NOVÁK ELŐD

Teljes szövegű keresés

NOVÁK ELŐD
NOVÁK ELŐD (Jobbik): Tisztelt Országgyűlés! A politikusbűnözés elleni Jobbik-programcsomag offshore-ellenes javaslatait hiába tártuk önök elé, egyetlenegy javaslatunkat sem hajlandó még csak megfontolni sem a kormány. Itt olyan méltatlan és céltalan, vagy inkább öncélú személyeskedéseket láthatunk, mint mondjuk, a Kovács Béla-ügy, amit hívtak már talán Európa legnagyobb kémügyének, aztán Európa legnagyobb korrupciós ügyének, ma kiderült, hogy új műfajban indulhat, ugyanis offshore ügyletnek is nevezték. Talán majd a választási eljárásról szóló törvény vitájában a legnagyobb választási csalásnak is fogják nevezni. Nem tudom, még hány bőrt lehet lehúzni erről.
Mindenesetre azt mondom, hogy a megoldásról kezdjünk el inkább beszélni. Éppen ezért ajánlottuk az önök figyelmébe azt, hogy a közérdekkel ellentétes titkosításokat felül kell vizsgálni, ami az elmúlt 25 év kormányzataira mind jellemző volt. Az országgyűlési képviselők egy háztartásban élő hozzátartozóinak, jelenleg az Országgyűlés széfjében őrzött, titkosított vagyonnyilatkozatait nyilvánosságra kell hozni. Ahogy azt a Jobbik kezdeményezte, ahogy azt a Jobbik a saját honlapján nyilvánosságra is hozta. De önök erre nem hajlandóak. Pedig az átláthatósághoz szükség volna erre, hogy kiderüljön például, hogy az MSZP egykori pénztárnokának feleségének nevén, a világ legnagyobb offshore leleplezéséből kiderült, micsoda vagyonok bújnak meg. Ez, mondjuk, legalább a lezárt borítékban, az Országgyűlés széfjében megtalálható volt-e, vagy már ott is törvénysértést követett el? Ezekkel foglalkozni kellene.
Azonban önök nem hajlandóak például az országgyűlési képviselők esetleges más állampolgárságának nyilvánosságra hozatalára sem. Pedig ha tudtuk volna, mondjuk, Simon Gábor esetében már korábban azt, hogy ő egy afrikai banánköztársaságban épített ki magának menekülő útvonalat, hiszen útlevele is volt ugyebár, akkor, azt gondolom, már korábban indulhatott volna eljárás. Ezért kellene ezeket a javaslatainkat megfontolni. Miként, ha eljuthatnánk oda, akkor igen, a mentelmi jog felfüggesztéséről, a dupla büntetés bevezetéséről is jó volna, ha beszélhetnénk. De jelenleg nem tartunk a büntetésnél, nem tartunk a nyomozások megindításánál sem, mert önök titkosítottak minden mutyit. Erről kéne beszélni, hogy mikor támogatják végre a Jobbik politikusbűnözés elleni programcsomagjának offshore-ellenes programpontjai közül bármelyiket is. (Taps a Jobbik soraiban.)

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem