MAGYAR LEVENTE

Teljes szövegű keresés

MAGYAR LEVENTE
MAGYAR LEVENTE külgazdasági és külügyminisztériumi államtitkár: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Abban a kérdésben feltétlenül egyetértek a képviselő úrral, hogy elementáris szövetségi és tagállami érdekünk Magyarország védelmi képességeinek jelentős ütemű és mértékű folyamatos fejlesztése. Törekszünk NATO-vállalásaink teljesítésére, illetve egészen pontos ütemtervvel rendelkezünk arra nézve, hogy ezt milyen ütemezéssel, milyen időtávon tudjuk elérni.
Tisztelt Képviselő Úr! Kétségtelen, hogy a NATO stratégiai kihívásokkal néz szembe, ezek a stratégiai kihívások több irányból is érkeznek, és ebben az értelemben Varsó és a szolidaritás fogalma számunkra teljes mértékben egybecseng. A közelgő csúcstalálkozótól is a szövetségesi szolidaritás és a transzatlanti közösség kohéziójának megerősítését várjuk, a szövetségi egység fenntartása érdekében pedig egy földrajzilag kiegyensúlyozott és átfogó Kelet- és Dél-megközelítést várunk és támogatunk.
Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Országgyűlés! Ennek értelmében a magyar kormány öt pontban határozta meg azokat a lépéseket, amelyeket a következő években teljesítenünk kell annak érdekében, hogy ezeket a stratégiai kihívásokat a NATO részeként eredményesen és hatékonyan meg tudjuk válaszolni.
Először is, tisztelt képviselő úr, döntés született arról, hogy a 2022-ig érvényes GDP-arányos védelmi költségvetés-növelés időszakát kiterjesztjük a 2023-2026-os időszakra, így a következő tíz év alatt egészen érdemben megközelítjük azt a 2 százalékos NATO-előírást, amelyet nagy erőfeszítések árán teljesíteni fogunk belátható időn belül.
Tisztelt Képviselő Úr! A tavalyi évben elláttuk a balti légtér védelmét, és mivel megértéssel viszonyulunk a keleti NATO-szövetségeseink, a balti államok biztonsági igényeihez, fenn fogjuk tartani katonai jelenlétünket, támogatásunkat a balti államok tekintetében.
Döntés született arról, hogy egy századnyi magyar erő 2017-ben telepítésre kerül a Baltikumban, V4-keretben, egészen konkrét egyeztetéseket folytattunk már V4-es partnereinkkel ennek a katonai jelenlétnek a konkrétumairól. Ez a 2. számú fontos stratégiai döntés, amit a kormány meghozott a NATO-képességeink fejlesztése és szövetségesi szolidaritásunk vonatkozásában.
Képviselő úr, a déli kihívások vonatkozásában a NATO védelmiképesség-fejlesztési programja keretében hazánk kész képzést nyújtani Jordániának, jordán tiszteket fognak magyar szakemberek, tűzszerész szakemberek kiképezni. Jelenleg vita van arról, hogy a NATO vállaljon-e formális szerepet az ISIL elleni küzdelemben, ugyanakkor kiemelendő, hogy hazánk átlagon felül teljesít e vonatkozásban is - 150 katonával vagyunk jelen Kurdisztánban, és kivesszük aktívan a részünket az ISIL Daesh barbár terroristái elleni küzdelemből.
A kormány legutóbbi döntése alapján hazánk 2016 után is fenntartja katonai jelenlétét a NATO afganisztáni missziójában, valamint a 2018-2020 közötti időszakra is meghosszabbítjuk az évi félmillió dolláros hozzájárulásunkat az afgán biztonsági erők fejlesztése tekintetében.
A NATO-csúcsot megelőzően a magyar kül- és biztonságpolitika egyik kiemelt jelentőségű eseménye lesz Montenegró NATO-csatlakozási jegyzőkönyvének ratifikálása, ahogyan a képviselő úr is erre kitért. A nyugat-balkáni államok euroatlanti integrációja továbbra is a magyar külpolitika egyik legfontosabb törekvése, nemcsak Montenegró, hanem a későbbiekben a többi soron következő ország, különösképpen Macedónia is teljes magyar támogatásban részesül ezen törekvései vonatkozásában.
Tisztelt Képviselő Úr! Szeretném arról is tájékoztatni, hogy döntés született egy jelentős képességfejlesztési programról, aminek keretében helikopterek felújítására fog sor kerülni a közeljövőben. Ezzel is Magyarország érdemben növeli azon képességét, hogy hozzájáruljon a NATO kollektív biztonsági doktrínájának a magyar alátámasztásához.
Tisztelt Képviselő Úr! Mindezekből kitűnik, hogy Magyarország továbbra is elkötelezetten törekszik NATO-vállalásainak teljesítésére, felismerve azokat a biztonsági kihívásokat, amelyek több irányból is érik Európát, illetve a NATO-szövetséget. A jövőben is mindent megteszünk annak érdekében, hogy szövetségeseink körében kétség se legyen afelől, hogy Magyarország kiszámítható, hosszú távú és stabil partnere minden szövetségesének a NATO keretében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), és ennek megerősítését várjuk a varsói csúcstól a többi tagállam vonatkozásában is.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a kormánypártok soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem