SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Elsőként is, ha meg tetszenek engedni, akkor Hoffman Rózsa képviselőtársunk szavaira reagálnék nagyon röviden. Édesanyámnak megígértem, hogy mindig tisztelettel leszek képviselőtársam iránt, mert azt mondta édesanyám, hogy a legjobb könyveket a képviselőtársunk írta, ezért nem szeretnék tiszteletlen lenni. Ugyanakkor nyilvánvalóan az a kritika, amivel az ellenzéket illette, hogy hogyan hallgatja meg a miniszter úr felvezetőjét, azért a részünkről egy kicsit adhat viszontkritikára okot, mert azzal, amit miniszter úr elmondott, nem jó egy tető alatt lenni, amiket állít és amilyen következtetéseket levon. Tehát jobb az, ha nem egy fedél alatt vagyunk, amikor a siker- és hurráoptimista gondolatokat mondja a költségvetésről és a költségvetés teljesítéséről.
A másik, amire felhívom képviselőtársam figyelmét: nem tudom, a KDNP frakcióirodájában hogy van, de bizonyára tudja, hogy a legtöbb frakcióban van televízió, és lehet nézni a közvetítést és lehet hallani, hogy mi történik. (Moraj a Fidesz soraiban.) Igaz, hogy az országban ezt sehol másutt nem nagyon lehet megcsinálni, mert az önök kormányzása alatt ez a közszolgálati tévékben le lett tiltva. Nyilvánvalóan a képviselői munkájuknak egy valamilyenfajta visszajelzése ez.
Köszönöm Pócs képviselőtársamnak a közbeszólásokat. Nem tudom, hogy az ESZOSZ-szal hogy áll, meg a feljelentésekkel, a címére bejelentett kft.-kel, szerintem azzal kellene foglalkoznia.
De folytatom a felszólalást. Még egy dolog, ami nagyon-nagyon fontos, ha költségvetésről beszélünk. Elmondta képviselőtársam, hogy a pártjából adódóan mindig kétezer évre tekintenek vissza. Én ezt azért tartom egy picit bakinak, mert ha egy évre tekintenének előre vagy megpróbálnának 5-10 évre előretekinteni, akkor lehet, hogy néhány dologban stratégiailag más irányt választanának, mint így jelen pillanatban, ahogy a költségvetésben van. Mondok erre konkrét példákat, ha megengedik, mert van néhány olyan feladat, amelyeknek a hiányát látom. Nem akartam én kritizálni azt, hogy mi van benne, inkább arról akartam beszélni, hogy mi nincs benne, ami nekem nagyon-nagyon fáj.
Lehet, hogy államtitkár úr tudja, hová lett eldugva az a 240 milliárd, amit a termőföld-pri-vatizációból terveztek bevenni, de én nem találtam meg sehol a költségvetésben, ellenben találtam egy sort, hogy 2 milliárdot akarnak a földalapból földvásárlásra szánni, és 10 milliárdot ipari parkok területére. Viszont nem tudjuk, hogy mi lesz azzal a 240 milliárddal, amit a termőföld-privatizáció kapcsán bevételként az FM kommunikált. Erre nyilvánvalóan kíváncsiak lennénk, hiszen az Alkotmánybíróság konkrétan döntött arról, hogy az NFA-törvény 15. §-ának megfelelően lehet csak felhasználni, ami leszűkíti a lehetőségeket arra, hogy csak a kis- és közepes gazdálkodók, valamint a családi gazdaságok megerősítésére lehet fordítani ezt a forrást. Az ezzel kapcsolatos bevételeket nem látom az FM költségvetési soraiban. Érdeklődéssel várom, hogy mi lett vagy mi lesz ezzel a pénzzel, mert nem jelenik meg sehol.
A másik, amire szeretném felhívni a figyelmet: habár nemegyszer kritizálom az FM-et, most kifejezetten mellettük kívánok szólni, vagy az is lehet, hogy a Miniszterelnökség mellett, ugyanis talán többüknek a fülébe jutott már a hír, hogy a közelmúltban, az elmúlt egy hétben történt meg az eredményhirdetése a nemzeti agrár-környezetgazdálkodási programoknak. Mint kiderült, alapvetően arról van szó, hogy beérkezett 452 milliárdnyi igény, és a teljes ciklusra a Miniszterelnökség 150 milliárdot irányzott elő, habár az EU-s források lehetővé tették volna, hogy 300 milliárdig felmenjenek. Jelen pillanatban egy rettenetesen rossz és szakmailag teljes mértékben támadható döntés született, hiszen nagyon-nagyon sok szántó van a kedvezményezettek között, nagyon sok ezer hektár fölötti nagygazda belekerült, miközben jó néhány esetben ugyanezen döntések során teljes mértékben kiszorultak azok a klasszikus célterületek, mint például a túzokvédelmi gyepek fenntartása, de Békés megyében is konkrétan látunk olyan területeket, ahol védett területek teljes mértékben a zonálisba nem tartoztak bele. Egyértelműen kevésnek tűnik ez a forrás, pedig lenne lehetőség arra, hogy erre akár a költségvetésből, akár más forrásokból az ehhez szükséges önerő biztosításával biztosítsanak hátteret. Véleményem szerint erre igen nagy szükség lenne.
Hadd hívjam fel a figyelmet arra, amiről szintén azt gondolom, hogy az FM-mel egy gyékényen vagyunk jelen pillanatban, ez pedig az öntözés támogatásának a hiánya. Megint nem látom azt, hogy a korábbi évek ígéreteinek megfelelően érdemben lenne erre forrás. Elmondhatjuk azt, hogy nagyon-nagyon romlik a helyzet Magyarországon, ha a világátlagot nézzük, úgy is, de az EU-s átlaghoz képest is nagyon-nagyon rossz öntözési területekkel rendelkezünk. Azt hiszem, hogy az EU-s átlag 8,7 százaléka a mezőgazdasági területeknek, a magyar pedig 1,4 százalék, ami azt jelenti, hogy jelen pillanatban lassan már a 100 ezer hektárt sem éri el az öntözött területek mennyisége, ami 1975-ben több mint 450 ezer hektár volt. Hagyján, hogy akkor 450 ezer hektár volt, de az akkori tendencia alapján azt gondolták, hogy 2000-re ez 830 ezer hektár lesz, és ezzel szemben jelenik meg most az, hogy 100 ezer hektáros nagyságrendnél tartunk, holott 200 ezer hektáron minden további nélkül lehetne öntözni, ha megfelelő hátteret biztosítanának hozzá, illetve 317 ezer hektárra az infrastruktúra is meglenne hozzá, hogy lehessen ezt biztosítani.
Ennek a megvalósítása nem fog úgy menni, ha pénzt nem tesz hozzá senki, hanem az FM évről évre mindig csak arról beszél, hogy ez fontos lenne. Erre érdemi költségvetési forrásokat kell biztosítani, EU-s forrásokból nem látjuk ennek a financiális hátterét, ebből adódóan, ha a kormány komolyan gondolja, hogy a mezőgazdaság versenyképességére forrásokat akar fordítani, akkor megkerülhetetlen, hogy ebben most már érdemi előrelépés történjen. Abban bízom, hogy az FM vezetői részéről esetleg támogatnak egy ilyen irányú módosítást, hiszen az ágazati céljaikat egyértelműen segítené egy ilyen intézkedés.
S ha már a víznél és a vízügyi infrastruktúránál tartunk, akkor arról is érdemes szót ejteni, hogy amióta a Belügyminisztériumhoz került a vízgazdálkodási ágazat, azóta gyakorlatilag nem nagyon lehet vízgazdálkodásról beszélni, mert nincs vízgazdálkodás. Azóta van katasztrófavédelem, és azt lehet mondani, hogy ez nagyjából úgy valósul meg, mint amit korábban egy oktatási példában használtam, hogy ha egy vulkánt bedugnak egy betondugóval, akkor lehet arról beszélni, hogy az biztonságos, egészen addig, amíg nem akar kitörni a vulkán. Jelenleg ilyen a vízügyi rendszerünk: évről évre fordítanak rá forrásokat, és amíg nincs nagy víz, addig ezzel nincs probléma, de ha egyszer jön a nagy víz, ez teljesen alkalmatlan arra, hogy árvízi biztonságot teremtsen Magyarországon. Ezt források nélkül hagyni nagyon nagy felelőtlenség, és nyilvánvalóan nem lesz jobb majd egy haváriahelyzetben erre 100 milliárdos nagyságrendet fordítani, mint most preventív szemlélettel érdemben megfontolni azt, hogy ebben előrelépés történjen.
Valószínűleg önök is tudják, de felhívom a figyelmüket arra, hogy az ország területére megközelítőleg 112 milliárd köbméter víz érkezik be, és 117 milliárd hagyja el Magyarország területét. Ez azt jelenti, hogy nemhogy nem gazdálkodunk a vízzel, nemhogy nem próbáljuk megtartani a vízkészletünket és azt a lehető legjobban a természeti erőforrásaink hatékonyabb használatára fordítani, hanem az árvízi védekezés az 1800-as évek közepétől megörökölt rendszerben kifejezetten a lefolyást segíti, azt, hogy a leggyorsabban elmenjenek ezek a vizek. Az, hogy megvalósuljanak a holtág-rehabilitációk, az, hogy a lehető legnagyobb mértékben megpróbáljuk betárolni a vízkészletet, az, hogy a Vásárhelyi-terv továbbfejlesztését végre érdemben előremozdítsuk, nem fog menni anélkül, ha nem szánunk rá nemzeti forrásokat.
