CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR,
CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm szépen a szólás lehetőségét. A vezérszónoki felszólalásokat követően fontosnak tartottam, hogy a kormány nevében reagáljak az elhangzottakra. Méghozzá azért, mert egy parlamenti vitanap elméletileg megadná annak a lehetőségét, hogy valóban érdemi párbeszédet folytassunk egymással azokról a stratégiai kérdésekről, amelyek Magyarország jövőjét meghatározzák, de azt látom, hogy hiába mond el a kormány bármit, az zárt fülekre talál, és annak ellenére, hogy egyes esetekben még némi párhuzam is felfedezhető volt az ellenzék kritikái és a miniszter úr által elmondottak között, úgy hívták le azokat a kommunikációs paneleket, mintha ezért kapnák a fizetésüket. (Közbeszólások az MSZP soraiból.)
Ezért engedjék meg, hogy néhány pontosítást megtegyek! Először is Harangozó képviselő úr szavait szeretném visszaidézni, illetve abban rámutatni néhány ellentmondásra, aki felrója azt a kormányzatnak, hogy az Európai Unió hét fejlesztéspolitikai régiójából Magyarország ma jelen pillanatban hogy áll. De, képviselő úr, ezeket a kérdéseket akkor kellett volna feltenni, amikor önök 2010 kormányváltását megelőzően nem csináltak mást, mint a kenőpénzekért vagy adott esetben tudatlanságból nem csináltak mást, csak fejlesztéspolitikai döntéseket hoztak. Amire a kormány átvette a fejlesztési terület felügyeletét, addigra a magyar fejlesztési források 70 százaléka le volt kötve. (Harangozó Gábor István közbeszól.) Olyan projektekre volt lekötve ez a fejlesztésiforrás-mennyiség, amelynek a megvaló-sít-hatósága, a financiális háttere, egyedül a ren-ta-bi-litása nem állt meg a saját lábán.
Képviselő úr keveri a szezont a fazonnal, hiszen amikor például az energetikai pályázatokról beszél és arról a kérdésről, hogy Magyarország Kormánya a lakóingatlanok tekintetében hozott egy megszigorító döntést, az nem a 2007-13-as időszakra vonatkozik, hanem a ’14-20-as időszakra vonatkozik. Hiszen képviselő úrnak tudnia kellene azt, hogy a magáncélú ingatlanok hasznosítása nem volt finanszírozható és most sem finanszírozható különböző energetikai beruházások tekintetében. (Harangozó Gábor István: Nem igaz!) Azt szeretném mindenképpen javasolni, hogy a vita további részében, hiszen mindenkinek jócskán áll még rendelkezésre időkeret, valóban érdemi vitát folytassunk egymással, mert a kommunikációs panelek lehívása ebben a tekintetben szerintem semmiképpen sem célravezető.
A Jobbik által felhozott érvek tekintetében engedjék meg, hogy tisztába tegyek egypár dolgot. Egyrészt a számokat, mert látom, hogy itt hatalmas félreértés van abban a tekintetben, hogy most hogy állunk a teljes keretösszeg, a lekötött összegek, a kifizetett összegek, a vitás tételek között. Magyarországnak összesen az árfolyamnyereséggel együtt 8600 milliárd forintnyi fejlesztési forrás lehívására nyílt lehetősége. 8200 milliárd forint volt az eredeti keret, és az árfolyamnyereségből keletkezett további 400 milliárd forint, tehát így összesen 8600 milliárd forintról beszélünk.
Annak érdekében, hogy elkerüljük a forrásvesztést, kötött a kormány támogatási szerződést mintegy 9500 milliárd forintra. Elnézést, hogy nem pontosan milliárdban határozom meg, nagyságrendileg, csak hogy tudjunk itt vitatkozni egymással. Ami kifizetésre került, tehát az a keretösszeg, amit mi kifizettünk a pályázóknak, önkormányzatoknak, civil szervezeteknek, cégeknek, az 9223 milliárd forint, ami az Uniótól kapott keretösszeghez képest 600 milliárd forinttal túl van ezen a határon. Az, hogy Magyarország valóban száz százalékban le tudja hívni az Európai Uniótól járó kereteket, annak köszönhető, hogy egy nagyjából 150-200 milliárdos vitatott tételhez képest van 600 milliárd forintnyi túlvállalásunk. Tehát ha a viták a lehető legrosszabb forgatókönyv szerint jönnének be, ami értem, hogy az önök politikai érdeke, de az országnak semmiképpen sem érdeke, akkor is a kormánynak másik 400 milliárd forint, a magyar költségvetésből finanszírozott lehetősége van arra, hogy olyan számlákat számoljon el a Bizottságnak, amit az Európai Bizottság kifizet, és ezáltal Magyarországnak minden pénz megérkezik vagy megérkezhet.
Azok a kritikák, amelyek megfogalmazódtak, azok voltak azok a kritikák, amelyek odavezettek, hogy 2012-ben, amikor a kormánynak az intézményrendszerhez valóban volt hozzányúlási lehetősége, ’14-ben, amikor megszüntettük a Nemzeti Fejlesztési Ügynökséget, valóban olyan irányokba léptünk el, ami egy alapvetően koncepciótlan, a fejlesztési forrásokat szétaprózó fejlesztéspolitika helyett valóban azt támogatta, hogy Magyarországon a gazdasági növekedésre, a munkahelyteremtésre és a gazdasági növekedésre alapozva egy új fejlesztéspolitika jöjjön létre, ami lényegében 2020 után függetlenné teheti a magyar fejlesztéspolitikát az európai uniós vagy a külső forrásoktól. Hogy alakulnak ezek a számok? Képviselő asszony, ön azt kérdezte, hogy a nettó befizetői helyzet hogyan áll össze. Az a két szám, az a két viszonyszám, ami alapján meghatározzák egy országnak a közbeszéd szintjén a nettó befizetői vagy haszonélvezői státuszát, az alapvetően abból táplálkozik, hogy mennyi pénzt kell tagdíjként befizetni az Európai Unióba és mennyi fejlesztési forrást hívhat le. Ennek az egyenlege valóban pozitív abban a tekintetben, hogy nagyjából 3000 milliárd forint a befizetési tag-dí-junk, és 8600 milliárd forint a kivett vagy a lehívható pénzek aránya, és eszerint mintegy 5600 milliárd forintos pluszban vagyunk.
Azonban ezekben a tételekben senki nem számszerűsíti azt, hogy mely adóbevételektől vagy vámbevételektől esett el az ország annak köszönhetően, hogy olyan tőkeerős és technológiailag erős vállalkozások érkeztek az Európai Unió nyugati tagállamaiból szolgáltatóként vagy termelőként Magyarországra, akik azt megelőzően a magyar vállalkozásokkal szemben csak bizonyos védővámok kifizetését követően juthattak be a magyar piacra. Vagy azt sem számszerűsíti senki, hogy a szabad tőke-áramlásnak köszönhetően hány ezer milliárd forint forrást vittek ki ugyanezek a cégek az országból, és ha ezt a számot hozzáadjuk ahhoz a tételhez, amit Magyarország befizet az Európai Unió kasszájába hét év alatt, akkor jócskán a felett az összeg felett vagyunk, mint amit támogatási jogcímen le tudunk hívni. (Varju László közbeszól.)
A negyedéves jelentések tekintetében a kormány nyitottságot mutat arra, hogy egy ilyen rendszer következzen be, tehát azt kérjük, hogy nyújtsák be még egyszer, adott esetben Lázár miniszter úrral közösen ezt a nyilatkozatot, és abszolút partnerséget szeretnénk abban a tekintetben ígérni, hogy statisztikai adatokkal alátámasztott anyagokat kapjanak meg az Országgyűlés képviselői hétről hétre vagy adott esetben minden ülésszakot megelőzően.
Egy alapvetően fontos kérdés azonban, hogy mi a fejlesztéspolitika célja. A fejlesztéspolitikának az a célja, hogy az így felhasználható forrásokat lényegében normatív alapon szétosszuk az összes állampolgár között, vagy olyan beruházásokat finanszírozzunk, amely beruházások hosszú távon hozzájárulnak ahhoz, hogy a magyar gazdaság fejlődhessen, ezáltal több közforrás álljon rendelkezésre, ami egy-egy térség felzárkóztatását szolgálja. Mi pont azt mondjuk, hogy az utóbbira van szükség, egy fókuszált fejlesztéspolitikára, ami lehetővé teszi azt, hogy a magyar gazdaság lényegében a saját talpára álljon. Az, hogy a 2017-es költségvetésben több mint 1000 milliárd forint fejlesztési forrás áll rendelkezésre a magyarországi gazdaság fejlesztéséhez az európai uniós forrásokon kívül, az egy olyan lehetőség, ami a 2008-as válság óta nem volt Magyarországon, és ami azt mutatja, hogy a magyar gazdaság szerkezete valóban jó pályára állt az elmúlt időszakban. (Varju László: Ez volt az első kommunikációs panel. Mehetünk tovább.)
Bocsánat, próbálok itt minden felvetett kérdésen végigmenni. Szabó képviselő úr, nehezen tudok eligazodni pártbéli viszonyai közepette, hiszen pártja olyan gyorsan szaporodik, mint az amőbák (Derültség a kormánypártok soraiban. - Szabó Szabolcs közbeszól.), ezért nehéz hozzákötni ahhoz, hogy volt-e politikai felelősségük vagy nem a 2010-et megelőző időszakban. Bajnai Gordonnak mindenképpen volt; annak a Bajnai Gordonnak, aki az NFÜ megalakításában, a 2007-es megállapodásokban szervesen bekapcsolódott a fejlesztéspolitikai rendszer működtetésébe, és akinek az emberei majd a 2007-es megállapodásokat követően kiléptek a piacra, és számtalan csatornán keresztül vámolták meg a fejlesztéspolitikai forrásokat. (Varju László: Amoda kell nézni, államtitkár úr!) Képviselő úrnak sem kell nagyon hangoskodnia, hiszen pártbéli vezetőjének a felesége még ma is lényegében ezekből a pénzekből él az Altuson keresztül. Nyugodtan jelentsenek fel engem is, majd ezt a bíróságon is meg tudjuk vitatni.
Azt szeretném mindenképpen azonban leszögezni, hogy azok a kritikák, amelyeket önök megfogalmaznak a 2007-13-as időszakra, voltak pont azok a kritikák, amiért a kormány 2010-ben és ’13-ban is hitet tett amellett, hogy új fejlesztéspolitikai rendszer-re van szükség. Tehát összességében annyit lehet elmondani a vezérszónoki felszólalásokról, hogy önök vagy ebben a rendelkezésükre álló, egyenként 15 percben nem mondtak igazat vagy az azt megelőző években, amikor ennek pontosan az ellenkezőjét állították. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
