van. Nem azért foglalkozunk a köznevelés formális kérdéseivel, mert az lenne az öncél, hanem azért, mert olyan rendszert szeretnénk teremteni, amelyben a tartalmi tanulásnak, a fejlődésnek, az erkölcsi és tudásbeli fejlődésnek egyaránt megteremtjük az egyenlő feltételeit, egyenlő lehetőségeit kistelepülésen, nagytelepülésen, Kelet-Magyarországon, Nyugat-Magyarországon, a fővárosban és vidéken egyaránt.
Az a célunk, hogy ne érezze senki magát magára hagyottnak, ne érezze magát senki cserbenhagyottnak vagy nehéz helyzetben lévőnek akkor, amikor adott esetben egy nehezebb területen, egy nehezebb környéken lévő iskolában tanít, ugyanazt a támogatást kapja meg az államtól, mint ha egy jobb környéken tanítana. És egy diák is ne érezze magát cserbenhagyottnak, hogy az egyik helyen megtalálja a tanárát tanórán kívül is, és segít neki a felkészülésben, akár a tehetséggondozás terén, akár a felzárkózás területén, akár korrepetálni akarják, akár tanulmányi versenyre felkészíteni, hanem minden iskolában megtalálja azt a tanárt, aki neki a segítségére lehet.
Ezért fontos az az állami garancia, amelyik kiszámítható feltételeket teremt minden iskolában. Nyilván vannak olyan iskolák, amelyek jobb környéken helyezkednek el, és a korábbiakban sem volt gond azzal, hogy az egyik tanévről a másik tanévre hogyan tudják az anyagi fedezetet megteremteni, de bizony voltak az országnak olyan részei, ahol ez igenis problémát jelentett. Ezért a minőségjavítás szempontjából ez a fajta állami felelősségvállalás, háttérből való garanciavállalás nagyon fontos, de ez csak a tartalmi megújulásnak, a tartalmi fejlődésnek jelentheti az előkészítését, enélkül viszont a tartalmi fejlődés sem valósítható meg.
Fontos eredményei voltak az elmúlt időszakban a köznevelési kerekasztalnak, ahol ezeket a témákat mind megvitattuk. Elég az új Nemzeti alaptanterv koncepciója elfogadásának határidejére gondolni, ami 2016. december 31., majd az új NAT elfogadása jövő év, 2017. december 31. Már idén augusztusra megjelennek új tantárgyi tanmenetjavaslatok, akár a magyar nyelv és irodalom, akár a matematika terén, a társadalmi vagy természeti műveltség területe kapcsán, amelyek ajánlások lesznek, és segítik a tanárok munkáját.
Az intézményfenntartás új rendszere, amely szintén a ma és a jövő héten elfogadandó törvényjavaslat nyomán megszülethet, egyfajta keretgazdálkodást biztosít az iskoláknak bővülő munkáltatói jogokkal, hiszen a kinevezés és a felmentés kivételével a munkáltatói jogok az iskolánál, az iskolaigazgatónál lehetnek. Bővül az intézményi vezetőknek mind a gazdálkodási, mind a szakmai önállósága, nem sértve ezzel természetesen azt, hogy ha bárki bármelyik iskolából bármelyik iskolába viszi át a gyermekét, ne legyenek olyan nagymértékű különbségek iskola és iskola között, mint amelyek 2010-ben voltak. A mi célunk az, hogy a nehezebb helyzetű iskolákban is javuljon a minőség. Ez persze minden esetben csak akkor várható el, ha többletforrásokat is rak hozzá a kormányzat. A pedagógusbéremelésen kívüli többletforrás az idei évi költségvetésben, pontosan a működtetés, az üzemeltetés feladataihoz 91,5 milliárd forint, a jövő évben pedig még magasabb összeg, 105,6 milliárd forint, ha az idei év alapjavaslatát vesszük bázisnak.
Igyekeztünk a hét évnél kevesebb hátralévő szolgálati idővel rendelkező pedagógusok helyzetét is biztosabbá tenni, akik hét éven belül nyugdíjba vonulnak. Az ő esetükben is a pedagógus II. fokozatba kerülés és az ezzel járó 28-31 ezer forintos fizetésnövekedés garantálttá vált, illetőleg az ideiglenes pedagógus II. fokozatban lévők is pedagógus II. fokozatba kerültek. Kiszámíthatóbbá tettük a nyugdíjazással kapcsolatos szabályokat is, pontosan azért, hogy a diákok év közbeni rendje ne akadjon meg. Ahogy említettem, fontos, hogy a pedagógusbéremelésen belül, ami 38,4 milliárd forint lesz a jövő évben, 14 milliárd forint kifejezetten a minőségi munkavégzés céljait szolgálja.
Azt hiszem, ha ezeket a változásokat az ellenzéki oldalról is támogatnák, az jól lenne, de ha nem, akkor kormányoldalról igyekszünk kiszámíthatóvá tenni a minőségi munkavégzés kereteit, ami a gyermekek érdekét szolgálja. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem