SZILÁGYI GYÖRGY

Teljes szövegű keresés

SZILÁGYI GYÖRGY
SZILÁGYI GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A településkép kialakításával kapcsolatban azért egy dolgot még meg kellene említeni, főleg a fővárost figyelembe véve. Ha megnézzük, hogy az elmúlt időszakban milyen olyan problémák, ügyek voltak, amik megjelentek a sajtóban is, akkor két ilyen ügyet is a figyelmükbe kell ajánlanom, ahol a településkép mint ok változtatásokat eredményezhet. Vegyük például azt, hogy mennyi terasz működik Magyarországon és legfőképpen Budapesten bizonyos éttermeknél. Elképzelhető-e, hogy azokkal az éttermekkel kapcsolatban, amelyek teraszengedélyért folyamodnak akár a fővároshoz, akár a kerületekhez, lesznek olyan baráti éttermek, amelyek megkapják ezeket a teraszengedélyeket, mert bele fog illeni a településképbe, és lesznek olyanok, amelyek nem.
Ha a Gerlóczy étterem elmúlt egy vagy két hónapjára gondolunk, azt látjuk, hogy folyamatosan megpróbálták tönkretenni - hogy miért, azt nem tudja senki - ennek az étteremnek a működését, először a díszburkolatot akarták felbontani, utána a díszburkolatot már nem felbontani, hanem védeni akarták, ezért nem adtak teraszengedélyt, aztán amikor a bíróság azt mondta, hogy ez sem egy megfelelő álláspont, akkor kitalálták, hogy inkább sittle-ra-kó-nak fogják alkalmazni ezt a teraszt. Egy a lényeg: valami oknál fogva tönkre akarják tenni az éttermet. Vajon ez nem így fog-e történni?
Aztán mindig azzal vádolnak minket, hogy nem beszélünk Simicska Lajosról. Hát beszéljünk Simicska Lajosról! Önök kötöttek vele 25 éves szerződést a fővárosban bizonyos reklámoszlopok kihelyezésére, és 25 éves szerződéssel betonozták be a fővárosban - nem úgy, mint ahogy Dunaújvárosban betonoztak - ezt a szerződést, hogy a hirdetőoszlopok kint lehessenek a fővárosban. Önök Simicska Lajosnak ezt a bizniszét 25 évig elvileg támogatták, és megpróbálták kormányokon és fővárosi önkormányzatokon átívelően bebiztosítani neki - mert akkor még a barátjuk volt. Amikor meg nem lett a barátjuk, akkor megpróbálják elbontani ezeket. És nem ez a baj, tőlem nyugodtan ki is csinálhatják Simicska Lajost, engem az nem érdekel (Zaj a Fidesz soraiban.), de az üzenet nem mindegy, kedves képviselőtársaim. Tehát az üzenet nem mindegy, az, hogy mit üzennek állandóan, folyamatosan a magyar állampolgároknak, mit üzennek folyamatosan a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak. Azt, hogy ha a barátunk vagy, akkor bármit megcsinálhatsz, de ha az ellenségünk leszel, akkor ki fogunk csinálni. Ez az üzenet.
Ma az a legnagyobb probléma Magyarországon, hogy a törvények, a hatályos jogszabályok, a hatályos rendeletek nem egyformán vonatkoznak mindenkire. Magyarországon egyformán kellene vonatkozni mindenkire a szabályoknak, a törvényeknek, mert csak így építhetünk egy normális országot. Ha törvényeket és rendeleteket hozunk és lesznek majd településképre vonatkozó előírások, amiket egyöntetűen tartatunk be, akkor semmi problémánk nincs vele. De ha nem egyöntetűen tartatjuk be a törvényeket, nem mindenkire egyformán érvényesen tartatjuk be, akkor viszont már problémák lehetnek. Tehát az üzenettel van óriási problémánk az ilyen eseteknél.
Mi azt szeretnék, hogy ne úgy hozzanak be ide törvényeket a Ház elé, hogy az a saját érdekeiket szolgálja. Az elmúlt hat évben mindig azt kellett keresni, hogy egy-egy Országgyűlés elé került törvény valójában miről szól, mi az az ok, ami miatt ide behozták. Tegnap is arról beszéltünk - ezt csak azért merem felhozni, mert államtitkár úr itt volt -, hogy a közbeszerzési törvényt tegnap azért változtattuk-e meg, mert meg kellett változtatni, mert ez az ország érdekét szolgálta, vagy pedig azért, mert ez Andrew G. Vajna érdekét szolgálta, hiszen „sajnos” nem indulhatott volna három évig közbeszerzési eljárásokon az a cég, amelynek majd mérlegelés alapján megengedik - hiába csapta be az államot -, hogy elinduljon. Itt is ez a problémánk. Ha kialakítunk bizonyos településképeket, fejlesztünk, és egyenlő jogszabályokat határozunk meg, akkor azzal semmi gond nincs. Csak ne legyen mérlegelési lehetőség, ne legyen meg az, hogy a barátoknak majd lehet, másnak pedig nem.
S hozok még egy példát, ami fontos lehet. Senki nem foglalkozik azzal - megint Budapestről beszélek -, hogy ha Budáról megnézzük a pesti látképet, akkor az hogy néz ki. Van két olyan épület a pesti látképnél, ami igencsak szúrja az ember szemét. Ez a két szálloda az alsó rakparton van, ami egyáltalán nem illik bele a városképbe. Tudom, ez nem az önök és nem az elmúlt 26 év problémája és hibája, hiszen nem akkor épültek, nem azok engedték meg ezt a két épületet erre a területre, de ezen változtatni kellene. Az elmúlt 26 évben senkinek nem jutott eszébe, hogy valamit kezdjünk ezzel a két épülettel. Tudom, hogy lebontani nem lehet, mert az valószínűleg túl súlyos ár lenne azért, hogy megváltoztassuk a látképet, de akkor ki kellene találni valami értelmes megoldást, akár a homlokzat megváltoztatásával, akár úgy, hogy kötelezik a tulajdonosokat arra, hogy egy olyan homlokzatot építsenek oda vagy egy olyan homlokzatot alakítsanak ki, ami beleillik a városképbe. De amikor az ember Budáról Pestre néz, akkor szúrja a szemét ez a két épület.
Az ilyen esetekre valóban nagyon jó lehet, ha egységes településképi előírásokkal rendelkezik egy település, és megpróbálja szebbé tenni a települést. De még egyszer mondom, ne éljünk ezzel vissza, ne próbáljanak meg ezzel visszaélni, mert az a magyar állampolgárok jogbiztonságba vetett hitét csorbítja, és a jogbiztonságba vetett hitét csorbítja azoknak a kis- és közepes vállalkozásoknak, akik úgy indulhatnak neki bármilyen vállalkozásuknak, úgy indulhatnak neki bármilyen kezdeményezésüknek, hogy először meg kell keresniük azokat a haverokat és barátokat, akik a kormányhoz közel állnak. Ez nem jó megoldás ma Magyarországon. Mi azt szeretnénk, hogy kormányoktól függetlenül Magyarországon egy kis- és közepes vállalkozó, legyen az akár étterem-tulajdonos vagy étterem-üzemeltető, ne attól függjön, hogy éppen ki van kormányon, ne attól függjön, hogy ki a polgármester, ki a főpolgármester, hanem attól, hogy betartja a szabályokat, betartja az előírásokat, és így normálisan tud vállalkozni, mert ha ezeket betartja, akkor senki nem fogja őt bántani.
Tehát nem szeretnénk, ha visszaélések lennének. Csak erre szerettem volna felhívni a figyelmüket ezzel a törvénnyel kapcsolatosan. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem