SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK
SALLAI R. BENEDEK (LMP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A tegnapi nap folyamán volt alkalmam bemutatni azokat a módosító indítványokat, azokat a javaslatokat, amelyekkel véleményem szerint a költségvetés jobbá tehető, és amelyek építő szándékkal javítanák az önök kormányzásának a minőségét 2017-ben. Most néhány általános dologra szeretnék reagálni, de mindezek előtt reagálnék néhány képviselői felszólalásra, hogyha megengedik.
Hollik képviselőtársam azzal kezdte a felszólalását, hogy megnyugtatására szolgál, hogy sok tekintetben közelítjük Európát. És erről az a kép jutott az eszembe, amikor az egyszeri ember felszáll a Nyíregyházáról Győrbe tartó vonatra, majd miközben a vonat robog, megindul a vonat hátulja felé, és azt mondja, hogy: megyek vissza Nyíregyháza felé. Hát, nagyjából így közelítjük mi is Európát ebben a tekintetben, ahogy Hollik képviselőtársam mondta, és ezt szeretném néhány dologgal alátámasztani, hogy miért van ez így.
Szintén Hollik képviselőtársam elmondta a felszólalásában, hogy az ő generációja már többet van online, mint offline. És ez is látszódik egy kicsit a felszólalásából, mint ahogy az is, hogy gyakorlatilag megszületett Budapesten, középiskolába járt Budapesten, egyetemet végzett Budapesten, és az ország összes többi részéről meg egy kicsivel kisebb a képe. Ezért valószínűleg egy szelektív szeletét látja az országnak, és nagyon jó lenne, ha sok mindenre kapna rátekintést. Ebben igyekszem majd a segítségére lenni.
Mielőtt ezt megkezdeném, viszont elmondanám még, hogy ne tűnjek destruktívnak, hogy kifejezetten örültem és támogattam a kormány azon törekvéseit a második Orbán-kabinet felállása óta, amik a zárttéri dohányzással kapcsolatos állampolgári védelmet valósították meg. Minden ezzel kapcsolatos törekvést hasznosnak és produktívnak érzek, ugyanakkor felhívom arra a figyelmüket, hogy pusztán a jövedéki adó emelésének kérdésével nagyon-nagyon könnyen lehet növelni azt a folyamatot, ami egyébként a keleti országrészben már jó ideje elkezdődött, ami gyakorlatilag a csempészáruk számának a növekedésével és a behozatalával kapcsolatos.
A prohibíciós törvény Amerikában megmutatta azt a tapasztalatot, hogy egy ilyen intézkedés mindig hozzá tud járulni a szervezett bűnözés fejlődéséhez. Tehát azt kérem, hogy ez ügyben óvatos megfontoltsággal tegyenek lépéseket, habár a dohányzás visszaszorítása érdekében az én támogatásomat a kormány biztos élvezi.
És végül Hollik képviselőtársam beszélt a mobilitás ösztönzésével kapcsolatos kormányzati törekvésekről. Ezt viszont már némi aggodalommal hallottam, hiszen gyakorlatilag a mobilitás növekedésének az igényével elismerik azt, hogy nem tudnak helyi munkahelyeket létrehozni; nem akarnak kis- és középvállalkozásokat helyben, és nem akarnak helyi megélhetést. Gyakorlatilag azt a fajta koncentrált munkahelyteremtést folytatják, mint az önök elődei, mikor betelepítünk egy-egy régiós központba vagy valahova egy-egy nagy gyárat külföldi tőkéből, és mindenki utazzon oda, mindenki menjen oda.
(9.30)
Nyilvánvaló, hogy Nyugat-Európában ilyen jellegű mobilitásigényre van példa, nem is egy, ellenben ott az ezzel kapcsolatos lehetőségek is megvannak, úgy mint a közúti infrastruktúra, hogy el lehessen járni, és úgy, mint a gépkocsi fenntartásához szükséges jövedelem, amivel rendelkeznek az ottani állampolgárok, míg a magyarok jelen pillanatban többségükben nem. Ezért mindezek a mobilitással kapcsolatos elvárások a magyar társadalom irányába szerintem egyelőre még túlzóak, hiszen jóval többet kellene tenni annak érdekében, hogy egy ilyen jellegű munkastruktúrát építsenek ki. Habár fenntartom azt, hogy a megfelelő irány továbbra is az lenne, ha nemcsak szavakban beszélnének a kis- és középvállalkozások megszűnéséről, hanem tettekben is tennének ennek érdekében.
Folytatva a reagálásokat: érdeklődéssel hallgattam Répássy képviselő úr felszólalását az ügyészséggel és a bírói karral kapcsolatos illetményalap-növeléssel kapcsolatban, és érdeklődéssel hallgattam az ezzel kapcsolatos jövedelmek alakulását. Ugyanakkor megfogalmazódott bennem az a hiány, amit Hegedűs Lorántné képviselőtársam is elmondott: nem értjük azt, hogy ezt az elvárást, ezt a jövedelemfelzárkóztatást miért nem próbálják az egész közszférára megvalósítani. Ha én a polgári Magyarország kiépítésén gondolkozom, akkor soha nem azon gondolkozom, hogy hogy lehet egy-egy ágazat jövedelmét megemelni, mert az a törekvés, amit a Fidesz-KDNP ebben csinál, továbbra is folyamatosan a társadalom szétszakadását eredményezi.
Ha valóban azt szeretnék, hogy valamilyen szinten az összezárás és a polgári Magyarország, a középosztály megerősödése bekövetkezzen, akkor nyilvánvalóan abba az irányba kell elmenni, hogy nem egymáshoz viszonyítgatják a béreket, a bírói kar és az ügyészségi kar bérekkel kapcsolatos elvárásait, hanem mindent a minimálbérhez kell kötni. Lehet azt mondani, hogy a minimálbérhez van kötve a miniszterelnök bére, és soha ne legyen több, mint hússzoros. És ehhez be lehet lőni a bírói kart, az ügyészséget, a köztisztviselőket, és csak úgy lehessen bárkinek a jövedelmét emelni, ha egyben húzzuk felfelé a társadalmat, és a minimálbérrel kapcsolatos elvárásokat is emeljük. Olyan bérpolitikát kell folytatni, amely az ország minden állampolgárát érinti, és nem mindig csak a kormány számára egy-egy kedvesebb vagy kiemelt területet. Ennek a megvalósítását ajánlom szíves figyelmükbe, és azt hiszem, hogy ez a Répássy képviselőtársam által elmondott kérdést is hatékonyabban tudná kezelni.
Boldog István képviselőtársunk felszólalására is reagálnék. Többszörösen elhangzott az a kormánypropaganda-kép, hogy minden ember léphet egyet előre. Igen, ez így van, csak a legtöbb ember nem veszi észre, hogy ott van egy árok, amit kiásott neki a kormány, éppen ezért lennék óvatosabb ezzel, hiszen nagyon-nagyon sok tekintetben ez az árok nem hozza azokat az eredményeket, illetve veszélyezteti azokat az eredményeket, amikről beszélnek. Nyilvánvalóan az szja, amit képviselőtársam is említett, alapvetően továbbra is csak a gazdagokat és a milliárdosokat fogja gazdagítani, és nem a kisembereknek segít. Mint ahogy annak is örülök, hogy csökken az éttermi fogyasztás áfája, ugyanakkor megint nem azt a szegmenst húzzuk felfele, amelyik leginkább rászorulna a segítségre. Nem tudom, hogy jelen lévő képviselőtársaim milyen közegből érkeztek ide az Országgyűlésbe, de nem vagyok meggyőződve arról, hogy az éttermi fogyasztás áfájának csökkentésével a magyar társadalom túlnyomó többségének érdemi segítséget nyújtunk a megélhetéséhez, habár nyilván örülök az ezzel kapcsolatos törekvéseknek.
S akkor eljutok odáig, hogy az általános tartalomról beszéljek. Banai államtitkár úr több dologban reagált ellenzéki képviselőtársaim felszólalásaira azzal kapcsolatban, hogy hogyan zárkózunk fel, mi történik Magyarországgal, és ezek a felzárkózások hogyan valósulnak meg. Én teljesen elfogadom azt, ha államtitkár úr az én véleményem nem fogadja el, és pusztán ellenzéki propagandának tartja, de hadd említsek meg konkrét számadatokat, nem az ellenzéktől.
