HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN

Teljes szövegű keresés

HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN
HARANGOZÓ GÁBOR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársak! Először is azzal szeretném kezdeni, amire a vitakezdeményező LMP-frakció vezetője hívta fel a figyelmet, hogy mielőtt belemegyünk a mai magyar helyzet kielemzésébe, érdemes beszélni arról, hogy miért is fontos az offshore elleni küzdelem. Miután nem biztos, hogy egy átlag választópolgár számára teljesen egyértelmű, hogy miről van szó, én is azzal kezdeném, hogy egypár szót arról beszéljek, miért óriási nagy probléma, és Magyarországon kifejezetten miért nagy probléma az offshore-ozás.
Először is tegyük tisztába, hogy miért baj maga a jelenség! Kik élnek azzal a lehetőséggel, hogy valahol külföldön, adóparadicsomokban vállalkozást indítsanak, és offshore cégekben helyezzék el a pénzeket? Jellemzően azok élnek ezzel a lehetőséggel, akik itthon nem akarják megfizetni az adót, tehát adóelkerülési célzattal teszik ki a pénzeket ilyen cégekbe. Vagy azok élnek ezzel a lehetőséggel, akik egyszerűen a lopott pénzt akarják eldugni valahova. Ennek megfelelően komolyan kell venni ezt a kérdést, és nem lehet azzal jönni, hogy nincs betiltva az offshore-ozás, és ezért szabadon lehet offshore cégeket létrehozni. Ha valaki offshore céget hoz létre, akkor éljünk már a gyanúperrel, hogy vagy lopott pénzt akar eldugni, vagy nem akarja megfizetni az adót.
Miért olyan nagy probléma ez? Azért, tisztelt képviselőtársaim, mert önök, fideszes képviselők, miután kiplakátolták az egész országot azzal, hogy Magyarország milyen jól teljesít, és micsoda nagyszerű gazdasági növekedés van, mennyivel több pénz juthat a közfeladatok megfinanszírozására, közben előállnak azzal, hogy nincs pénz a nyugdíjakra, 0,9 százalékos nyugdíjemeléssel szúrják ki a nyugdíjasok szemét, a kórházak összeomlóban vannak, a dolgozói szegénység olyan mértéket ért el Magyarországon, hogy az egészségügy azért omlik össze, mert nincsenek nővérek, nincsenek orvosok, hogy gyakorlatilag azok a külföldi vállalkozók is, akik befektetnének Magyarországon, azért halasztják el a beruházásaikat, mert nincs megfelelően szakképzett munkaerő, mert mindenki elhagyja az országot.
Lehetne-e Magyarországon béreket emelni? Erre azt mondja a közgazdász, hogy akkor lehet béreket emelni, ha a termelékenység is nő. Csakhogy ha megnézzük, hogy az elmúlt jó harminc évben mi történt Magyarországon, azt látjuk - ahogy Schiffer képviselőtársam is hivatkozott már rá -, hogy a Tax Justice Network összeállítása szerint Magyarországon az államadósság többszörösét kitevő pénzt vittek ki az országból offshore ügyleteken, illetve más tőkekimenekítő ügyleteken keresztül. Tehát miközben nem tudjuk a közfeladatokat megfinanszírozni, nem tudunk normális egészségügyi ellátást biztosítani vagy normális oktatási rendszert fenntartani, aközben valakik óriási mennyiségű pénzt visznek ki az országból, hogy ezek után ne fizessék meg az adót, vagy egyszerűen tüntetik el a lopott pénzeket. Csak hogy milyen mértékről van szó: szó volt már arról, hogy Magyarország benne van a húsz leginkább érintett országban. Csak mondanám összehasonlításképpen, hogy gyakorlatilag Malajziával van egy szinten, de megelőzi Szingapúrt vagy Elefántcsontpartot ebben az összehasonlításban, aztán Kazahsztánt, Iránt, Ukrajnát és Törökországot is a kimenekített pénzek tekintetében. Szóval, ez valami egészen komoly, elképesztő jelenség, amiről beszélnünk kell.
Nem véletlen az, hogy a politikában időről időre előjön az offshore-ozás. S azt kell mondjam, hogy a 2010-es kampányban a Fidesz még nagyon keményen és komoly politikai kirohanásokkal vette fel szóban a harcot az offshore-ral szemben, és megígérték, hogy itt aztán ezt beszüntetik, soha többet nem lehet majd offshore cégeken keresztül pénzeket kimenekíteni. Azóta is szóban nagyon sok mindent megtesznek, például Seszták Miklós arról beszélt, az, hogy állami cég tisztázatlan hátterű céggel üzleteljen vagy szerződést kössön, nemcsak megengedhetetlen, de törvénytelen is, ezért Magyarországon nincs ilyen. Bánki képviselőtársunk is az offshore ügyletekről beszélt. Bár érdekes módon ő arról beszélt, hogy a közpénzek felhasználásának tekintetében fontos, hogy ne lehessen offshore-ozni, én meg azt gondolom, a magánpénzek tekintetében is ugyanolyan fontos, hogy ne lehessen offshore-ozni.
(17.30)
Hiszen annak is a célja az, hogy ne kelljen az adót megfizetni. Ha valahol nem fizetik meg az adót, akkor nem lehet a közszolgáltatásokat megfinanszírozni, ha ezek az adóbevételek elmaradnak. De különösen érdekesnek tartom azt, hogy ebben az ügyben Bánki képviselőtársunk volt a vezérszónoka a Fidesznek. Ugyanis, ha megnézzük, hogy a Panama-botrányban mik derültek ki, és itt szeretnék visszautalni arra is, hogy Petneházy képviselőtársunk kikérte az egész Fidesz-frakció nevében, hogy hogy jövünk ahhoz, hogy tisztességtelenséget feltételezzünk itt, és bármiféle gyanús dolgokat próbáljunk meg a nyakukba varrni. Ha megnézzük a panamai offshore aktákat, akkor az derül ki, hogy Kerényi János, aki a Fidesz közép-magyarországi regionális igazgatója, jócskán érintett ezekben az offshore ügyletekben, ugyan nem személyesen, de a feleségén és a fián keresztül.
Hogy csak néhány dolgot megemlítsek: dr. Kerényi Árpád, aki az ő fia, az ügyvezetője az Abacon Hungary Vagyonkezelő és Ingatlanhasznosító Kft.-nek, ami teljes egészében egy Cipruson bejegyzett cég tulajdonában áll, vagy a Café Porte cégnek, ami a Seychelle-szigeteken bejegyzett Airport Holding nevezetű cég tulajdonában áll, vagy a Fashion King Kft., amit az Airport Kft. Holding vett át Kerényi Árpádtól, vagy a Royal Property Group Kft.-ben, ami a Belize-ben bejegyzett RP Group Worldwide Limited tulajdonában áll. Őszintén szólva, fölmerül a gyanúm, hogy ha megnézzük Horváth Zsolt offshore ügyleteit, lehet, hogy ez nem egy önálló, elszigetelt történet, hanem egyszerűen fölépítettek egy olyan árnyékbirodalmat, céghálózatot, amin keresztül ezeket a pénzeket eltüntetik, vagy legalábbis átláthatatlanná teszik, hogy hová tűnnek azok a beruházásokból, uniós pénzek felhasználásából származó, túlárazásokból zsebre tett pénzek.
Hogy miért jutott ez eszembe? Azért, mert amiről Bánki képviselőtársam beszélt, abból azt a következtetést vontam le, hogy ők tulajdonképpen fölháborodtak első körben azon, hogy offshore-on keresztül milyen pénzek tűnnek el világviszonylatban, de ahelyett, hogy ezt betiltották volna, ahelyett, hogy ezt megszüntették volna, gyakorlatilag lemásolták ezt a modellt, és egy állami rendszerré tették. Gyakorlatilag a fideszes állami pénzszivattyú részévé tették azt, hogy mindenhol megvannak ezek a szép offshore hátterű cégek, amiken keresztül hatalmas mennyiségű pénzeket tüntetnek el.
És akkor nézzük meg a részleteket, miért merek én ilyen állításokat tenni. Nézzük meg először is a letelepedési kötvényt! A letelepedési kötvény, kedves képviselőtársaim, a Fidesz-kormány pofátlanságának legdurvább része. (Kortyol a poharából. - Németh Szilárd István: Egészségére!) Köszönöm szépen, képviselő úr. Nem másról van szó, mint hogy miközben Orbán Viktor kiment Brüsszelbe és megszavazta saját maga is, hogy harmadik országbéli embereket telepítsenek be Magyarországra, közben hazajött, és nekiállt egy nagy forradalmat csinálni Brüsszel és az egész világ ellen, hogy márpedig ide ne lehessen ilyen embereket betelepíteni.
Aközben létrehoztak egy letelepedési kötvényt, aminek az a lényege, hogy öt darab offshore cégen keresztül azok a harmadikbéli állampolgárok kaphatnak letelepedési engedélyt, akik szeretnének magyarországi letelepedéshez jutni, de ezeknek a fideszes hátterű offshore cégeknek kemény pénzeket fizetnek. Itt nem kevesebb dologról van szó, mint hogy az elmúlt évben, amióta ez a dolog működik, 16 ezer ember kapott ilyen letelepedési engedélyt Magyarországon, amin keresztül ezek a cégek 100 milliárd forint nyereséget tettek zsebre - nem a magyar állam. És amikor arról beszélnek fideszes képviselők, hogy hú, de jót tesznek a költségvetéssel, mert legalább ebből megy a költségvetésbe pénz, akkor tudnia kell mindenkinek, hogy ez egy hazugság. Hiszen nem erről van szó.