Nemcsak a klímaváltozásból, de Magyarország egyéb éghajlati tényezőiből is stratégiailag egyre inkább az látszódik, hogy az elmúlt száz évben az átlaghőmérséklet növekedett, a csapadék viszont csökkent. Ennek megfelelően, ha az élelmiszer-termelési kapacitásunkat alapvetően nemzetbiztonsági kérdésként kezeljük és meg kívánjuk tartani, akkor ehhez érdemi ráfordításokat kell tenni, és ez nem megy szakszerű, jó, fenntartható vízgazdálkodás nélkül. Erre sajnos semmilyen forrást nem látunk a költségvetésben, nincs érdemi lehetősége annak, hogy az eredeti ütemezés szerint befejezzék a VTT összes tározóját, nem látszik az, hogy a Duna mentén lenne terv a Duna-Tisza köze vízhiányproblémáinak a kezelésére, nem látszódik az, hogy a holtág-re-ha-bi-litációkra lenne pénz, ennek megfelelően ez a terület megint csak komoly hátrányt szenved el, ami hosszú távon biztosan nem jó a magyar vidéknek. Erre is javasolnék érdemi forrásokat átcsoportosítani.
Ha már az öntözésen és a vízgazdálkodáson túl vagyunk, akkor - miután ezek alapvetően a vidéki foglalkoztatással vannak összefüggésben - beszélni kell a mezőgazdaságon és az agráriumon túli vidéki infrastruktúráról. Nemrégen volt lehetőségem megkérdezni Seszták miniszter urat, hogy hogyan alakultak azok a bevételek, amelyek a magyar adófizetők üzemanyag-vásárlása során keletkezett jövedéki adójából jönnek be, és ezzel párhuzamosan hogyan alakulnak a közúthálózat üzemeltetésével kapcsolatos bevételek. Mint Seszták miniszter úr válaszából kiderült, csak az elmúlt öt évben megközelítőleg 2617 milliárd forintot szedtünk be, ezzel szemben összesen 763 milliárdot és 297 milliárdot, tehát nem teljesen 1000 milliárdot fordítottunk közútfenntartásra és közúthálózat-fejlesztésre. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt évekre visszatekintve az egyharmadát fordítjuk arra, hogy a vidéki útjaink járhatók maradjanak.
Azért szeretném felhívni a kormány figyelmét erre a problémára, mert az a központosító törekvés, ami minden tekintetben érződik a kormány munkáján - legyen az az egészségügyi ellátásokhoz való hozzáférés, legyen az a közigazgatáshoz való hozzáférés, vagy akár csak a kulturális élethez való hozzáférés lehetősége -, egyre inkább igényli a vidéki népességtől az utazást. Mivel iskolák bezárásával és egy halom közintézmény bezárásával a közszolgáltatásokat lassan már csak a nagyobb városokban lehet elérni, vagy sokszor csak megyeszékhelyeken vagy megyei jogú városokban, alapvető feltétel lenne az, hogy a három-négy számjegyű utak felújítására érdemi források legyenek.
A Magyar Közút Kht. véleménye alapján 600 milliárd hiányzik ahhoz, hogy a közúthálózatunk több mint 50 százalékát kitevő „kifejezetten rossz” minősítésen változtatni lehessen. Erre nem lehet azt mondani, hogy nem fontos, alapvetően lassan már a munkába járásnak is alapfeltétele lesz a közlekedés. Hiszen az elhibázott vidékpolitika egyik eredménye az, hogy a kis falvakban megszűnik a foglalkoztatás. Az a nagybirtok-politika, amit folytatnak, az a birtokkoncentrációs politika, amit megvalósítanak, még inkább az agrárfoglalkoztatást is elveszi a falvaktól. Tehát még inkább arra van szükség, hogy napi ingázással kelljen embereknek dolgozni. Ezt úgy megvalósítani, hogy töredékét fordítja a kormány arra a közútfenntartásra, amit egyébként ebből a forrásból beszed, nyilvánvalóan szerintem fenntarthatatlan.
(16.00)
És ha már ott tartottunk, hogy vidéki infrastruktúra, akkor nyilvánvalóan az is fontos dolog, amiről itt már korábban szó esett, hiszen, ha megengedi Hoffmann Rózsa képviselőtársam, nagyon sok esetben teljesen más információkat kapunk. Ami lehet, hogy azért van, mert láttam, hogy Magyar Hírlapot olvas, én meg mást. De alapvetően a vidéki önkormányzatok finanszírozása rettenetesen rossz helyzetbe került. Nagyon-nagyon kevés saját feladatot tudnak ellátni, nincsenek meg a lehetőségeik a kisebb településeknek arra, hogy bármi érdemi fejlesztést valósítsanak meg. Minden azon múlik most a kistelepüléseken, hogy az adott kormánypárti képviselővel milyen kapcsolatban vannak, tudnak-e európai uniós forrásból pályázathoz jutni, és valamit tenni a települések érdekében. Az önkormányzatiság alapvető eszméjét, amit az Európai Unió önkormányzatokról szóló chartájában olvashatunk, elvesszük a kezükből, ha nem hagyunk hozzá alapvető feltételeket, hogy el tudjanak látni a helyi közösség számára fontos fejlesztéseket. Ebből adódóan, véleményem szerint, és azért kérem nagy tisztelettel az önök támogatását ehhez, mert ugye önök egyéni képviselőként vannak szinte minden magyar régióban jelen, ahol ezek a kistelepülések sínylődnek, nagyon fontos lenne, hogy ide érdemi források kerüljenek.
Örömmel jelentem be, hogy ismét van egy olyan kormánypárti indítvány, amit tudunk támogatni vagy örömmel támogatom. Boldog István képviselőtársunk nyújtotta be a kistelepülési polgármesterek fizetéséről szóló jogszabály-módosító javaslatot. Azzal a pici szépséghibával, hogy ismét, eredetileg az volt a javaslatban, hogy ezt csak önerőből lehessen megcsinálni az önkormányzatoknak, de amennyiben a kormánypárti törekvés meglesz arra, hogy központi költségvetési forrás legyen ezek rendezésére, biztosíthatom önöket, hogy ehhez a támogatásunk meglesz. Mindössze azt kérjük, hogy azt az áldatlan állapotot, amilyen helyzetbe sodortunk kistelepülési vezetőket, forrásbiztosítással és a jogszabályi környezet biztosításával próbáljuk meg a lehető legszélesebb körben megváltoztatni.
És még mindig a kistelepüléseknél tartok. Ugyanis a mai délelőtt folyamán volt szerencsém pert nyerni ismét az MVH-val szemben, és ki kell adnia a játszótérbotrány adatait, hogy melyik volt az a 145 önkormányzat, amelyektől visszaélés miatt az Európai Unió csalásellenes hivatala visszafizetést követelt, amit önök közpénzből biztosítottak is, hogy ez megvalósuljon. De épp az a baj ezzel az egész lopási történettel, hogy a vidéki kistérségek lettek ennek a vesztesei. Hiszen valakik ellopták azt a pénzt, amit arra lehetett volna fordítani, hogy szabadidős programokra, mozgáskultúra-fejlesztő parkok létrehozására lehessen fordítani egyszer az életben egy ilyen kistelepülésnek. Azt valaki ellopta. A pluszpénzt, amit a kormány adott, vissza kellett adni az EU-nak, tehát az a pénz elment, a kistelepülések meg ott vannak úgy, hogy nincs semmijük, csak néhány korhadozó fenyődarabjuk, amit jó drágán leszámláztak.
Ennek megfelelően, csatlakozva Szilágyi képviselőtársamhoz, az lenne a kifejezett kérésem, hogy a közösségi sportra, a közösségi mozgásterekre, mozgáskultúra-fejlesztő játszóparkokra a lehető legnagyobb mértékben próbáljanak fordítani forrásokat, mert mindannak a pótlására, ami itt az elmúlt években elmaradt ezeken a kistelepüléseken, mindenképpen nagy szükség lenne.
Egy huszárvágással ezzel át is kanyarodnék egy másik területre, a környezetvédelem irányába. Hiszen a folyamatos vesztese a Fidesz-KDNP kormányzásának az elmúlt években egyértelműen a környezetvédelem volt. Nem pusztán arról van szó, hogy hogyan tették tönkre az intézményrendszert, de egyre több esetben látszódik az, hogy a megmaradt intézményrendszer is nagyon-nagyon sok kérdést vet fel, hiszen a mostani átalakulás, az OKTVF megszűnése, a járási hivatali és kormányhivatali megosztása a kétszintű közigazgatásnak alapvetően feltételezi azt, hogy akkor minden járásban alapvetően környezetvédelmi szakemberek fognak dolgozni. Erre viszont semmilyen forrás nem látszódik.
Jelen pillanatban a költségvetésben az OKTVF megszűnése be van tervezve, de nem látszódik az, hogy ezeknek a szakemberek bővítésének lehetősége, a szakembergárda megerősítése hogyan fog megvalósulni. Márpedig az ügyek sorakoznak. Önök itt sorra védik azokat a védhetetlen álláspontokat, hogy hogyan kaphatott engedélyt, mondjuk, ez a négyhektáros Balaton-privatizáció, amikor valaki egy luxuskikötőt csinált a Natura 2000-es élőhelyből, hogy kaphatott Villánykövesden egy szálloda építési engedélyt olyan területen, ahol milliós értéket képviselő védett növényállományt kellett legyalulni, és mindezeknek alapvetően a szakemberháttere teljes mértékben hiányzik. Ehhez érdemi forrásokra van szükség, mint ahogy a teljes intézményrendszerben is nagy szükség lenne arra, hogy megfelelő szakmai háttérrel, megfelelő eszközrendszerrel legyenek ellátva.
Talán nem kerülte el a figyelmüket az sem, hogy az elmúlt másfél hétben került napvilágra az a nemzetközi jelentés, ami arra mutatott rá, hogy a magyarországi légszennyezettségi értékek és a határértékek hatásai miatt Magyarország a második helyen szerepel a légszennyezésből eredő betegségekkel kapcsolatos halálozásban. Ez a statisztika rendkívül szomorú, és rámutat annak hiányára, hogy miért nem fordítottunk az elmúlt években lényegesen több pénzt arra a monitoringrendszerre, amivel kapcsolatban egyébként a PM10-nek vagy apró részecskéjű szennyeződésnek a kimérésére lehetőség lenne.
Mint azt önök is tudják, ezzel kapcsolatban évek óta kötelezettségszegési eljárás zajlik Magyarország ellen, amit ugye azért nem vesz senki komolyan, mert egy halom más országban is zajlik ugyanilyen kötelezettségszegési eljárás, és emiatt azt gondolják, hogy ez a költség megspórolható. Ugyanakkor, ha megnézik azt, hogy Magyarország jelen pillanatban számos rákos megbetegedésben vezető szerepet tölt be, akkor minden bizonnyal lehetne azon gondolkozni, hogy mindezeknek a feladatoknak a megelőzése, az ezzel kapcsolatos költségek biztosítása alapvetően szükséges ahhoz, hogy érdemi előrelépés történjen a környezetbiztonság növelése érdekében.
Ugyanígy sajnos részben civil szervezeti aktivitás, részben egyéb tényezők miatt nagyjából leállt a Duna-ügy kezelésének kérdése. Ezt a költségvetés egyetlenegy szinten érinti. Ugye, van egy áldatlan állapot egy nemzetközi jogi döntés kapcsán, ami a bős-nagymarosi, részben meg nem épült vízlépcsőrendszer kérdését feszegeti. Ez pedig az, hogy gyakorlatilag most már második vagy harmadik éve nincs a Dunán olyan monitoringrendszer, amivel azokat a hatásokat lehetne folyamatosan figyelemmel kísérni, ami egy esetleges későbbi jogi eljárásban megfelelően alátámaszthatná azt, hogy Magyarországnak milyen konkrét kárai származtak a bősi erőmű megépítésével kapcsolatban. Korábban erre volt minden évben a költségvetésben forrás, most már a múlt évben sem volt, és a mostaniban sem lehet látni egyetlen fillért sem ezzel kapcsolatban. Ennek is indokolt lenne a pótlása.
Nyilvánvalóan beszélni kell alapvetően a természetvédelem és környezetvédelem finanszírozásáról is. Hiszen tegnap itt emelkedett hangulatban még Áder János államfő is nagyon színvonalas és szép előadásban mutatta be a környezetvédelem fontosságát és a nemzetközi kötelezettségvállalások teljesítésével kapcsolatos feladatait a kormánynak. Ugyanakkor ezen feladatok megvalósítására érdemi költségvetési tétel nem áll rendelkezésre. Tegnap elmondtam, és nem szeretném megismételni annak a közel két tucat nemzetközi környezet- és természetvédelmi egyezménynek a kötelezettségeit, amelyekre évek óta nem fordítunk pénzt.
Az országnak és az önök kormányának is érdeme az, hogy nagyon jó stratégiák készültek a biológiai sokféleség megvédésére, a nemzeti környezetvédelmi programra, a nemzeti éghajlatváltozási stratégiára, illetve adaptációs vagy alkalmazkodási stratégiára, viszont évek óta erre érdemi forrást nem biztosítanak a költségvetésben. Az, hogy a fiókoknak színvonalas dokumentumok készülnek, majd a végrehajtásért éppen nem csinál senki semmit, nyilvánvalóan nem kezelhető. Mint ahogy nem kezelhető az sem, hogy mindig mindent abban a pillanatban akarnak kezelni, amikor a legnagyobb bajt okozza. Az elmúlt másfél évben úgy tűnt, hogy tanultak ebből a leckéből, hiszen az Illatos úti méreglerakat kezelésének költségeiből kaptak azért betekintést. Ennek ellenére a Kármegelőzési Alappal kapcsolatos költségek a környezetvédelmi előirányzatban ismét nem szerepelnek érdemi tétellel. Márpedig az Illatos útihoz hasonló szennyező lerakat van további közel száz az országban, amelyekből akár 20-30 is lehet potenciális veszély a környezetbiztonságra. Mindezek meg-előzésére és kezelésére, a mérgek ártalmatlanítására alapvetően állampolgáraink egészségének védelme érdekében lenne szükség, viszont minderre a költségvetés ismét nem tartalmaz semmilyen költségvetési tételt.
És ha már a természetvédelem finanszírozásáról beszélünk, hogy nincsenek meg a nemzeti források vagy nem elegendőek, akkor arról is érdemes beszélni, hogy hogyan tudná segíteni a kormányzat azt, hogy esetleg másmilyen források jöjjenek be az országba.
(16.10)
Jelen pillanatban Magyarország viszonylag eredményesen szokott szerepelni, mondjuk, az Európai Unió természetvédelmi kiírásain, mint a LIFE-, „LIFE+” kiírásokon, viszont évek óta csak a kormányzati szereplők kapják meg azt a szükséges önerőt, amit a csökkenő európai uniós támogatás kapcsán biztosítani kellene ahhoz, hogy a finanszírozás rendszerében történjen előrelépés. Ez elemi érdeke lenne az országnak, hiszen minden bizonnyal azok a források, amelyek nem közvetlenül állnak rendelkezésre az országnak, de pályázati forrásként bejönnek közvetlenül Brüsszelből, azok különböző forgalmi adókon keresztül és egyéb díjakon keresztül, közterheken keresztül szintén a magyar költségvetést gazdagíthatnák, és jócskán megtérülne az a költség, amit a pályázati önerőkre ez ügyben biztosítunk. Erre most nagyon-nagyon kevés és alacsony költség van beépítve, ezt jó lenne növelni.
Ugyanígy a környezet- és természetvédelmi zöld civil szervezetek támogatására is évről évre próbáljuk költségvetési módosító indítványokkal elérni azt, amit az első Orbán-kabinet megvalósított, hiszen utoljára az első Orbán-kabinet idején Turi-Kovács Béla miniszter úr minisztersége alatt fordulhatott az elő, hogy a méltán híres magyar zöldmozgalom több mint 1 milliárd forintból gazdálkodott szerte az országban. Ez az összeg mára ugye 63 millió forintot tesz ki a költségvetési sorok között, amely nyilvánvalóan megalázó, és ellehetetleníti a legtöbb szervezet munkáját. Most, mikor madarak és fák napja volt a héten, és arról is itt a parlamentben megemlékeztünk, azért érdemes lenne az ezzel foglalkozó szervezeteknek, ezzel kapcsolatos törekvéseknek mindenképpen olyan szintű segítséget nyújtani, hogy legalább alapfeladataikat el tudják látni.
És ha a környezetvédelmi feladatokon túl vagyunk, akkor előttem szóló képviselőtársam beszélt az egészségügy helyzetéről. Egyetlenegy dologban szeretnék csak csatlakozni ahhoz, ami elhangzott, hiszen több kormánypárti képviselő említette a családtámogatás rendszerét, a gyermekvállalás ösztönzésével kapcsolatos törekvéseket, holott évek óta nem készül el az sem, hogy a szülést segítő intézkedések alapvetően segítséget és támogatást kapjanak. És nagyon sokszor nem arról van szó, hogy ide milliárdokra lenne szükség, hanem egyszerűen arról van szó, hogy nincs meg az a szándék, hogy megfelelő háttérrel biztosítsanak segítséget a szülni vágyó nőknek vagy a gyermeket váró nőknek. Márpedig a szüléssel és a születéssel kapcsolatos újabb gyermekvállalási kedv nagyon-nagyon függ attól az élménytől, hogy milyen volt az első szülésélmény és milyen volt a várandósággal kapcsolatos élmény, és ezzel nagyon-nagyon sok lehetőséget lehetne teremteni.
Hadd mondjam el, hogy a védőnői képzésre nem készült érdemi forrás, holott nagyon sok lehetőség lenne arra, hogy átalakítsák ennek a rendszerét. Továbbra is elfogadhatatlan az, hogy míg pont az önök kormánya tette lehetővé azt, hogy a szaksegítséggel történő intézeten kívüli szülés jogszabályi háttere megszülessen Magyarországon, ennek ellenére ennek a tb-finanszírozására a mai napig nem kerülhet sor. Mintha azok a nők, akik nem szeretnének kórházban szülni, nem magyar állampolgárok lennének, és az ő családjuk mintha nem fizetne tb-t. Magyarországon a létrehozott bábapraxisoknak jelentene fenntartásban érdemi segítséget az, hogyha lehetőség lenne arra, hogy az ilyen jellegű finanszírozáshoz hozzá tudjon járulni a kormány, és ugyanazt a szüléssel kapcsolatos tb-támogatást megkapja, amit egyébként a kórházban megkapna, egy intézeten belüli szülésnél. Ez azért is fontos, mert ha önök bölcsen akarnak gazdálkodni a pénzzel, akkor látniuk kell, hogy ezeknek a költségei lényegesen alacsonyabbak, és az otthon szülő nők többsége újbóli gyermekvállaláson gondolkozik, tehát a produktivitása lényegesen jobb annak az érdekében, hogy a szülési kedvet fenntartsák. A hollandokra, akikre azt mondják, hogy smucigságuk miatt Skóciából lettek átküldve a kontinensre, azért jellemző az 50 százalék fölötti otthonszülési arány, mert ez lényegesen költséghatékonyabb és praktikusabb rendszer lehet. Ennek érdekében nyilvánvalóan érdemes megfontolni azt, hogy ha Nyugat-Európában valami jól működik gyakorlatként, akkor annak a magyarországi megvalósítására miért nem lehet egy picit több segítséget adni.
A szülésznői várandósgondozás tb-támogatása is teljes mértékben várat magára, pedig ez is egy olyan családbarát intézkedés lenne, amivel hozzá tudnának járulni a gyermekvállalási kedv javításához.
A védőnői képzés, az ezzel kapcsolatos feladatok ellátása szintén hosszú ideje várat magára, nemhogy nem tudják kezelni a szaksegítséggel történő, intézeten kívüli szüléssel kapcsolatos felkészítő feladatokat, de alapvetően a magzatvédelemmel kapcsolatos preventív feladatokat sem tudják sok esetben ellátni, mert megfelelő eszközháttér és képzési háttér kellene hogy ehhez párosuljon.
Az utazó szűrőállomások létrehozása is nagyon-nagyon fontos lenne, hiszen Magyarország leszakadó térségeiben, ott, ahol a kisfalvas településszerkezet a leginkább közintézmény- és közszolgáltatás-elvo-nás-sal sújtja az ott élőket, nagyon-nagyon sokat segítene, hogyha ebben érdemben meglenne a lehetőség a fejlesztésre.
A várandósság idején segítene a várandós nőknek az ételjegyek biztosítása, hiszen Magyarországon nem ritka az ezzel kapcsolatos pénzügyi probléma. És ugyanígy alapvető lenne, hogy a dohányzásleszoktatás támogatására fordítson érdemi forrásokat a kormány. Ezekre évek óta nincs forrás; ezzel kapcsolatos módosítókat adtunk be, én azt gondolom, hogy ha valaki komolyan gondolja, hogy a családoknak akar segítséget nyújtani, és a születésekkel kapcsolatos családi hozzáállást akarja javítani, akkor ezen intézkedésekkel többet lehet tenni, mint egy-egy nagy plakáttal vagy audioplakáttal, amit jelen pillanatban látunk.
Alapvető lenne továbbá a HIV-szűrések felajánlása minden várandós nőnek; és a „B+” program megnyitására, magyarországi meghonosítására forrásokra lenne szükség, mert nyilvánvalóan a nemzetközi tapasztalatok ezt indokolják, és lehetővé tennék azt, hogy erre szükség legyen.
A mai napig, habár azt gondolom, hogy pont egy olyan témáról van szó, amiben értékrendszerünk megegyezik, nincs a kórházakban laktációs tanácsadó, és egyáltalán nincs meg annak a háttere, hogy az ezzel kapcsolatos hátteret a szülő nőknek átadják. Nagyon nagy szükség lenne, hogy ilyen jellegű tanácsadó minden szülészetre kerüljön lehetőség szerint, hogy tudjon segítséget nyújtani a szülő nőknek. Az újszülött-újraélesztési tanfolyam elvégzése minden szülészeten 10 főre szintén indokolt lenne. Ezek minimális költséggel nagyon nagy hatást tudnának kiváltani, és nagyon sokat segíthetnének ezen intézeteknek. Megint csak egy pici képzési programról van szó, ami tízmilliós tételekkel, érdemi hatással járulhatna hozzá.
A speciális újszülöttmentők nagyon nagy hiányban vannak az országban, és ugyanakkor ezzel kapcsolatos kockázatok nagyon megnőttek az országban. Tehát az újszülöttmentők országos támogató hálózatának a létrehozása szintén egy olyan intézkedés lenne, amivel tudnák segíteni a magzatok és a csecsemők biztonságát, ami alapvetően elvárható lenne, hogy mindenütt megvalósuljon. És ez most, azt hiszem, hogy a kórházi fejlesztésekkel kapcsolatban még inkább indokolt lehet, hogy biztonságban jussanak be az arra felkészült egészségügyi intézményekbe a szülő nők.
A születésotthonok országos hálózatának kiépítésére sok éve tettek ígéretet, illetve akkor, amikor megszületett az ezzel kapcsolatos jogszabály, az előkészítő tanulmányok, modellprogram indítása három vidéki helyszínen minimum indokolt lenne. Ezek a születésházak azt az alternatív szüléssel kapcsolatos lehetőséget teremtenék meg, ahol a bábapraxisok kiterjesztésére mód nyílna, és az ezzel kapcsolatos lehetőségek így megteremtődnének szerte az országban. Ez különösen fontos lenne azokon a részeken, ahol erre való igény az elmúlt években jelentkezett, és ezzel kapcsolatos költségeknél szintén nagy segítséget jelentene.
Fillérekbe kerülne az, hogyha az anyai halálozások kivizsgálását módszertanilag vizsgálni lehetne, hiszen az elmúlt években egész Európától eltérően egyedül Magyarország olyan, ahol növekedett az anyai halálozás. És sajnos ezzel a magyar egészségügy nem nagyon kíván szembenézni, legutóbb, mikor Miskolcon történt ilyen, gyakorlatilag az ezzel kapcsolatos hivatal megállapította, hogy mindenki felelősen járt el, és mindenki a legjobb tudása szerint teljesített, és senki nem hibás. Én sem szeretnék senkit sem hibáztatni, és nem is hiszem, hogy ott ápolónő vagy orvos lenne a hibás, de az, hogy a rendszerben szükség lehet a javításra; hogy az ezzel kapcsolatos kivizsgálási lehetőség… - mint ahogy az megvan azokban az országokban, ahol sikeresen néznek szembe az ilyen problémákkal, hiszen mindenütt másutt is előfordul ez, ott nem véletlenül jár pozitív eredménnyel, hiszen csak a kézhigiéniával kapcsolatos lehetőségek fejlesztése nagyon-nagyon sok eredményt hoz ezen a területen.
Az adatgyűjtés és adatnyilvánosság lehetőségét bővíteni kellene a szülészeti beavatkozásokkal kapcsolatban. Jelen pillanatban nem tartjuk meg a császármetszésekkel és születésbeindításokkal, érzéstelenítés módjával és indikációval, a gátmetszések arányával kapcsolatos adatok hátterét, holott ezen adatgyűjtések alapvetően nagyban tudnák segíteni, ha nyilvánosságra kerülnének kórházanként, az ezen feladatok megelőzésével kapcsolatos feladatokat. Mindezek a fejlesztések alapvetően, azt hiszem, alátámaszthatnák azokat a törekvéseket, amelyeket önök a gyermekvállalás érdekében tenni kívánnak, ezek érdemében segítenék ezt.
(16.20)
Végül, de nem utolsósorban áttekintettem a költségvetésnek a Földművelésügyi Minisztériumot érintő részeit. Meg kell mondanom, hogy habár sokan azt gondolják, mindig mindenben támadom a Földművelésügyi Minisztériumot, ez nem igaz, én azt szeretném, ha lényegesen több forrása lenne. Alapvetően nem tartom elégségesnek a Nemzeti Élelmiszer-lánc-biztonsági Hivatal működésére szánt forrásokat. Jelenleg az ellenőrzési lehetőségeik nagyon-nagyon szűkek, alacsony a létszám, technikailag fejleszteni kellene a hivatalt. Jelen pillanatban a magyarországi vetésterületnek mindössze 10 százalékát tudják ellenőrizni, és mindig eredménnyel is jár a vizsgálat. A vizsgálati lehetőségét ki kellene terjeszteni, és szükséges lenne, hogy az FM-nek ehhez egyértelműen szükséges források álljanak rendelkezésére. A ménesgazdaságokra és az őshonos magyar lófajták fenntartására vannak benn források, de nem elegendőek, hiszen folyamatosan, évről évre nehezednek az ezzel kapcsolatos megőrzési feladatok, és a tenyésztőegyesületek egyre nehezebb helyzetbe kerülnek. Ezért itt úgy éreztem, hogy kifejezetten szükséges lenne a költségek növelése, és hasznos lenne, ha átcsoportosításokkal meglenne ennek a háttere.
A Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Hivatal sorsát nem teljesen ismerem, de sajtóértesülések arról szóltak, hogy akár ez, akár a Herman Ottó Intézet sorsa bizonytalan. De mindenképpen el kell mondanom, hogy az idei területalapú kifizetések arra mutatnak rá, hogy nem elégséges a személyi háttér, lényegesen nagyobb humán kapacitásokat kell rendelkezésére bocsátani, hogy a gazdálkodók az őszi mezőgazdasági munkák időszakára és a tavasziak előtt megkapják a nekik járó támogatásokat. Ugyanis az, ami az idei évben zajlott, ezek a problémák, holott csak az első évre indult el a közös agrárpolitika mostani alkalmazása a zöldítéssel, nagyon sokszor lehetetlenítették el a mindennapi mezőgazdasági feladatokat. Ez nyilvánvalóan megint nem a nagyoknak lesz probléma és nem nekik fog gondot jelenteni, akik jelentős tőkeháttérrel rendelkeznek, hanem azoknak, akik akár pár tíz hektáros vetésterületükön gyakorlatilag ebből finanszírozzák az őszi és tavaszi munkálatokat.
A nemzeti parki igazgatóságok forrásait is keveselltem. Ott is úgy éreztem, hogy lényegesen több feladatra lenne szükség. Évek óta nincsenek meg azok a bővítési lehetőségek, amelyek a terepen töltött napok számának növelését lehetővé tennék az ott dolgozó munkatársaknak. Márpedig az - főleg miután kiadja a kezéből a Natura 2000-es területeket is a kormány és magántulajdonok jönnek létre -, hogy folyamatos ellenőrzéssel mind a védett területeken, mind a Natura 2000-es élőhelyeken az őrszolgálat tagjai jelen legyenek, alapvetően nagyban segítené Magyarország természeti értékeinek fenntartását.
Az általam elmondottak jelentős részével kapcsolatban én és a frakcióm módosító indítvánnyal éltünk, és kérjük, hogy a kormány legalább érdemben fontolja meg ezek elfogadásának lehetőségét. Mi minden esetben megneveztük a forrásokat is, ahonnan ezt lehet biztosítani, ennek megfelelően, ha a támogatásukra mód nyílna a következő évi költségvetésben, az összességében a kormányzati törekvések korábban és jelenleg elmondott irányait segíthetné. Ehhez kérem kormánypárti képviselőtársaim segítségét és támogatását. Köszönöm szépen, elnök úr.