Chikán Attila közgazdász professzor – gondolom, ismerős, gondolom, szakmailag elfogadható, kompetens szakembernek számít - ezt írta egy-két hónappal ezelőtt: „Drámaian romlott a helyzetünk. A Világgazdasági Fórum versenyképességi rangsorában Magyarország 144 ország között 2001-ben még a 29., 2006-ban a 38. helyre került, most a 63. helyen áll. A vizsgált 12 versenyképességi mutató közül az intézményrendszer, amelybe beleértik a kormányzat egész teljesítményét, és az üzleti tevékenység tekintetében áll a legrosszabbul az ország, a 97., illetve 90. helyen.” Azt hiszem, hogy ezek valamilyen szinten cáfolják azt az állítást, amit államtitkár úr felvázolt Magyarország felzárkózásával kapcsolatban.
De folytatom a közgazdász professzor gondolatait: „Magyarország nemzetközi megítélése 1960 óta soha nem volt olyan rossz, mint most.” Ő akadémikusként így gondolja. „Ezért nem minősítik fel az országot a hitelminősítők, hiába mondja a kormány, egyébként teljes joggal, hogy a gazdasági mutatók már ezt lehetővé tennék.” Nyilvánvalóan megfontolandó, hogy mi lehet az oka ennek, hiszen ez a Világgazdasági Fórum, amire a professzor úr utal, 2003 óta méri folyamatosan azt, hogy a különböző országokban milyen az intézményi háttér, az infrastruktúra, a makroökonómiai környezet, az egészségügy, az alapoktatás, a hatékonyságot növelő tényezők, a felsőoktatás, a szakképzés, és hosszan sorolhatnám, de azt gondolom, hogy államtitkár úr számára ismertek ezek a felmérési adatok. S nyilvánvalóan látható az, hogy gyakorlatilag a régió legrosszabbjai közé tartozunk.
Jelen pillanatban az EU 28 tagállamából a 24. helyen állunk, csak Ciprus, Szlovákia, Horvátország és Görögország van mögöttünk, senki más. Bulgária és Románia elhúzott mellettünk, holott sokkal rosszabb feltételekkel indult. Nyilvánvalóan ez nem az önök elmúlt hatéves politikájának az eredménye, hanem az elmúlt húsz év vagy esetleg több rossz kormányzati intézkedéseinek a következménye, de ezen nem sikerült javítani, hiszen, mint ez a jelentés konkrétan kimondja, az elmúlt négy évben nem változott ez a pozíciónk. Semmit nem változtunk, nem zárkóztunk fel a versenyképesség tekintetében. A világrangsort Svájc, Szingapúr, az Egyesült Államok, Finnország és Németország vezeti, a legtöbb helyet pedig Algéria és Románia javította. Románia 17 hellyel került előrébb, de Bulgária is előttünk áll az 54. helyen.
Az, hogy milyen sikerpropagandát folytatunk a kormányzat gazdaságpolitikájáról, nyilvánvalóan lehet a kormánynak a saját tevékenységét értékesítő szólama, ugyanakkor, ha ezeket tényszerűen vesszük - és direkt nem magyar, önök által Soros-bérenclapoknak nevezett újságokból idéztem, hanem inkább függetlennek számító periodikákból -, érdemes lehet átgondolni, hogy mennyire valósul meg az a felzárkózás, amiről beszélnek.
Mi az, amiben még mindig jobban teljesítünk? Nyilvánvalóan ez is egy hosszabb folyamatnak lehet az eredménye. A Transparency International jelentése az idei évről: Magyarország három hellyel hátrébb csúszott a világ legátfogóbb korrupciós ranglistáján, és ezzel a korrupciós érzékenységi indexben jelentősen rontottunk. Azért fontos az, amit mondok, és az előbb is azért emeltem ki az észak-európai országok nevét, mint ahogy most is, mert az élen itt is többnyire észak-európai országok vannak: Dánia 91 ponttal, a második Finnország, a harmadik Svédország 89 ponttal. Tehát itt vannak a legjobb korrupciós mutatókkal rendelkező országok. Utánuk jön Új-Zéland és Hollandia.
Miért fontos az - majd vissza fogok rá térni -, hogy az észak-európai országok és Hollandia hogyan áll néhány más mutatóban velünk szemben? Ma már a szakelemzések azt mondják, hogy a leginkább megvalósuló gazdasági fejlesztés a haveri kapitalizmus kiépítése Magyarországon. Ez azt jelenti, hogy a kormányzati körökhöz közel álló üzletemberek tudnak érdemben növekedni. Garancsi István, Szíj László és Mészáros Lőrinc nevét említik leginkább ezek a jelentések. Nyilvánvalóan az ezzel kapcsolatos társadalmi megítélésről van a kormány tagjainak is információja. Mindezzel összességében jelen pillanatban 51 pontra értékelték Magyarországot, amellyel az 51. helyre került Szlovákiával, Horvátországgal és Bahreinnel együtt. Tehát így állunk ebben az időszakban.
És ki az, aki valóban előre mutat és Európa felé tart, ha ezt rendszeresen emlegetik? Abszolút győztes e tekintetben is, mint ahogy gazdaságilag is, csak az előbb nem említettem meg, Csehország volt, amelyik minden szempontból erősített. Nemcsak régiós, hanem európai uniós összehasonlításban is tovább romlott Magyarország teljesítménye. Magyarország tavaly a 28 tagállam közül holtversenyben a 22-24. helyen végzett, Magyarország egyre inkább kitett a korrupciónak, 2013-ban 20., 2012-ben pedig 19. volt az akkor még 27 tagot számláló Európai Unióban.
Ez hogy kapcsolódik konkrétan az ön által elmondottakhoz? Ugye, beszélt a jövedelmek felzárkóztatásáról és arról, hogy az átlagjövedelmek hogyan nőnek. Nos, azért nőnek az átlagjövedelmek, mert egy olyan kormányzás van, amelyik a milliárdosokat támogatja, azokat segíti, s nemcsak az egykulcsos szja-val, hanem magával a támogatáspolitikával. Ha végigmegyünk a kormányzati törekvéseken és tevékenységeken, bocsássanak meg, hogy otthonról hozok példát: ha megnézzük az agrártámogatásokat, akkor nem arról van szó, hogy kis szövetkezeteket vagy kisgazdálkodókat látunk egyenletes elosztásban. Nem! Hanem messze kimagaslóan a legtöbb pénzt, a teljes támogatási összeg 72 százalékát mindössze 10 százalék viszi el, és ebben az agrárbárók vannak az élen Leisztinger Tamással, Csányi Sándorral, és nekik adjuk a támogatásokat. Mit eredményez ez? Hát persze, hogy növekszik az átlagjövedelem. Elmondom, miért növekszik.
(9.40)
Csányi Sándor 2015-re 21 százalékkal tudta növelni a vagyonát; Bige László 9,4 százalékkal; Demján Sándor 29 százalékkal; Széles Gábor 8,7 százalékkal; Veres Tibor 14 százalékkal; Gattyán György 6,7 százalékkal; Wáberer György 12 százalékkal. Lehet sorolni hosszan, hogy hogyan gazdagodnak Magyarországon a milliárdosok, mert közülük senki nem esett vissza; nincs olyan, aki a legtöbbet kereső magyar emberek között… Így lehet átlagjövedelmet nézni? Megnézik tíz magyar falunak meg egy ilyen embernek a jövedelmét, és ki lehet mutatni, hogy mennyit növekedett az átlagjövedelem, de ez nem jelenti azt, hogy a felzárkózás valós, nem jelenti azt, hogy a legnagyobb társadalmi rétegeket érintően van érdemben jövedelemkiegészítés vagy felzárkózás Európa felé. Szó nincs erről.
Az átlagjövedelmek azért növekednek, mert az önök által kedvezményezett társadalmi csoportok - magyar milliárdosok, politikusok - gazdagodnak, és azok húzzák felfelé az átlagjövedelmeket. Nyilvánvalóan ezzel szemben van másik statisztika is, és van más is, amit be lehet mutatni. Ugyanis nem tudom - szintén bocsássanak meg, én soha nem tudom, hogy ki a Soros-bérenc, ki nem -, hogy az Eurostat adatai mennyire számítanak objektívnek; azt mondja az Eurostat, hogy bár az arányok nagyon eltérőek, minden tagállamban élnek gyermekek nehéz körülmények között: Romániában a gyermekek 51 százalékát, Bulgáriában pedig 45 százalékát fenyegeti a szegénység, Magyarország a régió harmadik helyezettjeként 41,4 százalék. Kérem szépen, a legrosszabb teljesítményeket nyújtjuk ebben a tekintetben, és megint mit tapasztalunk? Dániában, Svédországban és Finnországban a legalacsonyabb a gyermekszegénység kockázata. És azért jön elő újra és újra ez a néhány ország, Dánia, Svédország, Finnország, és néha megjelenik Ausztria, Hollandia, mert az az érdekes, hogy másmilyen adópolitikát folytatnak.
Nekem a legnagyobb ilyen sokkot a kormányzati kommunikációban az okozta, amikor nemrég megkaptam a postaládámba a „Magyarország jobban teljesít” című kis füzetecskét, és az első oldalon bemutatják az szja-t, hogy hogyan viszonyul. És beteszik példának azt, hogy Dániában, Svédországban, Hollandiában 40-50 százalékos szja-k vannak a legtöbbet kereső csoportoknál, míg Magyarországon meg 16. Kérem szépen, önök érvelnek azzal, hogy milyen jó nekünk?
Semmilyen mutatónk nem hozza azt, és bármiben, a gazdasági versenyképességben, a szegénység elleni küzdelemben, a korrupció elleni küzdelemben nézzük, azok az országok, amelyek teljesen más adópolitikát folytatnak, mutatkoznak teljesen eredményesnek, míg az önök politikájával, a 15 százalékos szja-val és egy halom más intézkedéssel, mindig hangsúlyozom, hogy nemcsak az szja miatt gazdagodnak, hanem a támogatáspolitikával és azzal, hogy az adórendszer őket segíti, Magyarország pedig ezeket a mutatókat tudja eredményezni. És így nyilvánvalóan ezt az eredményt láthatjuk, hogy önök arról beszélnek, hogy felfelé zárkózik Európához Magyarország, valójában pedig szétszakad az ország, és a milliárdosok gazdagodnak, gyarapodnak, míg a szegénységben élők pedig kifejezetten szegényednek.
Talán nem tekintik baloldali ármánykodásnak és mindenféle Soros-bérenc-kommunikációnak, ha a Magyar Tudományos Akadémia és a Máltai Szeretetszolgálat tanulmányára hivatkozom, akik azt írják, hogy 30-50 ezer gyerek Magyarországon nap mint nap éhezik; azoknak a kiskorúaknak a száma, akik pedig időszakosan - hétvégenként, iskolai tanítási szünetekben - éheznek, eléri a 200 ezret. Kérem szépen, ez az, amiben jobban teljesít Magyarország, és ez az, ami a mutatókat némileg becsapja, és ezért van az, hogy ezeket a statisztikákat, amelyekről beszélünk, hogy hogyan zárkózik fel Magyarország, valamilyen szinten nehéz elfogadnom, hiszen akik ezeket a folyamatokat figyelemmel kísérik, azok jelentős mértékben láthatják, hogy valójában teljesen más eredményindikátorokat tapasztalhatunk.
És ha megnézzük azt, hogy akár a kivándorlás Magyarországról, azoknak a száma - amiről már az ellenzéki képviselőtársaim beszéltek -, akik a jövőjüket külföldön képzelik el, hogyan alakul; ha megnézik azt, hogy csak 2015-ben - és, azt hiszem, az államtitkár úr ezzel is tisztában van - háromszor döntött csúcsot a magyarországi kis- és középvállalkozások megszűnése, áprilisban, valamikor nyáron és az ősszel, szűnnek meg a kisvállalkozások. Az a foglalkoztató potenciál, ami a vidék térségére, a tömegek részére, ami a megyei jogú városokon és a fővároson kívül van, jelentős részben romlik lefele. És az a hatás, amit önök rendszeresen elmondanak - és egyetértek ebben is -, hogy Magyarország európai uniós perifériahelyzete meghatározza a politikai pozícióit, ugyanez valósul meg Magyarországon. Az, hogy Magyarországon egy centralizált, nagyon erősen centralizált államberendezkedés van, és ehhez vannak perifériák szerte az országban, eredményezi azt az Eurostat-adatot, ami a négy régiónkat a legrosszabbak közé sorolja Európában. Azt, amit Európában tapasztalunk, hogy Magyarország periférián van, ezt érzi Magyarország perifériáin lévő megyéinek a jelentős része. És ennek nemcsak a jövedelmek, nemcsak a gazdaságfejlesztés az oka, hanem az is, hogy önök hogyan állnak ezekhez.
Érdeklődéssel hallottam azt a részét is Boldog István képviselőtársam hozzászólásának, amikor arról beszélt, hogy a közúthálózat-fejlesztésre milyen források fordítódnak. Épp tegnap beszéltem arról, hogy nagyjából az egyharmadát fordítja a kormány erre a célra ahhoz képest, mint amit beszed, de hadd mondjak el konkrét példákat! A költségvetési törvénynek érdekesebb részei a számok, azokat szoktuk nézegetni, de ott van például a 2. számú melléklet, ami az önkormányzatok finanszírozásával kapcsolatos. Alapvetően meghatározza, hogy 4 millió 580 ezer forint/fő az önkormányzatok alaptámogatása, és ehhez használ utána egy képletet, de semmilyen formában nem próbálja kezelni azt a helyzetet, hogy más adófolyamatok segítik a nagyokat.
Ugyanis úgy történik Magyarországon a gazdaságfejlesztés, hogy valahova építünk egy autópályát, akkor oda tud menni az ipar; ha odamegy az ipar, az kap egy kiemelt támogatást, és megkapja azt, hogy mondjuk, autógyárat vagy összeszerelő üzemet, vagy gumiüzemet, vagy Mercedes-gyárat, vagy bármit az autópálya mellett létre tudjon hozni. Onnantól kezdve, hogy a gyár odatelepült, azon a helyen lesz munkahely, és azon a helyen van az érdemi ipari termelés. És az érdemi ipari termelés annak a kis régiónak vagy annak a településnek termeli a helyi iparűzési adót, míg azoknak, akiknek nem jutott sem autópálya, és ebből adódóan nem jutott kiemelt beruházás, nincs helyi iparűzési adó. Azon települések közül, amelyeket bejártam az elmúlt két évben, egy halom volt olyan, aminek nulla forint volt a helyiipar-űzési-adóbevétele, volt olyan, amelyiknek 27 ezer forint, és ebből kell gazdálkodni. Ezért rossz az önkormányzati finanszírozási rendszer így, ahogy van, mert mindaddig, ameddig a kicsiket folyamatosan háttérbe szorítjuk, és azoknak megpróbálunk egyre kevesebbet adni, ugyanazt az eredményt érjük el, mint a területalapú támogatásnál: akinek sok van, az erősödjön, akinek meg kevés van és kicsi van, az pusztuljon - és ez az, ami elfogadhatatlan.
Visszatérve a közúthálózat finanszírozásának a kérdésére, ez is ugyanígy történik. Megyei jogú városban, fővárosban 470 ezer forint/kilométer az önkormányzati utak fenntartására, a 10-40 ezer közöttieknél 295 ezer, és a 10 ezer alattiaknál pedig 227 ezer. Minél kisebb valaki, annál kevesebb pénzt adunk neki. Nem fordítva kellene? Nem azt kellene, hogy ha a vidéket fel akarjuk zárkóztatni, oda jusson több forrás?
Összességében: azt hiszem, hogy sokféle mutatót és számot lehet nézni ebben a költségvetésben. Én köszönöm szépen az államtitkár úrnak és a kormánypárti képviselőtársaimnak, hogy nem várják el, hogy dicshimnuszokat zengjünk erről a költségvetésről, de azt szeretném, ha némileg más megvilágításból is megpróbálnák tekinteni azt a pénzügyi törekvést, gazdasági törekvést és adópolitikát, amit folytatnak, mert a konkrét eredmények nem biztos, hogy ugyanazt eredményezik, mint azok az átlagstatisztikák, amelyeket itt rendszeresen érvként hangoztatnak. Köszönöm szépen, elnök úr. (Fodor Gábor tapsol.)