Ezek az emberek állampapírt vesznek, amit aztán öt év múlva a magyar állam visszafizet nekik. Közben azok a közvetítő cégek, amelyek ezt forgalmazzák, eddig, mondom, 100 milliárd forint nyereségre tettek szert, az államnak, az adófizetőknek ezzel kapcsolatban meg költségük van, hiszen drágábban jut az állam ezen a papíron keresztül pénzhez, mintha a piacról venne föl kölcsönt. És ha megnézzük ezeket a cégeket, ezt az öt darab offshore céget, akkor azt kell lássuk, hogy három olyan offshore cég van, amiben a háttérben egyértelműen Habony Árpád bukkan föl. Az ő ismeretségi vagy érdekeltségi körébe tartozó cégekről van szó.
De nézzük tovább a más, ilyen fontos, offshore hátterű ügyleteket, hogy nagyságrendjében milyen pénzekről van szó, hogy a Fidesz offshore hálózatában milyen pénzek tűnnek el, mondjuk, az egészségügy és az oktatás elől. Ott van a MET Zrt. ügye. A MET Zrt.-n keresztül 100-150 milliárd forintot nem fizettek be az államkasszába, azaz 100-150 milliárd forint ment magánzsebekbe egy olyan társaságban, ahol, ha kicsit megnézzük a papírokat meg hogy mi jelent meg ezzel a céggel kapcsolatban, akkor a következőt találjuk. Nagyon érdekes dolog, hogy a zürichi Tages-Anzeiger nevű újság, illetve a szintén svájci Basler Zeitung is arról ír, hogy Orbán Viktor svájci utazásai hátterében nagy valószínűség szerint ez a MET Zrt. áll. Ő valószínűleg azért mehetett Svájcba olyan sokszor tárgyalni, mert ennek a MET Zrt.-nek az ügyeit intézhette - tételezik föl a svájciak.
Ez a MET Zrt. olyan szerződést kötött a állammal, aminek végeredményében, arra hivatkozva, hogy rossz helyzetben lévő távhőszolgáltatókat akar az állam támogatni, gyakorlatilag 150 milliárd forint nyereséghez juttatta ezt a céget, amit egy igen zűrzavaros offshore hátterű céghálózaton keresztül szépen el is tüntettek. És csak feltételezhetjük, hogy pontosan akkor ezek a pénzek hová, kihez és milyen csatornán jutottak el.
De hát nézzük tovább! Szó volt itt arról, méghozzá Szabó László államtitkár úr beszélt arról, hogy 2010-ben Magyarország helyzete rosszabb volt, mint Görögországé. Húha! Rögtön, amikor itt az offshore-hoz érünk, ez egy igen érdekes mondat, hiszen a Magyar Nemzeti Bank legújabban ezen a szép fideszes offshore hálózaton keresztül kezdte el eltüntetni azt a 260 milliárd forintot, aminek jelentős részét, tisztelt képviselőtársaim, nem máson keresett meg, mint amikor 2010-ben a Fidesz jelenlegi frakcióvezetője kiállt és bemondta a nagyvilágnak, hogy Magyarország rosszabb helyzetben van, mint Görögország, ami egyébként nem volt igaz, de elég volt arra, hogy a piacokat jól megijessze, akkor úgy bedöntötte a forintot, hogy ezen a forintválságon a Magyar Nemzeti Bank hatalmasakat nyert. És azóta is olyan forintügyleteket csinált a Magyar Nemzeti Bank, amivel a forint gyengülésén nyert 260 milliárd forintot.
Tisztelt Képviselőtársaim! Itt már nemcsak azzal van baj, hogy utána offshore cégeken keresztül, ingatlanbizniszeken át tüntetik el ezeket a pénzeket magánzsebekbe, hanem azzal is nagy baj van, hogy ehhez a pénzhez úgy jutott hozzá a Magyar Nemzeti Bank, hogy közben magyar családokat tettek tönkre. Embereket öltek meg, mert ebbe a válságba, abba a forintválságba, amit ezek a kijelentések tettek, abba igenis emberek haltak bele, családok mentek tönkre, mert hirtelen nem tudták finanszírozni azokat a hiteleket, amik így a forint gyengülése miatt finanszírozhatatlanná váltak. De a Magyar Nemzeti Bank nyert rajta 260 milliárd forintot, és önök ráadásul azon túl, hogy ezeket a pénzeket, mondom, ezeken az offshore cégeken keresztül megpróbálják eltüntetni, mint például az Eiffel Palace Kft. ingatlanügylete, amihez ráadásul Trócsányi László igazságügyi miniszter cége adta a jogi támasztékot, ezeken keresztül próbálják meg eltüntetni.
(17.40)
Ráadásul, amikor ezek az ügyek kiderülnek, akkor ahelyett, hogy minden szereplőt gyorsan eltüntetnének a közéletből, hiszen ez teljesen elfogadhatatlan és felháborító, még ráadásul be is mondják azt Matolcsy saját szájával, hogy neki jár az 5 millió forintos fizetés, mert akkora nagy géniusz, akkora nagy zseni, hogy sikerült a magyar családok kárára, a forint gyengülésére játszva 260 milliárd forintot csinálnia. Gratulálok! Utána pedig sikerül ezeket a pénzeket eltüntetni ezen a hálózaton keresztül. Ehhez is gratulálok!
A másik ilyen hatalmas nagy botrány, szintén nagyságrendileg ez a 200-250 milliárd forintos pénzeltüntetés - egyébként csak úgy mondanám, ami egy oktatási rendszer éves költségvetésével megegyező pénz -, a Quaestor-botrány. Quaestor-botrány: nem is értem, hogy ebben az országban ez hogyan fordulhat elő. A Quaestor tulajdonosi hátteréről annyit tudunk, hogy van két nevesített személy, Tarsoly Csaba és felesége, meg van egy offshore cég. Senkinek semmi kétsége ne legyen afelől, hogy ugyan Tarsoly Csaba úgy nyilatkozott, hogy ez az offshore cég is az övé, de erre a mai napig semmi bizonyítékot nem tudtak felmutatni, hogy ha van nevesített tulajdonos egy cég mögött, és van egy olyan offshore cég, amiről a mai napig nem lehet tudni, hogy ki áll a hátterében, akkor valószínűleg az igazi tulajdonos, ahova a pénzeket eltüntették, ahol kéne keresni azt, hogy hova tűnhetett el a 260 milliárd nagyobbik része, az ott lehet ebben az offshore cégben.
Én elhiszem azt mindezek alapján, hogy a Fidesz képviselői ebben a mai vitában igen idegesek. Az eddigi felszólalásaikból is az látszott, hogy próbáltak vagdalkozni, és láthatóan Schiffer képviselőtársamat is leteremtették, hogy miért kezdeményezte ezt a vitát, de ennek a vitának helye van. Ha csak azokat a dolgokat, amelyeket én itt elmondtam, összeadjuk, önmagában egy 700 milliárd forintos tételről van szó, ami ezen a bizonyos fideszes offshore hálózaton keresztül lett eltüntetve. Amikor ez előfordulhat Magyarországon, akkor igenis beszélnünk kell arról, hogy ezt a jelenséget hogyan lehet megszüntetni.
Teljesen egyetértek Gőgös képviselőtársammal, aki megerősítette azt az egyébként jobbikos felvetést, hogy a magyar parlamentben nincs helye olyan képviselőnek, aki ilyen offshore ügyletekben érintett. Ezért például javasolnám azt is, hogy ha nincsen igazam, akkor ugyanúgy Bánki képviselőtársam, mint a többi fideszes regionális igazgató is elsősorban, de az összes parlamenti képviselő tegyen nyilatkozatot arról, hogy nem érintett semmilyen offshore hátterű cégben, vagy vallják be, hogy hol vannak ilyen cégeik, mennyi pénzt parkoltatnak benne.
Egyszer ebben lássunk már tisztán! Mert amíg ebben nem látunk tisztán, addig Magyarországon nem lehet tisztességesen egy olyan országot felépíteni, ahol átlátható módon költjük el a pénzeket arra, amire a dolgunk lenne, hogy elköltsük a pénzeket, mert Magyarországon ezek a pénzek megtermelődnek. Ebből lehetne tisztességes oktatást fenntartani. Ebből lehetne működőképes egészségügyet, kórházakat finanszírozni, csak nem kéne hagyni, hogy az a politikai elit, amely talán amiatt is, hogy nem volt Magyarországon igazi rendszerváltás, csak egy ilyen laza átalakulás, az elmúlt években egy olyan rendszert épített fel, amelyben elfogadhatóvá vált az, hogy a politika és a gazdasági elit nem számol el tisztességesen a pénzekkel, és hogy megkérdőjelezhető csatornákba is források folynak el, mint ezekbe az offshore cégekbe.
Szerintem itt az ideje, hogy ennek véget vessünk. Minden politikusnak nyilatkoznia kell arról, hogy nem érintett ilyen pénzszivattyú társaságokban, és végre a politikának azzal kell foglalkoznia, hogy minden létező erőforrással a közjót építse.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiból.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem